A bakancslista

Sok évvel ezelőtt Carter Chambers (Morgan Freeman) filozófiatanára azt javasolta diákjainak, hogy állítsanak össze egy "bakancslistát", vagyis gyűjtsék össze azokat a dolgokat, amelyeket meg akarnak tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobják a bakancsot. Carter ugyan szorgalmasan írogatta álmait és terveit, a valóság azonban közbeszólt. A házasság, a gyerekek, a rengeteg felelősség és a 46 évnyi autószerelés közben bakancslistája szép lassan az elszalasztott lehetőségek szomorú lajstromává lett. Ezeken töprengett, hogy elüsse valamivel azt a temérdek, motorházakban és alvázak alatt eltöltött időt. A milliárdos Edward Cole (Jack Nicholson) soha nem látott még befejezetlen listát. Mindig is túlságosan lefoglalta a pénzcsinálás és birodalmának kiépítése, úgyhogy nemigen gondolkodott azon, hogy mire is volna szüksége azon túl, hogy megkösse következő nagy üzletét, vagy megigyon egy csésze különleges kávét. Aztán egy nap az élet váratlan és sürgős figyelmeztetést küld mindkettőjüknek.
Carter és Edward közös kórteremben találják magukat, ahol bőven van idejük azt fontolgatni, vajon mi jöhet még ezután, és hogy mennyire tartják saját kezükben a sorsukat. Nyilvánvaló különbségeik ellenére hamar felfedezik, hogy két nagyon fontos dologban hasonlítanak egymásra. Egyrészt egyikőjük sem tudatosította magában, hogy ki kellene egyeznie végre magával és az élete folyamán meghozott döntéseivel. Másrészt égető vágy ébredt bennük, hogy hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna. Úgyhogy a bakancslista többé nem csak az agyat tornáztatja, hanem előjegyzési naptárrá lép elő. És a két, csak látszatra nagyon különböző ember, ellenszegülve az orvos utasításának és a józan észnek, elhagyja a kórházat. Nyakukba veszik a világot, és a Taj Mahaltól a Szerengeti Nemzeti Parkig, a legjobb éttermektől a legsiralmasabb tetoválószalonokig, a régi versenyautók vezetőfülkéjétől a légcsavaros repülőgép nyitott ajtajáig mindenhová elmennek, hogy valóra váltsák megálmodott kalandjaikat. Nem kell hozzá más, csak egy papírcetli, meg a szenvedélyes életösztön, amely hajtja őket útjukon. (port.hu)

Bár nem a legszuperebb leírás, de ebben benne van minden, erről szól a film.

És természetesen Jack Nicholson és Morgan Freemen is remekel.

Nem tudom, olyan furcsa! Két haldokló öregember körbeutazza a Földet és közben folyamatosan egymást froclizzák. Vicces és kedves. Mégis megérint. Igaz és sírós és szép a vége. Nekem nagyon tetszett.

És, csak hogy "illeszkedjek" a film hangulatához: az a bizonyos kávé típus, a kopi luwak, tényleg létezik! :)

5/5

Amerikai szépség

Most, hogy szünet van, volt pici időm és pár napja újra megnéztem tinikorom legnagyobb kedvenc filmjét. Persze nem véletlen, hogy még mindig a fejlécemben figyel az egyik jelenete: bár már nem vagyok olyan fanatikus, mint 9-10 éve, de még mindig fenntartom, hogy ez az egyik legjobb film, amit valaha láttam.

Szerintem kétféle reakció létezik, amit az Amerikai szépség a nézőből ki tud váltani: vagy nagyon szereti valaki, vagy nagyon utálja... sőt, uncsinak és betegnek tartja. Ez utóbbira csak annyit tudok mondani: hát igen, már csak így van ez, ha valaki csak arra figyel, amit a vásznon lát...

A műfaj meghatározása hivatalosan "filmszatíra", és ezzel kivételesen most egyet is értek. Igazából ebben áll a film ereje: iszonyú fojtogató érzés, mikor rájössz, hogy ez az elsőre hülyeségnek tűnő történet mennyire igaz!

Van két rész a filmben, amiket ezerszer visszatekerve a videón még annó kiírtam, és azóta is szinte szóról szóra tudok. Íme az első, a jellegzetes mondatok a film elejéről:

A nevem Lester Burnham. Ez a környék, ahol lakom. Ez az utcám. Ez az életem. 42 éves vagyok. Alig egy éven belül meghalok. Ezt persze most még nem tudom. Bizonyos értelemben már most halott vagyok. Nézzetek rám. Rejszolok a zuhany alatt. Ez a napom fénypontja. Innen már csak rosszabb lesz. Ez a feleségem, Carolyn. Látjátok, hogy megy a metszőolló nyele a kerti cipőjéhez? Ez nem véletlen. Már a puszta látványa lefáraszt. Nem volt mindig ilyen. Régen boldog volt. Régen boldogok voltunk. Ez a lányom, Jane. Egyke. Teljesen tipikus tinédzser. Dühös, bizonytalan, zavart. Bár mondhatnám neki, hogy ez elmúlik, de nem akarok hazudni. A feleségem és a lányom is azt hiszi, hogy irdatlan nagy vesztes vagyok. És igazuk van. Elvesztettem valamit. Nem tudom pontosan, mi az, de tudom, hogy nem voltam mindig ilyen... kába. De tudjátok mit? Sosincs késő megtalálni, ami elveszett.

Tulajdonképpen ez a film tartalma, nem pedig az, amit sokan elmesélnek itt-ott... (Beleolvastam most a neten egy fórumba: "há' ott az a vén faszi, aki rágerjed a lánya barátnőjére, hihi", meg "juj nem kellett volna mindkét csaj melleit megmutatni, derondákvoltakmár", meg "há' ott a csaj pasija, oszt megöli az apját") - Mivaaan?? Emberek, láttátok ti a filmet, vagy csak néztetek, mint a birkák?

Na, mindjárt elmesélem, én hogyan látom.

Lester egy napon "felébred". Rájön, mennyire elvesztegette az életét és mennyire hiábavalóak azok a dolgok, amikért küzdött. Hogy mennyire elveszik ő maga abban a látszólag tökéletes életben, amit feleségével megteremtettek, és hogy mennyire értéktelen az a kirakatüveg, az a kalitka, amiben "élnek" - vagyis inkább élni próbálnak, hiszen ez az élet meglehetősen boldogtalan, örömtelen, sivár.
Megpróbál változtatni. Hol így, hol úgy. Az mindegy is.

De a film végén (mint azt már a bevezető monológjában is említi) meghal. Meghal úgy, hogy közben a szája egy félmosolyra húzódik. Meghal úgy, hogy tudja, része volt az igazi szépségben.

Ezt mondja a film végén: "Azt hiszem igen dühös lehetnék amiatt, ami velem történt, de nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok. A szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát, hülye kis életem minden percéért."

Jaj, ezek annyira elkoptatott közhelyek, de a dolgok lényege mindig az apró részletekben lakozik.
Jó volna, ha tudnám megint úgy szemlélni az életet, mint tizenpár évesen e film hatására.

Erről szól a szomszéd fiú monológja is: "Akarod látni a legszebbet, amit lefilmeztem? Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó, csak... táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött...és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... SOHA. Tudom, a videó csak silány másolat... de segít emlékeznem. Emlékeznem kell... Néha olyan sok a... szépség... a világban... úgy érzem, ki se bírom... és a szívem... egyszer csak... megszakad... "

Pár szó a plakátról: először nem is értettem. Egy tökéletesre retusált női hasat ábrázol, rajta a film jelképévé vált "american beauty" nevű rózsával. Ám ott van rajta egy felírat: "...look closer" - vagyis nézd csak meg közelebbről, látni fogod, hogy ez nem valódi, nem is lehet valódi. A valóság majd a film nézése közben csap arcon.

Kevin Spacey természetesen nagyszerűt alakít, de hasonlóan remek Annette Bening is, persze szigorúan csak mint alakítás, mert karaktere tökéletes ellentéte Lesterének. És persze gyűlöltem, gyűlölöm a mai napig. Túl ismerős az, amire/akire emlékeztet...
Végül pedig megemlítem még, hogy a zene is jó, összességében pedig maga a film remek. Tizedjére nézve is, de a legelső mozis élmény után is úgy éreztem: nem lehet már mit hozzátenni, így kerek egész.

5/5

Az utolsó vakáció

Ezt írják a port.hu-n: Georgia Byrd egy áruház konyhai osztályán dolgozik és ahelyett, hogy titkos vágyait próbálná beteljesíteni - mondjuk, megszólítaná a bútorosztályon dolgozó jóképű fickót -, csak őrlődik és kínlódik borzalmas félénksége miatt. Mígnem egy napon az orvosa közli vele a hírt, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved és legfeljebb néhány hét lehet már csak hátra az életéből. Georgia az első sokk után elhatározza, hogy élete utolsó napjaiban úgy él, ahogyan eddig is szeretett volna. Felmond, kiveszi az összes megtakarított pénzét a bankból, és Európába utazik, hogy egy luxusszálló királyi lakosztályában, luxuskörülmények között, vidáman és felszabadultan várja a "Kaszás"-t. A felszabadult, semmitől nem félő, a pénzt két kézzel szóró víg kedélyű Georgia-ra mindenki felfigyel, és hamarosan számos udvarlója is akad, köztük egy szenátor és egy szenvedélyes főszakács is?

Érdekes film volt. Mosolygós is, sírós is. Kedves, de valahogy olyan valóságtól elrugaszkodott. Hiszen ott van például egyik kedvencem, Az élet nélkülem, amiben ugyanez az alapszituáció: a főszereplőnő megtudja, meg fog halni, s próbálja még kihasználni a hátrelévő időt. Az a film valahogy hihetőbbnek, hétköznapibbnak, hozzám közelebb állónak, egyszerűbbnek tűnik, mint Az utolsó vakáció.

Persze, hiszen ez valahol mégiscsak "kalandfilm", azt írják legalábbis.

És valóban, egy nagy kaland. Tetszett, ahogy a kis szürke, visszahúzódó, magányos nőből egy síparadicsom sztárja vált. Pedig nem tett ő semmi olyat, ami ne ő lett volna már eddig is; egyszerűen csak maga mögött hagyta az örökös félelmét, hiszen nem maradt már vesztenivalója. Elsősorban nem a pénzével hódította meg az embereket, hanem a személyiségével, őszinteségével, önzetlenségével. Persze, mindehhez kellett ám a pénz is, hogy felfigyeljenek rá.

Queen Latifah játsza a főszereplő Miss Byrd-öt, és meg kell mondjam, nem is számítottam rá, hogy ilyen jó lesz. Kellemes meglepetés volt még számomra Gérard Depardieu megjelenése is, ő a kicsit különc, de érzelmes konyhafőnököt alakította.

Összefoglalva azt mondhatom, nem rossz film ez, viszont tocsog az amerikai szirupban. Itt van ez a nagy gondolat, hogy: "arasd le minden nap gyümölcsét", mert az élet rövid és nem szabad elpazarolnunk az időnket. Jól van ez, hisz igaz is, szép is, jó is, sokat hallottuk már. De ennyi. Elcsépelt. És ez a film nem ad semmi pluszt. Jó nézni, de nem megy olyan mélységekbe, hogy magával tudna ragadni, és mondjuk (amerikai túlzást használva) megváltoztatná az életemet - vagy csak egyszerűen, sokáig emlékeznék rá.

3/5