2009. november 24.

Igazából szerelem

A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen. (port.hu)

Hétvégén egészen karácsonyi hangulatba jöttem és az egyik karácsonyi dalról beugrott ez a film, így újranéztem, most már nem is tudom, hanyadjára.

Jelentem, még mindig ugyanolyan jó! :) Lehet kacagni, lehet izgulni, lehet pityeregni, lehet olvadozni, lehet szurkolni, lehet álmodozni, sőt, lehet karácsonyozni is vele. Mellesleg külön örültem, mikor a rájöttem, hogy a film 5 héttel karácsony előtt kezdődik - mikor néztem, akkor valós idő szerint is épp 5 héttel voltunk karácsony előtt.

Tudom, hogy már sokan írtak jót is, rosszat is az Igazából szerelemről, de én egyértelműen a rajongók tábora felé húzok. Pedig mikor először láttam, engem is meglepetésként ért a sok szálon futó cselekmény, de aztán rájöttem, hogy itt nem az a lényeg, hogy minden szálat tökéletes aprólékossággal kielemezzünk. Igazából minden kis történet kedves és szívet melengető, vagy épp facsargató - így áll össze az egész. Úgyhogy, bár szívesen elemezgetném külön-külön is őket, mégsem teszem, hiszen pont így jó, ahogy van. Esetleg két történet befejezését lehetne kicsit vidámabbra változtatni, de attól tartok, ha a csalódásokat és beteljesületlen szerelmeket lehagynánk a palettáról, akkor tényleg valami langyos szirup lenne a végeredmény, ami már nem is annyira azt mutatja, milyen is igazából a szerelem.

Szóval, Hugh Grant, Colin Firth, Liam Neeson, Alan Rickman, Emma Thompson, a dilis Billy Mack, akarom mondani: Bill Nighy, a nagy szomorú szemekkel néző Thomas Sangsterez és ez a film jöhet, akármikor, akárhol, akárhányszor, mindig fel tud dobni, mindig kedves, mindig szeretem, igazából. :)

5/5

2009. november 21.

Koktél

Miután leszerelt, a jóképű, ifjú és ambiciózus Brian Flanigan (Tom Cruise) New Yorkba megy, hogy munkát találjon. De nem talál, diploma nélkül ugyanis nem megy. Beiratkozik, tehát az egyetemre és hogy fedezni tudja a költségeit, mixerkedik egy belvárosi bárban. Itt találkozik Doug Coughlinnal, aki a szakma legapróbb fortélyaira is megtanítja, míg végül a város leghíresebb mixerei lesznek. Brian immár egy saját, exkluzív koktélbárról álmodik, ám ehhez még több pénz kell, mint az egyetemhez. Jamaikába utazik, a mixerek paradicsomába, ahol szépek a nők és vastagok a "jattok". A szépen kitervelt részleteket azonban meglehetősen összekuszálja egy váratlan fordulat: Brian fülig szerelmes lesz. (port.hu)

Mára már szinte klasszikussá vált napfényes filmecske szemtelenül fiatal Tom Cruise-zal, sok-sok koktéllal, szerelemmel, csini mixerfiúkkal és az élet örök érvényű nagy kérdéseivel. Egyszer már láttam, de már alig-alig emlékeztem a filmre. Hát, most is csak annyit tudok mondani, hogy jó volt, szép volt, nosztalgikus volt, de mégis kicsit hiányérzetem maradt utána...

4/5

2009. november 18.

Esthajnalcsillag

A Becéző szavak című film folytatásában Aurora idősebb lett és sokat változott. Tágas texasi házában az élet nagy kérdéseire keresi a választ. Emlékkönyvet ír. A legjobb barátnőjével idézi fel a régi napokat. Emma lánya korai elvesztése után Aurora túláradó szeretettel neveli tovább az unokáit. A tizennyolc éves Melanie és két bátyja úgy érzi, hogy állandóan beleavatkozik az életükbe, nem véletlen, hogy nem találják a helyüket. Mindezt látva, Emma egykori legjobb barátnője nem hagyja annyiban a dolgot. Patsy gyakran kritizálja Aurora nevelési gyakorlatát. Larry McMurtry regényéből. (port.hu)

Érdekes és veszélyes dolog egy korábban már nagy sikert aratott film folytatását elkészíteni, azonban ezúttal szerintem nem is volt olyan rossz ötlet belevágni. Tudom, hogy nagyon sokan vannak lesújtó véleménnyel a filmről, de helyenként az Esthajnalcsillag nekem még jobban is tetszett, mint nagy elődje, a néhány napja látott Becéző szavak.

A film eleje már csak azért is tökéletesen fenntartja az érdeklődést, mert az ember kíváncsi arra, hogy mi is történt a korábban már megismert szereplőkkel. Jó volt örülni a viszontlátásnak, szépen feltérképezni az elmúlt évek eseményeit, rácsodálkozni egy-két meglepetésre, de sajnos hiányolni is kellett egy-két korábbi szereplőt.

A hangvétel nagyon hasonló az előző filmhez, így aztán sírunk is, nevetünk is a hosszú órák alatt. A történetben persze vannak olyan szálak, amik nagyon hasonlóak Emmáéhoz, sőt, a múlt elemei is fontos szerepet kapnak, de mégis sokkal többről szól ez, mint múltidézésről. Valahogy csak kellemes keretet teremt a történetnek ez az észrevétlen, de valahogy mégis folyamatosan jelen lévő dolog, ami miatt igen hamar újra "otthonosan" érezhetjük magunkat a nagy család életének szemlélése közben. Természetesen vannak lezáratlan ügyek, de ezúttal a korábban kevesebb jelentőséggel bíró kapcsolatok is nagyobb hangsúlyt kapnak. Megindító jelenetek sorakoznak fel egymás után, néhány talán lesz is annyira emlékezetes, mint a Becéző szavak vége, de ellent kell mondanom a sok lehúzó kritikával, amit olvastam, mert szerintem nem válik elcsépeltté és közhelyessé az Esthajnalcsillag sem.

Igazából ha összességében szemléljük, nekem kicsit jobban tetszett a film az előző résznél, de biztos vagyok benne, hogy önmagában, a Becéző szavak emléke és benyomásai nélkül viszont nem állná meg a helyét...

4/5


2009. november 17.

Gorilla bácsi

Különleges bevetésre indul Shane Wolf kommandós, veszélybe került gyerekre kell vigyáznia. A kölykök tudós apja ugyanis fontos felfedezést tett, amelyre többen is fenik a fogukat. Hogy ne keltsen feltűnést a kertvárosi környezetben, a harcedzett kommandós bébiszitternek álcázza magát. Az öt gyerek - a legkisebb néhány hónapos, a legnagyobb veszélyesen kamaszodó nagylány - mellett a szuperügynök addig még nem tapasztalt dolgokkal találja magát szembe: kénytelen megtanulni, hogyan kell bánni a pelenkával, babakocsival, pótkerekes biciklivel és a kamaszos érzelmekkel. (port.hu)

Az az igazság, hogy maga a plakát, maga a cím és maga a történet is valami nagyon gagyi benyomását teszi rám. Nem is vártam semmi különöset, de Lauren Grahamre nagyon kíváncsi voltam, hiszen olyan sokszor láttam már a Szívek szállodájában Lorelaiként és olyan keveset más szerepben.

Azt kell mondjam, a film nagy csalódás, de pozitív értelemben. :) Szerintem sokkal kedvesebb, aranyosabb, kevésbé erőltetett, mint a shwarzis Ovizsaru, amire óhatatlanul is asszociálunk már az első pillanattól... Persze a végén itt is becsúszik néhány túl szirupos jelenet, de ezt talán feledtetik a korábbiak, amelyek meg tudtak mosolyogtatni. És nekem igenis tetszett, mikor behozták azt a muzsika hangjás szálat; számomra csak fokozta az amúgy is jó hangulatot és a dalokkal új színt adtak a filmnek. (Arról nem is beszélve, hogy még most is a fülemben csengenek.)

Persze igazából akkor is csak sablon sztori, aminél előre sejthető a happy end, de mégis, jól ki tudja tölteni a másfél órát, nem unatkozunk. Jó kis családi kikapcsolódós film ez.

4/5


2009. november 16.

Harry és Sally


Szándékosan nem másolom ide a film ajánlóját, ugyanis abban a másfél órás film összes fontos mozzanatát leírják, az utolsó öt perc kivételével!

A lényeg az, hogy ez egy réges-régi romantikus vígjáték, Meg Ryannel és Billy Crystallal, no meg mellékszerepben Carrie Fisherrel, ezúttal arany bikini és fejére nőtt briósok nélkül. :) Tény, hogy ez a film azért lett kultfilm, mert ebben van az az ominózus Meg Ryan az étterembe orgazmust színlel c. jelenet, de szerintem ez a sztori sokkal-sokkal több ennél.

A téma örök: lehet-e barátság férfi és nő között? Egy ideig még mi magunk, sőt, a főszereplő Harry, a kérdés legfőbb cáfolója is elhiszi, hogy lehet. A szereplők jók, a film kedves, vicces, kicsit sem elszállt; egyszerűen csak hétköznapi embereket, szerethető karaktereket, apró bogarakat, mindennapi helyzeteket, valós, de ugyanakkor áhított kapcsolatokat mutat be.

Kellemes másfél óra, emlékezetes, kacagtató mondatokkal. megható, de kicsit sem sablon romantikus vígjáték.

Ó, igen, és egy kedvenc mondat a végéről: Volt egy hatalmas kókusztortánk. Két szintes. És volt hozzá egy hatalmas tál csokiöntet, külön. Mert nem mindenki szereti úgy, ha átázott a torta. :)

5/5

2009. november 14.

Becéző szavak

Aurora, az ódivatú nevelési elveket valló, magára maradt "nagyasszony" minden szeretetét és féltő gondját lányára fordítja. A modern felfogású Emmáról azonban lepereg a jó nevelés, kibújik a rátelepedő anyai gondoskodás alól és megy a saját feje után. Aurora végül - szívderítő és szomorító epizódok során keresztül - lassan átalakul, s arra is képesnek bizonyul, hogy a szomszédba költözött és felettébb faragatlan, olykor már vulgáris volt űrhajóst tüntesse ki vonzalmával. Amikor az immár háromgyerekes Emma súlyosan megbetegszik, akkor sikerül - a férj és a gyerekek részvételével - először nyílt szívvel megbeszélni problémáikat. (port.hu)

Sokat hallottam már erről a filmről, azt hiszem igazi klasszikusnak is számít, de egészen mostanáig még nem volt alkalmam megnézni. De ahogy az már az ilyen nagyon várt dolgokkal lenni szokott, sajnos a kisebb a csalódás most sem maradt el. Persze nem azért, mert rossz film lenne, hanem inkább azért, mert kicsit másra számítottam...

Kezdem ott, hogy szerintem a port.hu-s ismertető ezúttal nem állja meg a helyét, mert olyasmire helyezi a hangsúlyt, ami bár jelen van a filmben, mégsem teljesen olyan, mint ahogy azt ezek a sorok sugallják. Anya és lánya között, bár nem hétköznapi a kapcsolat, de szerintem nem is olyan vészes, hogy csak egy halálos ágyon lehetne rendezni a soraikat... De azt hiszem, ezt a dolgot mindenki a saját szemüvegén, saját anyai és/vagy gyermeki kapcsolatán keresztül tudja csak szemlélni. És bár a történetben ez a kapcsolat és ennek ilyen-olyan állomásai vezetnek végig, akad ám sok más kisebb-nagyobb esemény is, ami ennél sokkal jobban elgondolkodtathat minket.

Szóval jó film, hétköznapi, könnyen átérezhető élethelyzetekkel, megindító és emlékezetes jelenetekkel, irtó fiatal Jack Nicholsonnal és jó néhány sírós-mosolygós pillanattal. De lehet, hogy ha kevésbé sztárolják és dicsérik, és csak mint egyszerű, "mezei" filmet látom, nagyobb élmény lett volna.

4/5