2009. július 15.

Vicky Cristina Barcelona

A két amerikai barátnő - Vicky és Cristina - Barcelonába érkeznek egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val. (port.hu)

Furcsa film, igazán furcsa film. Egyelőre még magam sem tudom, tetszett-e. Egy biztos: a magyar szinkron csapnivaló és idegesítő. És mióta a trailert megnéztem, látom, hogy a fordítás is kívánnivalókat hagy maga után. Ugyanakkor áthatja valami az egész filmet. Valami spanyol... valami izgalmas...

Tetszik a narrátoros szerkezet, tetszenek a meglepetések a történetben, tetszik a pasi, aki inkább érdekes, mint helyes, tetszik a zene, tetszik a katalán gitár hangja és az az újra és újra felcsendülő gyönyörű dal.

Érdemes a szereplőkről is megemlékezni: Rebecca Hall alakítja a számomra legkevésbé szimpatikus, legkevésbé izgalmas, önszántából besavanyodó, globálisan szemlélve talán még taszítónak is tartható Vickyt; a vele való azonosulástól, hozzá hasonlóvá válástól félek a legjobban, tuti kis elrendezett élet, friss, szerető férj, előre legyártott "boldog" élet ide vagy oda. Az ezúttal szőke Scarlett Johansson alakítja Cristinát, aki még nem tudja, mit akar csinálni, és meddig akarja csinálni, és miért akarja csinálni, de két dolog biztos: csinálni akarja, és azt nagyon tudja, hogy mit nem akar. Keresi önmagát mindenfelé és mindenhogyan, bemagyarázza magának, hogy az úgy jó, ha hagyja magát sodorni az események által, de utólag rájön, hogy már megint nem tudja, mit csinál. Fájdalmas életű művészlélek, de inkább csak akar az lenni, szándékosan csinálja vagy szándékosan fogadja el, nem pedig azért teszi, mert ez lenne életének természetes medre. Javier Bardem (Juan Antonio) karaktere a legtutibb: ő a spanyol tenyészbika, aki mindhárom nőt ágyba viszi, hol együtt, hol felváltva. Bravo! Penélope Cruz (Maria Elena) pedig érthetetlenül üvöltözik spanyolul, máskor meg hadovál és verekszik, megint máskor meg nőkkel hentereg.
Szabadelvű társaság, annyi szent. Állítják, hogy boldogok, pedig nem. Eltöltenek együtt két hónapot Barcelonában, megváltoztatják egymást, majd mindannyian meggyőzik magukat arról, hogy egyszerűbb és könnyebb lesz, ha nem is változnak. És ezzel a gondolattal hirtelen vége is szakad a filmnek.


A spanyol fílingen, az irigylésre méltó nyarukon és a külön-külön igen tetszetős, ugyanakkor összemosva már érthetetlen szerelmeken kívül számomra egy gondolat maradt meg "üzenetként" a filmből: legyél bár bohém, legyél bár bevállalós, legyél bár neurotikus és szuicid hajlamú művészlélek, legyél bár elkötelezett, jövő-tervezgető, boldogság-színlelő menyasszony; utazz bárhova, beszélj bármely nyelven; tegyél akármit -- a végén, hosszú távon boldog akkor sem lehetsz, ha nem tudod, mit akarsz (Cristina), vagy ha nem vagy elég bátor ahhoz, hogy legalább magadnak bevalljad, változtatni akarsz, mert már másról szólnak az álmaid (Vicky).

4/5

2009. július 4.

Napfivér, Holdnővér


Pietro Bernardone gazdag itáliai kereskedő, szép feleségével és egy minden jóval elhalmozott fiúval, Francis-al. Francis sokáig él léhűtő módjára Assisben, sokat iszik és nem veti meg az asszonyokat sem. Barátaival együtt eléggé hírhedté válik az ott élő emberek között. Amikor háború tör ki Perugia és Assisi között Francis és barátai bevonulnak a hadseregbe, ahol nem sokkal később fogágba esnek. Egyedül Francis-nak sikerül megszöknie. Mire betegen hazatér, hatalmas változásokon megy keresztül. Elkezd örülni az élet apró dolgainak, a madarak csicsergésének és megveti azt az életet, amit korábban élt. Története akkor kezdődik el igazán. Otthagyja apját és elhatározza, hogy koldulásból élve, saját kezével fog templomot emelni Istennek... (port.hu)

Végre egy klasszikus! Végre egy Zeffirelli! - nagy lelkesedéssel vártam hát a filmet, de, sajnos, úgy gondolom, akkor épp nem voltam a megfelelő lelkiállapotban... Így aztán azóta is gondolkozok, gondolkozok, be-be villan egy-egy dolog, és természetesen a film zenéje, folyamatosan a fülemben cseng.

Mert az alapgondolat kiváló. A kivitelezés is szuper. A zene is nagyszerű. Valami miatt mégis, bevallom, végigdumáltam ezt a filmet.

Na kezdjük elölről. Az alapgondolat. A mondanivaló. Még szép, hogy itt a lényeg! Ne az anyagi javakat hajszoljuk. Ne a tárgyakban keressük az élet értelmét. Lássunk is, ne csak nézzünk. - de számomra valahogy "ez az alap" (még ha el is felejtem néha), nem kell magyarázniuk. Viszont... a filmben valahogy pont ennek a kifejezése nem tetszett. Mert értem én, milyen jó jelenet már az, ahol a fiú, mintegy jelképesen, kidobálja a családi vagyont az ablakon. Arról nem is beszélve, hogy később még ruháit is leveszi és a ráaggatott palástot is egy nincstelen vállára teríti. De mindeközben olyasmikről beszél, hogy úgy akar élni, mint a madár, meg a pipacs, meg mittudomén, mi. És számomra itt válik értelmetlenné, amit mond.

Szeretem az élet apró dolgait, szeretem az élet apró szépségeit. Szeretek gyönyörködni a madarakban vagy a mezei virágokban. De nem hiszem, hogy ha CSAK ezzel foglalkoznék, két nap alatt nem unnám halálra magam. És valljuk be, bármennyire is csodálatos dolgok ezek, ez mégis csak egy tök fölösleges, haszontalan időtöltés. Sokkal hasznosabb az, amit a film vége felé láthattunk, bár egy szó sem esett róla: betegeket gondoztak Francisco követői. Puszta kézzel építkeztek. Arattak. Betakarták a fázó koldust. Megosztották a nekik szánt pár falat kenyeret. És erre már én is azt mondom: ez igen! Ezen a ponton már én is tudok lelkesedni a filmért.

Mert értem én a mondanivalót, persze, hogy értem. Az a film végi, mellbevágóan éles ellentét a vatikáni pompa és a mezítlábas, rongyokba öltözött zarándokok között pedig igazán szívemből "szólt". Egyedül csak az a bajom és azért kötözködök, mert a fiú nem azt mondja: "Ejj már apám, ne a szolgáidon élősködj, ne a vagyont hajszold, ne zsákmányold ki a többi embert csak azért, hogy te ilyen nevetséges, szkafander-szerű piros ruhában járhass, hanem tégy már végre valami hasznosat is!", hanem inkább eljátssza a bolondot, magában énekel (mentségéül szolgáljon, hogy kiváló a hangja ;) ) és arról elmélkedik, hogy koldus akar lenni, kéregetésből akar élni és naphosszat madarakat meg virágokat akar lesni.

Még egyszer mondom, ez utóbbiak is szép dolgok, de én valami aktívabb, hasznosabb időtöltésre vágyom. Úgy tudom, a ferences rend egyébként is "dolgozó rend" volt. (Ha csak koldulásból éltek volna, mégis, mi különböztetné meg őket az egyháztól? ... maximum a pompa mértéke...)

A sok kötözködés és udvariatlan beszólás ellenére, azért mégis azt mondom: szép film. Főleg a zene és a mondanivaló miatt. A részleteket meg úgyis elfelejtjük idővel.

4/5

2009. július 2.

A boldogító talán


Tom él, mint hal a vízben: vonzó, sikeres, a nők ragadnak rá, és tudja, hogy van egy igaz barátja, Hannah, akire mindig számíthat. Egy napon azonban Hannah hathetes üzleti útra indul a messzi Skóciába, és ahogy telnek a napok, Tom mind jobban érzi, milyen üres a lány nélkül az élete. Bár korábban hevesen ellenezte a házasság intézményét, most mégis úgy dönt, hogy mikor Hannah visszatér, megkéri a kezét - és majdnem padlót fog, amikor kiderül, hogy a lány odaát eljegyezte magát egy gazdag és jóképű skót fiatalemberrel. Amikor Hannah felkéri esküvői tanúnak, igent mond, de csak azért, hogy megpróbálja visszahódítani a lányt, amíg nem késő. (port.hu)

Sablonsztori, nagyon kevés eredetiséggel, nagyon kevés humorral. A srác és a csaj már az egyetem óta szeretik egymást, de erre a srác csak akkor jön rá, amikor a lány már elkötelezné magát valaki mással. És elkezd kapálózni, hogy vissza tudja szerezni magának. Ennyi a lényeg. Közben eltelik másfél óra és a legerősebb reakcióm csak az ellenkezés és felháborodás, miután kábé a harmadik, jött-ment kutyának(!) tett szerelmi vallomás után a film visszavonhatatlanul gagyivá válik.

Nem kapok semmit, igaz, nem is ígértek semmit. De vizsga után jó csak úgy "nézni ki a fejemből". A film úgyis felejthető, egyedül Patrick Dempsey hagy egy kis keserű szájízt, hiszen ennyi idióta bénázás után többé már nem is tűnik olyan profi agysebésznek a Grace klinika Shepherd dokija...

2/5