2010. december 31.

Macskarisztokraták

Széltől is óvott, tündéri macskacsalád él a századforduló Párizsának egyik fényűző otthonában. Boldogságuk azonban csak addig tart, amíg a ház úrnője közzé nem teszi végrendeletét, melyben halála esetén a cicákra hagyja vagyonát - ha ők már nem lennének, akkor viszont a komornyik örököl mindent. A sanda szolga azonnal kész az ármányra és a cicák csakhamar az utcán - jobban mondva, az egyik messzi réten találják magukat. A szerencse azonban segítségükre siet és a Párizs utcáin, kertjeiben, háztetőin élő macskák, cicák, cicusok, macsekok, valamint Roquefort, a családhoz hű egér segítségével visszaküzdik magukat otthonukba - mindezt rengeteg bájos kaland, szívbemarkoló jelenet, gyönyörű betétdal kíséretében. (port.hu)

Astrid ma felfedezte, hogy nagy elmaradásom van Disney-rajzfilmekben, ezért aztán gyorsan el is kellett kezdenem bepótolni a kihagyott gyöngyszemeket. Elsőként a cuki-muki cicákra esett a választásunk. :)

Bár mozizás közben még lekötött a mese, így utólag visszatekintve sajnos be kell valljam, hogy elég kevéskének tűnik nekem a történet. Ha 7-8 éves lennék, még biztos lelkesednék érte, de így "fölnőtt fejjel" sajnos nem sok maradandó emléket szerzett nekem a rajzfilm, mármint az irtó aranyosra megrajzol kiscicákon és a cuki bátor kisegéren kívül. Nem véletlenül volt az én gyerekkori kedvencem a Szépség és a szörnyeteg, ami azért egy hajszállal varázsosabb, kalandosabb, romantikusabb...

3/5



2010. december 28.

Nim szigete

Nim az egyik trópusi szigeten él a tudós édesapjával. A legjobb barátai: Silkie, a fóka, Fred, a kerge iguána és Galileo, a vakmerő pelikán. Nim és barátai vad és izgalmas kalandjait a régi legendák és Alexandra Rover írónő könyvei inspirálják. Egyik nap Nim apja viharba kerül, és eltűnik a tengeren. A magára maradt kislány a kedvenc regényhőséhez, Alex Roverhez fordul levelével, hogy segítsen neki őt megtalálni. Az agorafóbiában szenvedő írónő, aki eddig az utcára sem mert kimenni, összeszedi minden bátorságát, és útra kel, hogy találkozzon Nimmel. (port.hu)

Elismerem, ez az ismertető igen bugyuta színben tünteti fel a filmet és ha korábban olvasom, talán el is veszi tőle a kedvemet. Pedig néhány apró csúsztatástól eltekintve bizony ez a rövid tartalom, de valahogy mégis ötletesebb tálalásban és szerethetőbb karakterekkel.

Bevallom, semmit sem tudtam a történetről, csupán csak a színészek alapján döntöttem a film mellett. A Nimet alakító Abigail Breslint már A család kicsi kincsében megszerettem és ezúttal sem kellett benne csalódnom, szerintem remek gyerekszínész, csak ugye velük kapcsolatban ott az állandó félelmem: vajon mi lesz velük, ha felnőnek? Gerard Butlerbe, mint Fantomba egész egyszerűen szerelmes vagyok és kész - ó, bárcsak engem rabolna el és vinne az Operaház alatti kis birodalmába, hogy aztán együtt énekelgessünk... Viszont ha félreteszem ezt az elfogultságot, akkor bizony be kell vallanom, hogy ebben a filmben picit azért erőlködnöm kellett, hogy fenn tudjam tartani a rajongásomat. Jodie Foster (szerintem legalábbis) a legnagyobb név ebben a filmben, akit oly sok másikban láttam és szerettem már, viszont ezúttal ő is valahogy kevéske számomra... Persze mindezért kárpótol azért a csodás táj és egy mesebeli élet lehetősége, a filmet átszövő kedves humor, no meg Nim állatkái. :)

Tipikus "egynek jó" kategória, családi mozizáshoz, kikapcsolódáshoz kiváló. De szerintem nem is akar ennél több lenni.

3/5

2010. december 25.

Egyiptom hercege

Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét, ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival. A DreamWorks első egész estés animációs filmjéhez az Oscar-díjas Hans Zimmer írt dalokat és zenét. A film káprázatos képi világán pedig több mint 350 animátor, művész és technikus dolgozott. (port.hu)

Rajzfilmek terén (is) eléggé le vagyok maradva, így aztán mindig lecsapok azokra, amikről már sokat és sokszor hallottam.

Igazából ennek a filmecskének leginkább a főcímdala volt ismerős számomra, nyilván nem véletlenül. A történet egész jól lekötött, még annak ellenére is, hogy nem voltak benne nagy szemekkel néző, cuki-muki szőrmók állatok, jó poénok vagy egy épkézláb romantikus szál. Inkább klasszikus "mese" ez, nem is feltétlenül gyerekeknek - sőt, a csapások környékén én kimondottan élveztem, hogy rajzolt figurákat és rajzolt szörnyűségeket látok. Összességében tehát nem volt rossz, még így 12 évvel a készítése után sem.

4/5

2010. december 23.

Négy karácsony

A karácsony nem csak a szeretet ünnepe. A karácsony káoszt, totális felfordulást is jelent, elég csak az ünnepi bevásárlást, az ajándékok utáni hajszát vagy a kötelező rokonlátogatást említeni. Kate és Brad eddig ügyesen kivonta magát az ünnepi forgatagból, minden évben egy távoli, napos szigeten töltik a karácsonyt. Idén azonban pórul járnak, a ködös idő keresztülhúzza a számításukat, és otthon ragadnak. Mindez pedig azt jelenti, hogy az általuk olyannyira nem szeretett tortúrát ezúttal nem ússzák meg. Nem kevesebb, mint négy karácsony vár rájuk, hiszen mindketten elvált, majd újraházasodott szülők gyermekei. (port.hu)

Mostanában valahogy nincs szerencsém a filmekkel... karácsony előtt ennél rosszabbat talán nem is választhattam volna. Bárgyú és bugyuta, minimális karácsonyi hangulat nélkül, bántóan felszínes főszereplőkkel. És most nem is arról van szó, hogy azért utálom őket, mert nem látják rózsaszín cukormázban az ünnepeket, hanem egyszerűen önmaguk miatt utálatosak. Szerettem volna hinni az ő kis külön világukban, a klasszul működő, mindenkit kizáró kapcsolatukban, de annyira csak saját magukról szól ez a kapcsolat (és nem kettejükről), hogy egyszerűen nincs is itt miben hinnünk. Egy darabig azért szimpatizálhatunk ugyan Reese Witherspoonnal, sőt, még talán az addigi várakozó-értetlenkedő álláspontról áthelyezkedhetünk szomorú-együttérzőre is, aztán persze rájövünk, hogy megint csak jól rá vagyunk szedve.

Nagy-nagy csalódás, nem is ragozom tovább.

2/5

2010. december 21.

Abigél

A történet főszereplője Vitay Gina, egy tábornok lánya, akit a II. világháború utolsó esztendejében egy vidéki egyházi leánynevelő intézetben rejtenek el, mert édesapja tevékeny résztvevője a magyar ellenállási mozgalomnak és letartóztatás fenyegeti. Gina mindjárt az első nap megtudja, hogy ebben a világtól "távol eső" helyen sok különös dolog történik, s bár társai kiközösítik, egyetlen reménye marad a titokzatos Abigél, aki végső kétségbeesésében mindenkin segít. (port.hu)

Ma hivatalosan is bizonyításra került, hogy öreg vagyok. Itt van ugyanis ez a '78-as tévéfilm, amit imádok, amit századjára is örömmel néznék végig és amiből szó szerint tudok is idézni. Most is napokig mondogatom majd, hogy "Jó napot kívánok, Isten áldásával!", hogy "Aki kukorékolni mer, lecsukatom.", vagy hogy "A bűn magányát megosztja vele". :) Aktuális kedvencem egyébként (a sok felháborodott hangsúllyal kiejtett "arcátlan"-on és "bűnszövetkezet"-en kívül) Kiss Marinak az a mondata, hogy "A polgármester is velünk áhít." :) Imádom a lányok nyüzsgését, vicceit és összetartását, imádom a sejtelmes zenét, imádom a légiriadós jelenetet, amit mindig, de tényleg mindig megkönnyezek, és borzasztóan boldog vagyok, amikor a mindig keménynek látszani akaró Zsuzsánna és a mindig szerencsétlenkedő Kőnig végül elsétálnak a naplementében... :)

Szóval, klassz kis történet ez: maga a regény is szuper és a feldolgozása is. Nem igazán értem, hogy a "mai fiatalok" miért nem lelkesednek érte, de szerintem értékes és érdekes, sírós és nevetős és még nagyon-nagyon sokszor újranézhető film ez, fiatalabbnak, idősebbnek egyaránt.

5/5

2010. december 13.

Penelope

Egy boszorkány megátkozza az arisztokrata Wilhern családot, hogy a következő lánygyermekük malacképpel szülessen. Ám hosszú évekig kizárólag fiúk születnek a családban, míg végül megérkezik Penelope. A szülők plasztikai sebész segítségét kérik, de kiderül, hogy a malac orrot lehetetlen eltávolítani, így nem marad más választásuk, mint elrejteni a kislányt az emberek szeme elől. Amikor Penelope felnő, elkezdenek kékvérű férjet keresni neki, mert az átok csak akkor törik meg, ha valaki a saját fajtájából elfogadja olyannak, amilyen, "míg a halál el nem választ". Azonban a kérők mind halálra rémülnek a látványától, és Penelope, megelégelve a rengeteg elutasítást, megszökik a szülői házból, hogy megismerje a való világot, és talán megtalálja az igaz szerelmet. (port.hu)

Megint egy mesefilm - mostanában valahogy ilyenekre vágyom. :) Kedves is, szellemes is, szívmelengető is, sőt, még fordulatos is. Engem végig lekötött és kimondottan élveztem, hogy nem lesz csak úgy pikk-pakk happy end és boldogan éltek, míg meg nem haltak, hanem a hőseink saját erejükből "találják meg önmagukat" és hozzák össze saját boldogságukat. Persze van a történetnek mindenféle tanulsága is, de ez gyerekek szájába adva sokkal inkább hangzik aranyosnak, mint oktató jellegűnek. Nem számít az átok, sem a boszorkány, sem a varázslat, sem pedig az, hogy a gonoszok munkaköri leírásuknak megfelelően mind varázsütésre megjavulnak - ez a mese szerintem felnőtt gyerekek számára is tökéletesen élvezhető.

5/5

2010. december 10.

Zuhanás

Roy Walker (Lee Pace) az 1920-as évek Los Angelesében dolgozik kaszkadőrként. Egy veszélyes mutatvány közben baleset éri, ezért ágyhoz kötötten él. A kórházban, ahol ápolják, megismerkedik egy fiatal lánnyal, Alexandriával (Catinca Untaru). Roy mesés történetekkel szórakoztatja a kislányt különféle hősökről, banditákról és csatákról. A férfi sérülése és a lány élénk képzelőereje miatt a valóság és a fikció határai lassan, de biztosan kezdenek elmosódni, ahogy egyre jobban belelovallják magukat a történetekbe. A férfi célja azonban ridegebb: meséivel a kislány bizalmát szeretné elnyerni, hogy elemeltessen vele némi morfiumot a kórház raktárából, s így tán örökre megszabadulhat fájdalmaitól. (port.hu)

Vannak olyan filmek, amiknél a valóság és a fantázia határa szép lassan elmosódik, majd pedig e kettő észrevétlenül egymásba is olvad. Ezen belül vannak olyan filmek, amiknél ez öncélú és csak szórakoztatni akarnak vele a készítők, de akad olyan is, ami a nehéz, olykor brutális valóság emészthetőbbé, elviselhetőbbé tételét célozza. Általában ilyenkor tűnnek fel a gyerekszereplők, és itt ismét kétfelé válik az út: vagy elcseszik holmi bárgyú, túljátszott vinnyogással az egészet, vagy pedig valami igazán jó kerekedik ki a végén belőle. Nos, a Zuhanás szerintem ebbe a legutóbbi kategóriába sorolható: egyszerű, mégis magával ragadó meséje és a "játék" mögül hirtelen feltörő érzelmek olyan erősen hatottak rám, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy percek óta zokogok.

Egy régen látott, de nagyon jó filmhez, a A Faun labirintusához tudnám hasonlítani, bár talán a Zuhanás kevésbé kegyetlen, viszont színesebb és szebben fényképezett, sőt, még valami kedves humor is átszövi. Mindenesetre nekem nagyon tetszett.

5/5

2010. november 30.

Casting minden

Egyedül él a régi bérházban Novai Rezső, az egykor szebb napokat látott dalszerző. A felesége halála után visszahúzódott, zárkózott emberré vált. Kis presszóban zongorázik, a zongorán kívül pedig csak a lóverseny érdekli. Egyik nap találkozik Ormos Katival, aki azt szeretné, ha felkészítené a dalversenyre. A lány nevelőotthonban takarítónő, maga is ott cseperedett fel. A férfi egykori szerelme, az énektanárnő Juli küldte hozzá, mert képtelen volt megküzdeni a lány erős személyiségével. Rezső azonban hallani sem akar a tanításról. Ám Kati nevelőtanára, Dadus nem hagyja annyiban a dolgot, mindent eszközt bevet, hogy rábeszélje, foglalkozzon vele. (port.hu)

Ó, igen, ezt a filmet is láttam valamelyik este, de hogy őszinte legyek, nem hagyott bennem maradandó emlékeket... egyetlen apropója a választásomnak csakis az volt, hogy az ország már megint akkora meganyál és x-faktor mániában él, hogy teljesen kirekesztettnek érzem magam amiatt, hogy egyiket sem nézem. Bár, bevallom, a szomszédom akkora mega-fan, hogy ha véletlenül péntek este otthon vagyok és nem vigyázok eléggé, akkor én is majd' minden dalnak fültanúja szoktam lenni. ;)

Viszont ami a filmet illeti... harmatgyenge és igazából nem is szól semmiről. Azt eddig is tudtam, hogy Oláh Ibolyának jó hangja van (aktuális kedvencem tőle a Baby :) ), meg hogy Kern András egy meglehetősen idegesítő alak, akinek a poénjai az esetek 90%-ában szerintem csakis saját maga számára viccesek, de hogy egy filmet el tudjon vinni a hátán e két ember majdnem-románca, az eléggé hajmeresztő ötlet és sejtelmem sincs, hogy gondolhatta bárki is, hogy ez így működni fog. Oké, vannak benne egész tűrhető dalocskák, meg valamennyire felidézi a régebbi műsorok hangulatát, amiket anno még én is nyomon követtem, de ennél nagyobb "érdemet" sehogy sem tudok találni benne. Értem én, hogy próbálták viccesre venni a dolgot, de Oroszlán Szonja "szokásos" karaktere  és a csip-csup mellékszereplő sztárpalánták idegesítő visongása meg túljátszott szenvedése számomra is szinte szenvedéssé tette ezt a másfél órát.

Ez van. Ha gonosz lennék, még azt is hozzá tenném, hogy ez is egy olyan tipikus béna, futószalagon gyártott magyar film, amit egy porcikám sem kíván, de hát akkor be kellene vallanom, hogy én balga, áldozatául estem egy ilyennek. Így inkább csak maradjunk annyiban, hogy nagyon-nagyon-nagyon gyorsan felejthető alkotásról van szó.

1/5

2010. november 20.

Férj és feleség

A népszerű szívügyi-szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick és Sophia románcába. Az esküvőre készülő párocska kapcsolata zátonyra fut, Sophia szakít vőlegényével, az elkeseredett Patrick pedig sajátos módon áll bosszút. Az ugyancsak éppen esküvője előtt álló Emma férjeként regisztráltatja magát a hivatalos állami adatbázisban néhány számítógépes hacker-trükk segítségével. Emma erről mit sem tud és a technika ördögét okolja. Természetesen leendő vőlegénye, Richard sem veszi jónéven a dolgot, ezért Emma kétségbeesetten próbálja meggyőzni "férjét", hogy "váljanak el". Azonban Patrick ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgot igyekszik mindinkább megédesíteni azt. Az egyre zűrösebbé váló események és az érzelmek érdekes és vidám fordulatokat vesznek. (port.hu)

Beteg vagyok, kimerült vagyok, túlhajszolt vagyok, lelkileg kicsit megtépázott is - ezen a ponton az ember már csak úgy teheti túl magát, ha otthoni játszósban összekucorodik, befészkeli magát a jó meleg takaró alá és kipróbálja, milyen lehet így egy ágyban tölteni másfél órát Jeffrey Dean Morgannel. ;)

Huh, ha engem kérdeztek, JDM irtó jó pasi. Ugyebár őt emlegetik Javier Bardem "ikertestvéreként", de meg kell mondanom, bármennyire is hasonlítanak, Javier hozzá képest csak egy latin díszmacsó, semmi charme, semmi szívmelengető, átható, elgondolkozó, kissé bánatos, kissé álmodozó, női szíveket azonnali elolvadásra késztető tekintet. Ó, én már a Grace klinika óta rajongója vagyok e szemek gazdájának! ;)

A sors különös fintora, hogy a film főhősnője, Uma Thurman pedig majdnem annyira idegesítő hölgyemény, mint JDM korábbi partnernője, az Izzyt alakító Katherine Heigl. Nem tehetek róla, de vannak olyan színésznők, akiktől azonnal kiütést kapok és akiknek szerintem nem lenne szabad romantikus vígjátékban szerepelniük, mert egyszerűen merevek és nincs meg bennük az a kis plusz, amitől az ember lánya rögtön a legjobb barátnőjének fogadná őket és velük sír, velük nevet, végül pedig nagyvonalúan megbocsájtja nekik azt a hatalmas bűnt is, hogy boldogan elsétáltak a naplementénkben a mi álompasinkkal. De Uma Thurmanben tényleg nem tudom, mi olyan nagy szám, azon kívül, hogy le tudja venni a felsőjét anélkül, hogy összekócolódna a haja. Tök magas, tök fakó, tök nagy az orra és tök kifejezéstelen a szeme. Bááár, ha azt vesszük, egy ehhez hasonlóan gyenge filmecskében talán nem is számít, kik a színészek, a sztori és a karakterek már úgyis bukásra ítélik az egészet.

Kezdjük ott, hogy az alaptörténet egy nagy gügyeség az első másodperctől az utolsóig, sőt, még poén is csak annyi van benne, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy érdekessé tegye a fim trailerét. A szereplők idegesítőek, nem tudok azonosulni velük és nem tudok szurkolni a boldogságukért. Uma Thurman a legkevésbé sem szimpi, sőt, szívesen ki is utálnám a hozzá hasonló nőket a Föld színéről. Jeffrey Dean Morgan természetesen egy álompasi, pláne tűzoltó egyenruhában, de az ő karaktere meg már rögtön az elejétől kezdve egy fél pillanat alatt szerelemre lobbanó "hősszerelmesnek" tűnik, sőt, valahogy síró-picsogó tutyi-mutyi óvodásnak is, nem tudom miért, talán amiatt, ahogy volt barátnőjét üldözi. Nála csak egy szörnyűségesebb és tutyi-mutyibb alak van: Colin Firth! Igen-igen, mindenki Mr. és Mark Darcyja a Mamma Mia!-s idétlenkedés után még méltatlanabb szerepbe került és egyszerűeb rossz nézni, mit szerencsétlenkedik össze-vissza.
De egyébként minden együtt van egy átlagos romantikus komédiához: hőseink, akikről első pillanatban tudjuk, hogy egymásnak lettek teremtve, eleinte gyűlölik egymást, majd bátortalan, később pedig szenvedélyes szerelembe esnek (ó, hogy döntene már végre engem is egyszer fához/falhoz/liftajtóhoz egy pasi...); mellettük ott a bénázós jóbarát, akiből férj sosem lesz; a családi konfliktusok, melyeket még a vége felírat előtt el kell simítanunk; no meg a sok-sok jópofának és viccesnek szánt mellékszereplő. Csak az a kár, hogy hiába van meg minden hozzávalónk jobb vagy rosszabb minőségben, ha kifelejtjük belőle a sót, az étel ugyan ehető lesz, de mégis valahogy ízetlen és unalmas. Ennek megfelelően a film is felejthető. Lehetőleg azonnal...

2/5 (de ez a 2 pont is csak JDM szemeiért!)


2010. november 15.

Alex és Emma - Regény az életünk

Alexnek (Luke Wilson), a szerencsejáték függő íróra nem épp a legjobbkor tör az alkotói válság: hitelezői 30 napot adtak számára, hogy befejezze a regényét,- amit igazából még el sem kezdett- és törlessze a 100 000 dolláros adósságát, ellenkező esetben a hitelezői végeznek a fiatalemberrel. Mivel számítógépét a nyomaték kedvéért ripityára törték, kénytelen felvenni egy gyorsírónőt. Emma (Kate Hudson) kezdetben inkább megnehezíti a dolgát, de közös erővel lassan összehozzák az 1920-as években játszódó szerelmes történetet. Emma azonban nemcsak a regénybeli szereplők szerelmi gondjait oldja meg, hanem Alex életét is alaposan megváltoztatja. (port.hu)

Tegnap volt az a kb. havonta 1 nap, amikor bekapcsoltam a tv-t. Véletlenül épp erre a filmre bukkantam, és olyan kis kedvesnek, könnyednek, kikapcsolósnak tűnt, hogy jól le is ragadtam nála. :)

Igazából a vége már az elején sejthető, így hát ez sem több egy kis tingli-tangli romantikus komédiánál, de valami miatt mégis megragadott. Tetszett az, ahogy a regény megelevenedett a képernyőn, tetszettek az örökké változásban lévő karakterek és az, ahogyan a történet "magát írta". Kedves, piszkálódós-évődős tréfák, szimpatikus karakterek, és egy kis plusz, ahogyan a valóság és a regény világa összekapcsolódik, majd egymást segítve vezet happy endhez. Könnyed, szórakoztató, semmi komolyság. Ha épp csak ennyi elvárásunk van egy filmmel szemben, akkor ez pont jó lesz egy estére.

4/5

2010. november 14.

Charlie és a csokigyár

A csokigyár, amelyről a szegény családban élő Charlie álmodik, borzasztóan titokzatos. Tizenöt éve senki nem látott egyetlen munkást se bemenni, se kijönni, nem látták a csokoládégyáros Willy Wonkát, csak az irtózatos mennyiségű csoki áramlik ki a gyárból. Azután fantasztikus hír röppen világgá: Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az öt szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talál csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie is a kevés kiválasztott közé kerül. Találkoznak a titokzatos férfival és arra is fény derül, mi a látogatás megszervezésének igazi célja. (port.hu)

Tim Burton egész egyszerűen nem normális, de közben meg hatalmas zseni. Ilyen arányban összerakni egy filmet, pontosítok, nevelő célzatú mesefilmet, fantáziavilágot, sötét képvilágú rideg valóságot, aranyos-kedves viccelődést és bántó, érzelmetlen gúnyolódást nyilván nem mindenki tudott volna, ráadásul úgy, hogy egyszer szívből jövően kacaghassunk, máskor meg könnyekig meghatódjunk rajta. Olyan arányban pakolja össze a hozzávalóit, hogy a végén, bár érezzük, itt most ez kérem az alaposan szánkba rágott mondanivaló, mégsem haragszunk meg a hirtelen jött váltásért, sőt, még csak csöpögősnek sem érezzük.

Kedves. Szeretni való. Idétlen. Bájos. Hihetetlen fantáziavilág. Valós problémák. Mondanivaló. Olyan fokú bárgyúság, hogy az már csak jó lehet. Őszinte, tiszta érzelmek, szeretet. Johnny Depp. Umpa-lumpák. :) Minden a helyén van.

5/5

2010. november 9.

Veszedelmes viszonyok

A rideg, távolságtartó álarca mögé bújó Merteuil márkinő, kegyetlen játékot űz mások érzelmeivel. Ehhez az ördögi játszmához méltó társra lel a fiatal, vonzó, de legalább annyira romlott lelkű, cinikus Valmont-ban. A márkiné ráveszi a behízelgő modorú szeretőjét, hogy csábítsa el az erkölcsös, romlatlan Marie Tourvelt*. A kezdeti flört veszélyes szenvedéllyé válik...

Laclos remekművéből kilenc filmfeldolgozás és számos színházi előadás született. A 2003-ban készült francia filmváltozat a hatvanas évekbe helyezve festi le a felső körök kiábrándító erkölcsi és lelki viszonyait.
(port.hu)


*nem is így van, ejnye már!

Choderlos de Laclos története még mindig verhetetlen! Eelőször a '88-as, Glenn Close - John Malkovich-féle feldolgozását láttam, aztán pár éve elolvastam az eredeti regényt is, most pedig egy 3 részes francia minisorozatot izgultam végig az elmúlt estéken. Ezúttal a történet a 18. századból a 20.-ba lett áthelyezve, így eltűntek a mindenféle régies rangok, a márkiné- és vikomt-féle megnevezések, de gondosan ügyeltek arra, hogy a szereplők megőrizzék előkelőségüket, gazdagságukat és sznobságukat, így a történelmi különbség egyáltalán nem volt zavaró, sőt, inkább érdekessé és kicsit újjá tette a történetet egy-egy részletben, körülményben. Persze akad azért pár apróság, amibe bele lehet kötni, pl. Valmont sorsának beteljesülése, ami szerintem túl egyszerű és szinte méltatlan is hozzá (plusz azt sem vagyok képes felfogni, hogy miért kellett megölnie szegény lovat??); de ha már Valmont-nál tartunk, azt sem értem, miért kellett többször is utalást tenni arra, hogy ő bizony a fiúkat (is) szereti, hiszen az őt alakító Rupert Everettről ezt amúgy is tudom és beletelt egy kis időbe, míg sikerült elvonatkoztatnom a ténytől. A Merteuilnét alakító Catherine Deneuve csak úgy lubickolt a szerepében, tökéletes volt a veszedelmes viszonyokat háttérből irányító nagyasszonyként, sőt, még olyan plusz érzelmeket is bele tudott vinni és olyan plusz vonásokkal is felruházta a karaktert, hogy már nem is szégyellem bevallani, hogy valójában egészen kedvelem ezt az elvetemült nőszemélyt. (Bár, ha a színésznő kedves arcára gondolok, egyenesen lehetetlennek tűnik utálni, nem úgy mint a másik filmben a sokkal félelmetesebb Merteuilnét alakító Glenn Close-t.) A többi szereplő, valljuk be, ebben a történetben csakis mellékszereplő lehet: ők csak amolyan sakkbábuk a játszmában, így annyira nem is figyeltem rájuk, de természetesen így is minden a helyén volt az ő alakításukkal kapcsolatban is.

Mindent egybevetve tetszett a film; szeretem, ha valami ennyire részletekbe menő és aprólékos, főleg, ha maga az alaptörténet is ennyire ütős. Egyszerűen nem tudok betelni a két főszereplő karakter gonoszságával, intrikáival, fondorlataival, manipulációival és azzal, ahogy "ők nem a jóban, hanem a rosszban vannak együtt". De ennek ellenére a történet vége teszi csak fel a koronát az egész mesterkedésre, ennél jobb befejezést kitalálni sem lehetne. Még most is borsódzik a hátam, mikor felidézem azt a gúnyos hangsúlyt, ahogy Glenn Close kiejti: "War!", és a játszma új fordulatot vesz. Szóval jó történet, jó történet, ebben vagy más feldolgozásban, de mindenki számára csak ajánlani tudom.

4/5 (a -1 pont csakis a Valmont körüli butaságok miatt, grr)

2010. október 25.

Szabadság, Szerelem

1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, a melbourne-i olimpiára készülnek. Ám a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi és barátja, Tibi belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme Vikin, a harcias műegyetemista lányon és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is.

Idestova egy évtizede foglalkoztatta a gondolat Hollywoodban befutott hazánkfiát, hogy filmet forgasson 1956-ról, így tisztelegve a magyar forradalom emléke előtt. Sokáig nem talált olyan történetet, amely igazán megragadta volna, és izgalmas, átélhető formában mutatná be az akkori eseményeket. "Véletlen egybeesés, hogy pont 1956. december 6-án indultam el Magyarországról, azon a napon, amelyiken a magyar vízilabda-válogatott véres elődöntőt vívott a szovjet csapattal Melbourne-ben - mondja a világhírű producer." Végül ez adta az ötletet a filmhez: a két párhuzamos történelmi esemény, ugyanakkor zajlott az olimpia, mint amikor itthon kitört, majd elbukott a forradalom. (port.hu)

Ez a film számomra(!) majdnem egy tökéletes film. Első jele ennek néhány perccel a kezdés után máris látható volt, ugyanis majdnem azonnal elbőgtem magam... később pedig már nemcsak majdnem. Összeszégyelltem magam, ami miatt 23-án nem ünnepségen, hanem állatkertben voltam, és amiatt is, hogy ez a nap többnyire csak munkaszüneti napként él a fejemben. Mentségemre szóljon, nehéz téma, még a gimis töri tanárom is úgy volt vele, hogy maga sem tudta, mit taníthat '56-tal kapcsolatban és mit nem. Ha meg otthon szóba került, hát a szüleim meg persze teljesen más rendszerben teljesen mást tanultak, szóval már azt sem tudtam, kinek higgyek. Egy dolog biztos: szerencse, hogy még nem éltem akkor.
Na jó, azért nem vagyok teljesen hülye, tudom, hogy 1, nem holmi babazsúr volt ez az 54 évvel ezelőtti október, és hogy 2, a film is alaposan átszínezi az eseményeket... többnyire persze rózsaszínné, romantikussá. De az igazság talán valahol a kettő között lapulhat.

Térjünk vissza arra a bizonyos "majdnem"-re, amit rögtön azzal támasztanék alá, hogy utálom Fenyő Iván fejét és nyegleségét, pólós fiú ide, lazaság oda, akkor is csak alig-alig illik a szerepéhez; Dobó Kata pedig, bármennyire is megszerettem az elmúlt években, némelyik jelenetben teljesen olyan volt, mintha nem is tudna játszani, sőt, még talán beszélni sem. (Még szerencse, hogy mellékszerepben ott van Csányi Sándor is, akit pont ilyen lükének és vagánynak szeretek... ;) ) Emellett még megemlítem a háborús eposzokkal szembeni örök dilemmámat, még pedig azt az idegesítő "szentháromságot", hogy
1. bármekkora is a felfordulás, lövöldözés, öldöklés, a szerelmeseknek mindig akad egy békés zug, ahol nem ropog a fegyver, nem trappol a tank és ők tökéletes nyugalomban és harmóniában lehetnek egymáséi egészen hajnalig,
2. ha terhes vagy, vagy esetleg te vagy a kedves-de-esetlen, vastag szemüveges fiú, akit mindenki szeret, de igazából csak statisztaként tart számon, akkor tuti nem éled túl a következő lövöldözős jelenetet,
3. ha valaki hangosan kiabál és a kamera is sokáig időzik rajta, azt szintén hamarosan lelövik.

Gonosz vagyok és cinikus, tudom... de mindemellett meg nagyon is büszke arra, hogy ezt a posztot most magyarul írhatom. A filmért pedig kár, mert lehetett volna picivel jobb is, úton a tökéletes felé, de azt tényleg nem tagadhatom le, hogy engem már így is sikerült meghatnia, felkavarnia, mélyen érintenie...

4/5

2010. október 18.

Balfácán

A 21 éves Marie, egy gazdag iparmágnás lánya nyomtalanul eltűnik egy mexikói vakáció alatt. A lány természete vonzza magához a bajt, így az aggódó apa mindent elkövet, hogy lányát megtalálja. Felbérel egy nyomozót, Campanát (Gerard Depardieu), aki viszont eredménytelenül tér meg a mexikói nyomozásból. Ekkor a milliomos, egy pszichológus javaslatára Francois Perrinhez (Pierre Richard) fordul, aki a cégében könyvelőként dolgozik. Választásuk azért esik Perrinre, mert a férfi éppoly szerencsétlenül kétbalkezes, mint Marie, ő is éppúgy vonzza magához a baleseteket. Azt remélik, hogy a két csetlő-botló fiatal majd egymás útjába bukfencezik. (port.hu)

Tipikus francia vígjáték, aminek valahogy sikerül a legbalgább helyzeteket is mosolygósan tálalnia, de mégis anélkül, hogy gagyinak tűnne az összkép. Szinte üdítően hatott, hogy nem kellett végigszenvednem altáji és/vagy gusztustalankodó poénokat, amik nélkül ma már valahogy nem is forgatnak vígjátékokat. Gérard Depardieut ilyen fiatalon és ilyen karcsún látni sem épp mindennapi élmény, viszont Pierre Richardról csak annyit mondhatok: "a szokásos", és ebben minden benne is van.


Viszonylag régi (1981-es) film, nagy nevek, kellemes kikapcsolódás, semmi komolyság. :) Pont erre volt most szükségem.

4/5

2010. október 12.

Párizs, szeretlek!

Huszonkét rendező, tizennyolc rövid történet, és egy egész estés szerelmi vallomás a fények és a szerelem városáról, Párizsról. Valamennyi történet a francia fővárosban játszódik, ahol a világ minden részéből érkezett rendezők és sztárok mesélnek a szeretetről és a szerelemről, amely hol elvarázsolja és ámulatba ejti az embert, vagy épp ellenkezőleg, szenvedést okoz neki. Az epizódokból megindító és felkavaró, különös és eleven nagyváros képe rajzolódik ki, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szenvedés és a boldogság. (port.hu)


Nagyon rég óta szerettem volna már végre végignézni ezt a különleges, kedves-érdekes kis részekből álló filmet, de eddig mindig csak bele-bele tekintgetni sikerült. Most viszont egy olyan tömény és koncentrált érzelemadagot kaptam, hogy hirtelen nem is tudom magamban hová tenni.

Egy részről Párizs városrészeinek bemutatását, a bevágott képeket nagyon jó ötletnek tartom, hiszen ez tényleg egy csodálatos hely. Más részről pedig a 18 különálló történet bemutatása is nagyon tetszett, hiszen ezeknek legalább fele olyan érzelem-gazdag volt és olyan hatást tudott belőlem kiváltani, mint egy-egy egész estés mozifilm zárójelenete. Érdekes dolog ez. Persze azért azt nem állítanám, hogy mindegyik kis epizódért odavagyok, hiszen vannak köztük olyanok is, amik nekem már kicsit durvák (a metrós jelenet), érthetetlenek (a fodrászos jelenet) vagy ijesztőek (a vámpíros rész). De igen, elfogadom, hogy ezek is egy-egy látásmódot képviselnek és talán tényleg kellenek is ahhoz, hogy összeálljon a nagy egész a kis mozaikszerű részletekből. Kedvenc kisfilmet választani viszont nehezen tudnék. A Juliette Binoche-osra azért esne a választásom, mert ő az egyik kedvenc színésznőm és elfogult vagyok vele szemben (észrevettétek, hogy a mellette feltűnő "cow-boy" Az angol beteges partnere, Willem Dafoe volt?), arról nem is beszélve, hogy ez volt az első történet, ami könnyeket csalt a szemembe; a Szajna parti jelenet a fiatalok bátortalan egymásra találása miatt volt szívmelengető, a most váló nagyszülők élcelődése pedig a semmibe vesző közös élet néma elbúcsúztatása miatt lett érdekes. A vak fiú és a színésznő története a kapcsolatokban egymás felé támasztott elvárásokról mesélt, a halál által egymástól elválasztott volt/leendő szerelmeseké pedig egészen másképp volt megindító. Ha most visszagondolok, még a pantomimos pár is kedvesnek tűnik, de még a drogdíleres történet is valahogy emlékezetes, gondolom talán csak az érzés miatt, amit felidéztek bennem. A zárójelenet pedig a maga esetlenségével együtt is teli találat volt: szerelmi vallomás Párizshoz és szerelmi vallomás az élethez is. Bevallom, az első pár mondat után nem is mertem remélni, hogy ebből valami értelmes zárógondolat kerekedhet, de végül olyan jóra sikerült, hogy még azt a fertelmes francia kiejtést és nyelvtant is sikerült megbocsátanom a hölgynek (de bízom benne, hogy az átlag amerikai két év tanulás után ennél azért kicsit jobban használja a nyelvet).

És ha már említettem a nyelveket: nekem külön élmény volt, hogy a jelenetek során felváltva hallhattam a két számomra kedves nyelvet, a franciát és az angolt. :)

De száz szónak is egy a vége: Párizs nem véletlenül a szerelem fővárosa, szeretni viszont nagyon sokféleképpen lehet és erre a film több, mint 18 példát mutat be, kellemes összhangban és együtt szeretni való egységet képezve. Szerintem még sokszor elő fogom venni a gyűjteményemből.

5/5



2010. október 7.

Eredendő bűn

Luis Antonio Vargas, a gazdag kávéültetvényes levelezés útján szerez magának feleséget, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik a postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő után rejtélyesen eltűnik. (port.hu)

Korábban egyszer már láttam ezt a filmet, de csak a legvégére emlékeztem, no meg arra, hogy akkor valahogy nagyobb hatással volt rám, mint most. Most valahogy túl "kevésnek" találtam: szerintem túl nagy hangsúlyt fektettek Angelina Jolie melleire (hozzáteszem biztosan nem véletlenül, mert ezt leszámítva csak egy kis sápadt-fakó, szép hajú, vastag szájú nőszemély lenne), no meg arra, hogy a szerelem (vagy épp a fent említett hölgyemény) milyen hülyét tud csinálni az emberből.

Na jó, nem leszek ennyire cinikus, mert nyilván megvan az érzelmi oldala is annak a bizonyos "mindent feladni a másikért" dolognak, csak most épp kevéssé vagyok erre befogadóképes. Szép dolog, ha valaki a pofon után odafordítja a másik orcáját is, de a mai világban szerintem nehéz elkerülni, hogy egy ilyen után ne tekintsék, hogy is fogalmazzak, egyszerűen csak: hülyének az embert. Sajnos én is már reflexből ilyen falakkal védem magam, és hogy őszinte legyek, a filmnek sem sikerült erről lebeszélnie, bár tény, hogy nagyon igyekeztek. ;) Ha hagynám, hogy előtörjön belőlem romantikus énem, egészen biztosan egy lelkes élménybeszámolót olvashatnátok itt és azt, hogy bizony teljesen beleszerelmesedtem Antonio Banderas karakterébe, no meg a szemébe... Hogy létezik-e igazából is ehhez hasonló sorsfordító, mindent elsöprő szerelem (már ha ez egyáltalán az, nem csupán csillapíthatatlan vágy és szenvedély), amelyben már semmi sem számít a szeretett lényen kívül, még annak ellenünk elkövetett bűnei sem? Fogalmam sincs, de talán az az imént elhallgattatott romantikus lelkületű leány még reménykedik benne... Még szerencse, hogy én ilyen bizalmas információkat sosem adok ki magamról. ;)

Viszont maga a film nem egy rossz darab: egészen az utolsó jelenetig izgulhatunk hol a fiúért, hol a lányért, hol épp egyszerre mindkettőjükért. Vannak fordulatok, kisebbek-nagyobbak egyaránt, s látunk mesés tájakat, hallunk szép zenéket is. Aztán a végén egyszer csak véget ér az izgalmas utazás és ki-ki eldöntheti magában, hogy hőseink vajon megérdemelték-e sorsukat. Bizony, ez ám nem mindig egyértelmű.

4/5

2010. október 1.

Egek ura

Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutas mérföldeket. Hamarosan eléri a tíz millió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll. (port.hu)

Érdekes film ez, de egyben az egyik legdurvább, amit mostanában láttam - és ezt nem(csak) azért mondom, mert mostanában nyugisabb, vidámabb, mosolygósabb filmeket néztem, hanem mert kirúgásokat futószalagon bemutatni tényleg durva. De ha ezen tovább lépünk, a történet akkor is olyan dolgokról szól, mint magány kontra család, karrier kontra emberi kapcsolatok és az azokból adódó kötelezettségek, aztán hopp, hirtelen rájövünk, hogy magáról az "élet értelméről" van szó. Persze szerencsére ezt nem rágják a szánkba, sőt, még csak dönteni sem döntenek helyettünk ezügyben, vannak viszont alternatívák és ezek még a kemény, rideg, céltudatos George Clooneyt is többszörösen kizökkentik saját kis életéből. A filmnek egyébként külön érdeme, hogy bármennyire is gyomorforgatóan indul, utána a nézőt is beleandalítja főhősének belső változásiba, sőt, új terveibe, boldog óráiba, még akkor is, ha a bőröm máris előre sajog, annyira érzem a hamarosan elcsattanó pofont és a még meg sem kezdett új élet kártyavárszerűen való összeomlását.

És hogy most mit érzek? magam sem tudom. örömet azért, mert tudom, hogy előttem a rengeteg lehetőség és úti cél, melyek közül szabadon eldönthetem, mit válasszak; félelmet pedig azért, mert sosem tudhatom előre, hogy biztosan jól választottam-e. De ki tudja, talán nincs is helyes döntés, mert egészen egyszerűen bármi helyes lehet, ha később aztán kitartunk mellette és ahhoz alakítjuk az életünket. Vagy talán csak egy helyes döntés van, de az mindenkinek más és más, feladatunk pedig csupán annyi, hogy azt megtaláljuk.

Nem okoskodok tovább, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ezt a filmet megnézni jó döntés :) - mondom ezt úgy, hogy közben én valahogy immunis vagyok George Clooney sármjára. De a való életben egészen biztosan nagyon jó fej lehet, hiszen gondolom nem véletlenül kerül bele a filmjeibe egy-egy önironikus, megmosolyogtató mondat. Persze a lényeg akkor is az üzenetben van, és abban még, hogy milyen gondolatokat indít el a nézőben. Na, ezzel viszont már le tudott venni a lábamról.

5/5

2010. szeptember 24.

Pokolba a szerelemmel

Barbara Novak (Renée Zellweger) fiatal írónőként érkezik New Yorkba új könyvével, melynek Pokolba a szerelemmel a címe. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Az elsőkönyves írónőre felfigyel New York legnagyobb nőcsábászának tartott Cather Block (Ewan McGregor), aki ráadásul jó tollú sztárújságíró is. Mi sem természetesebb, hogy Block a regényt, illetve az írónő ellene irányuló személyes megjegyzéseit sértésnek veszi, ezért leleplező cikk írásába kezd. Célja nem egyszerűen Barbara elcsábítása, hanem hogy bebizonyítsa: még a feminista mozgalmak példaképe is képes a szerelemre. (port.hu)

'60-as években játszódó romantikus komédia, néhány megmosolyogtató jelenettel, némi "most épp ki-kit ver át" beütéssel, sok-sok rózsaszín árnyalattal (és ezt ezúttal szó szerint értem), a ruhát kivételesen magán hagyó, furcsán barna hajú Ewan McGregorral és Renée Zellweger újabb vicces-szerethető karakterteremtésével. Sem több, sem kevesebb, csak egy kis kikapcsoló filmecske, néhány mosollyal, néhány meglepcsivel, néhány fárasztó jelenettel és egy meglepően jó dalra fakadó Zellweger-McGregor párossal. Persze könnyen lehet, hogy aki egyikük rajongótáborába sem tartozik, az bizony végig unatkozna, de nekem ez most egy kellemes, elalvás előtti, könnyed filmélmény volt, bár kétlem, hogy különösebben emlékezetes maradna.

3/5

2010. szeptember 15.

Magánürügy

Stacy egy népszerű szembesítőshow segédproducere. A fiatal lány legfőbb problémája, hogy a barátja miért irtózik annyira a házasság gondolatától. Mivel hiába faggatja a korábbi zátonyra futott kapcsolatairól, oknyomozó riportba kezd, mintha csak a soron következő műsorhoz gyűjtene anyagot. Interjúalanyai a fiújától elcsent kézi számítógépből kinyert exbarátnők hosszú sora, akik között van szexmániás fotómodell, bőrgyógyásznak hitt nőgyógyász és szimpatikus hokirajongó. Egyvalamiről Stacy elfelejtkezik, műsorának sava-borsa a botrány. Ezt hamarosan első kézből is megtapasztalhatja. (port.hu)

Ez a film több dolog miatt is érdekes, hiszen ott van rögtön Brittany Murphy hihetetlenül jó alakítása -- nem tudom megmondani, miért szeretem ezt a kis fiatal lányt és az ő csacska, de nagyon is szerethető karaktereit, de nagyon szeretem és sajnálom, hogy több szerepben már láthatom. :( A második dolog a "kibeszélőshow-k" undormányos, alantas világa, amit ennek a filmnek sikerül középpontjába állítani, lassacskán elfogadtatni, majd újra szívből megutáltatni. A harmadik pedig maga a téma: a féltékenység és bizalmatlanság megjelenése a kapcsolatban, a kutakodás és vájkálódás a kedvesünk múltjában. Szerintem nem sok olyan ember van, akit ez a téma nem érint nehezen és őszintén szívére téve a kezét azt mondaná, hogy ő sohasem volt még féltékeny, pedig a gond valójában ott kezdődik, hogy magunkban és/vagy kapcsolatunkban nem bízunk eléggé. A filmben nekem nagyon tetszett, hogy ezt végül Stacey is felismerte és bár nem igazolást keresett tetteire, így, hogy mégis azt talált, csak sokkal fájóbb és mélyebb lett az egész. És igazabb, őszintébb is.

Viszont ezeket leszámítva nem több ez a film, mint egy csip-csup délutáni mozi; bár helyenként a vijjogó és ugrándozó szőke nők nekem már szinte sok(k)-ként hatnak és irritálóak is. De a téma, Brittany Murphy alakítása és egy-egy felismerése utáni fájdalmának félelmetesen hiteles átérezhetősége miatt mindenképpen emlékezni fogok rá.

3/5

2010. szeptember 8.

Egyedül nem megy

Camille egy kis, tetőtéri lakásban él Párizsban és takarítónőként dolgozik. Egy szép napon összefut a dadogós és gyámoltalan Philibert-rel, akit meghív ebédelni szegényes kuckójába és rövid úton össze is barátkoznak. Philibert lakótársa Franck, a nőcsábász mesterszakács, aki nagymamáján kívül egy nőt sem tisztel. Mikor pedig Philibert a betegeskedő Camille-t tágas lakásába költözteti, egyáltalán nem nézi jó szemmel. (port.hu)

Kedves, aranyos kis film, angyali mosolyú és elbájoló-elbűvölő Audrey Tautouval, morcos-mogorva jó pasi Guillaume Canet-val (óó, bevallom, annak idején én belé szerelmes is voltam, mikor láttam A partot... és akkor a Szeress, ha merszet még nem is említettem) és eleinte furcsa, de rövid idő alatt megszerethető Laurent Stocker-vel. Mosolygunk, merengünk, hagyjuk magunkat melengetni, átérezzük a sérült, magányosan küszködő karakterek félelmeit, fájdalmát, és csak ekkor jövünk rá, hogy az eddig irigyelt, kedves-nevetős jelenetek mögött is mennyi érzelem, milyen fontos mondanivaló lapult.

Jó film, nekem nagyon tetszett és valahogy "jól is esett". Ja, és francia, szóval végre mentesültem kicsit a rózsaszín sziruptól.

5/5

2010. szeptember 3.

Az ördög Pradát visel

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése. (port.hu)

Igazság szerint én már láttam egyszer ezt a filmet, még a moziban; egy végtelen hosszú bonctermi gyakorlat után néztük meg a csoporttársaimmal (természetesen mindannyian lányok) és hogy őszinte legyek, nem véletlen, hogy ennyire emlékszem a körülményekre -- ezek emlékezetesebbek voltak, mint maga a film.

Ma este viszont ismét végignéztem, méghozzá igen prózai okokból: legrégibb barátnőm nagyon szereti és gyakran idézget belőle, így aztán már ráuntam, hogy nekem semmit sem mondanak viccesnek szánt beszólásai, mivel még az alapsztorira is csak alig-alig emlékszem. Végül viszont kellemesen csalódtam, mert a film jó kis esti kikapcsolódásnak bizonyult.

Mondanom sem kell, hogy Meryl Streep meg az ő újabb hihetetlen átváltozása és karakterteremtése adja az alapot az egészhez; mellette boci szemek ide, pónit megszégyenítően csüngő hatalmas frufru oda, Anne Hathaway szinte csak statisztának tűnik. Stanley Tucci viszont tetszett; az ilyen öntelt bagázsokba valahogy mindig kell egy ilyen kedves, segítőkész figura - lásd pl. az örök klasszikus Micsoda nő!-t.

No igen, a sztori kicsit azért persze kiszámítható és eleinte valahogy alig akar beindulni; kicsit nagyobb divatkavalkádra számítanék, de hát egye fene, nekem már az is külön öröm, ha egy-egy általam is ismert márkanevet sikerül elcsípnem. A vége, azon belül is maga a nagy Meryl Streep-mesterkedés viszont meglepett és időm sem volt felháborodni a túl kedves befejezésen, inkább csak mosolyogtam én is a jégkirálynővel együtt. Persze csak egy picit.

Szóval, kellemes kikapcsolódás csajos estékre, amikor love storykhoz épp nincs kedvünk, de egy kis csillogó rózsaszín világ azért jöhet, némi kis aggyal és szívvel, harccal és küzdelemmel fűszerezve, nehogy túlzottan belefeledkezzünk. Hát, nekem most bejött a kombináció.

Ja, és: ennyi. ;)

4/5

2010. augusztus 28.

Üvöltő szelek

Mr. Earnshaw a skót felföld lápos vidékén egy gyermeket talál. Megesik a szíve az elhagyott fiún, és hazaviszi a házába. Heathcliff a lányával Cathy-vel és fiával Hindley-vel együtt nő fel. Az évek multával Heathcliff beleszeret Cathybe. Hindley mindenáron tönkre akarja tenni a fogadott gyereket, mert úgy érzi, hogy apjuk szinte kizárólag csak vele foglalkozik. Amikor Mr. Earnshaw meghal, Hindley lesz a család a család feje, és az istállóba száműzi Heathcliffet. Később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszédos birtokos fiához. Heathcliff bosszút tervez. (port.hu)

Jaj nekem, jaj nekem, és még egyszer: jaj nekem! Idén nyáron olvastam az azonos című regényt, most pedig megnéztem a belőle készült feldolgozást is. És most nem tudom eldönteni, kár volt-e vagy sem.

Az egyik oldalról ott van az, ami minden egyes könyvfeldolgozásnál úgy bánt: a történetet lerövidítik, a szereplőket kevésbé ismerjük meg, fontosnak érzett apró mozzanatok maradnak ki, míg végül már nevetségesnek érezzük a kivonatosan bemutatott eseményeket. Tény, hogy ezekkel nem lehet mit kezdeni, hiszen egy film sem lehet 5-6 órás, hogy hűen visszaadja a regényt, de attól még ugyanúgy zavar és bánt ez a sornyi "hiba". (Azért megjegyzem, volt ez már másképp is: A nagy Gatsbyből például szerintem irtózatosan jó feldolgozást láttam nem is olyan régen.) Aztán ehhez jön még az, hogy a szereplők másként jelennek meg a vásznon, mint ahogy elképzeltük őket olvasás közben; ezúttal Juliette Binoche, aki egyébként az egyik kedvenc színésznőm, valahogy tudott "pluszt" hozzáadni a bennem élő Cathyhez, de bevallom, Ralph Fiennes Heathcliffje valahogy nagyon más volt, mint amilyennek elképzeltem. Hiába a sötét, ám valahogy "sterilnek" ható paróka, ha a vad, fekete szemek hiányoznak mellőle.

És itt rögtön át is térhetek a másik oldalra, vagyis a pozitívumokra. A film ugyanis a történetet épp Heathcliff világos, szomorú szemei miatt egy másik síkra terelte és teljes mértékben a romantikát állította központjába, pedig a regényben ez olyan rejtetten, olyan megbújva és finoman van jelen, hogy ha most nem látom a feldolgozást, szinte meg is feledkeznék róla. Heathcliff ugyanis gonosz, kegyetlen, dacos, bosszúszomja mindenkit eltipor, Cathy pedig egy idióta hisztérika, egy számító, manipuláló liba, aki tulajdonképpen az összes szereplő életét tönkre vágja -- mégis, a képlet vége egy síron túl is tartó, örök szerelem lesz, mindenféle nyálas, túlburjánzó giccs és közhelyáradat nélkül. És számomra az egész pont emiatt izgalmas, hiszen itt nem képzeljük magunkat a lány helyébe és nem szeretünk bele a fiúba, hiába is sétálnak el a naplementében, hiszen pontosan tudjuk: hiába ők a főhősök, messze nem tökéletesek. A film viszont nem bánik velük elég durván, sokszor csak finomkodik, mikor hibáik bemutatására kerül a sor.

Szóval ezért vagyok most bajban az osztályozással. A regény 5-ös, egész biztosan az, de a regény után a film már csak közepest érdemel.

3/5

2010. augusztus 25.

Sophie - Sissi lázadó húga

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak szívében él. Ám voltak lánytestvérei is, s köztük talán a legkedvesebb Sophie, a bajor hercegnő. Sophie vadóc, életvidám teremtés, frissítően hat egész környezetére. Kérője akad szép számban, fényes királyi udvarokból érkeznek. Sophie szívét, gondolatait azonban még nem kötik gúzsba az érzelmek, hisz az élet annyi izgalmas titkot és kalandot rejteget és ő mohón szomjazza a felfedezés legveszélyesebb kalandjait is.
A gazdag kiállítású, kosztümös film gyönyörű képekben, korhűen idézi meg a 19. századi bajor udvar légkörét, s a kötöttségek ellen lázadó Sophie megrendítő sorsát.
(port.hu)

Kislány koromban volt pár videókazettánk, amit "rongyosra néztem", és ezek egyike nem más volt, mint a Sissi trilógia, Romy Schneider főszereplésével. (Mellesleg a másik ilyen trilógia a Star Wars volt, szóval azért nehogy valami rózsaszín hercegkisasszonyos, fodros szoknyás gyerekkort képzeljetek nekem, voltak ott jedi lovagok is. ;) ) Ez a film, ami valójában szintén sorozat, de tegnap este a Duna tv egymás után adta le mindkét epizódját, Sissi legkisebb húgának romantikus, erősen kiszínezett élettörténete.

Igaz, hogy végig kételkedtem történelmi hitelességében, no meg a felvonultatott férfiemberek sem voltak éppen a mai kor ideáljai, Sissi szülei pedig teljesen ki voltak fordulva önmagukból a korábbiakban megismertekhez képest és a történet is helyenként nagyon vontatottnak tűnt, mégis, néha jól esik elmerülni a gyönyörű táj, a lázadozó hercegkisasszonyok és a pompás ruhaköltemények világában.

3/5

2010. augusztus 23.

A lekoptathatatlan

Romantikus vígjáték, mely arról mesél, hogy hová vezethet egy véletlen találkozás. Amikor az átutazóban levő Sue Claussen (Jennifer Aniston) bejelentkezik Arizonában egy útszéli motelbe, amely Mike Cranshaw (Steve Zahn) szüleié, a férfi a cég ajándékaként egy üveg pezsgővel kopog be Sue szobájába. Sem a tipikus álmodozó férfi, sem a praktikus és rendezett életet élő, joghurtgyáros ex-barátjához (Woody Harrelson) visszatérni készülő nő nem sejti, hogy hamarosan egy államokat átszelő, őrületes és felszabadító utazás részeseivé válnak, melynek végén lehet, hogy megtalálják azt, amiről nem is álmodtak. (premierfilm.hu)

Láttál már olyan filmet, amire utólag már sajnáltad az idődet? Ha a válasz igen, akkor ezt a filmet nyugodtan kihagyhatod, mert már ismered az "élményt". :/

Egyébként Jennifer Anistont nagyon sajnálom ám, hogy csak efféle szerepek jönnek össze neki... A Jóbarátok óta szerintem nagyon sokan szeretik és várják, hogy végre valami jó filmben is viszontláthassák, de e jelenlegi is jelentősen rácáfol az elvárásainkra. Unalmas, helyenként idegesítő, sem nem romantikus, sem nem vígjáték. Mintha csak ennyi lenne a recept: mondanak valamit a színészeknek, ők eljátsszák, mi meg próbáljuk végignézni. Pedig most belegondoltam, igen, van azért gondolat is a sorok között, de ezt talán már csak én gondolom bele és nem is a film érdeme.

Nem ragozom, egyszerűen csak nem tetszett. Nem találtam sem őszintének, sem érzelmesnek, sem pedig viccesnek.

2/5

2010. augusztus 22.

A szabadság útjai

Frank és April mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám a kertvárosi környezetben, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, Frank és April pánikba esik. Az egyik mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másik ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes. (port.hu)

Igazuk van azoknak, akik szerint ez a film nagyon hasonlít az Amerikai szépségre - és természetesen itt nem csak a rendezőre, mint közös pontra gondolok. Nagy különbség viszont, hogy A szabadság útjai a leges-legutolsó képkockák fricskáját leszámítva nem alkalmazza azt az ironikus, szatirikus hangnemet, amit Lesteréktől megszoktunk, illetve sokkal húsba-markolóbb és szomorúbb. Mondanám, hogy a kettő közül azért nekem csak a régi kedvencem marad a kedvenc, de azt hiszem ez pontosan az a típusú film, ami még a ma délután után is sokáig élni, és merem remélni, dolgozni is fog bennem.

Ismételten szeretnék Leonardo DiCaprio védelmére kelni, ugyanis a sok skatulya és előítélet ellenére ő igenis, jó színész. Időnként volt az arcán egy pimasz, kisfiús grimasz, ami eleinte kicsit zavart, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon is illik a karakteréhez. Az, hogy még mindig túlzottan emlékeztet a Titanic fedélközi utasára, no meg egyéb kisfiús szerepeire, egyszerűen csak pech -- na de arról igazán nem tehet, hogy még nem annyira idős, hogy ráncok takarják el a hasonlóságot. ;) Partnere, Kate Winslet is igazán tökéleteset alakít; sőt, ha lehetne fokozni a jelzőt, akkor ő biztosan kiérdemelné azt is. Pedig nem vagyok hű-de-nagy rajongója, de néha a képernyőre nézve azt éreztem, hogy szívesen odamennék hozzá, mellé ülnék és azt mondanám neki: Hello April, leszünk barátok? (Brr... most is beleborzongok néhány jelenet hangulatába.)

Maga a film szerintem remekül össze van rakva. A mellékszereplők viszonyulása a párhoz, a szerepek váltakozása, a várakozás és a belenyugvás... mind-mind remekül, szinte már fájón hűen a valósághoz lett bemutatva. És igen, itt a befejezés még talán valóságosabb is, mint Lester sorsa.

Többet most igazán nem tudok mondani, de talán nem is kell, az üzenetet mindenkinek saját magában kell megtalálnia.

5/5

Szex és New York 2.

Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen állnak az újabb kalandokra! A középpontban ismét a szerelem, a barátság és a férfiak állnak, megfűszerezve a sok-sok fantasztikus ruhával, és cipővel.
De mi is történt miután kimondták a boldogító igent? A lányok most megmutatják milyen is a hőn áhított élet, amire mindig is vágytak. Persze ez sem lenne egy igazi 'Szex és New York' szelet, ha nem tartogatnának a csajok pár meglepetést is, ezúttal egy igazán csillogó napsütötte utazásra indulnak. New York ismerős városából elrepülve a világ egyik legegzotikusabb, kincsekkel teli helyére, ahol a partiknak sosincs vége és mindig valami misztikus erő lengi be a levegőt. A legjobbkor nem is jöhetne ez az utazás a négy barátnőnek, akik az unalmas hétköznapokban találják magukat, a házasság, anyaság és egyéb kötelékekben.
Végülis, néha csak el kell szökni kicsit a lányokkal!
(port.hu)


Hát eljött ez is: végre én is láttam az idei nyárelő legnőcisebbnek kikiáltott, sokat emlegetett, sokat reklámozott filmjét - végül is így nyár végén épp időszerű volt. Na nem mintha sokról maradtam volna le: ez a film pont olyan, mint amilyennek el lehet képzelni a leírása alapján, csak épp valahogy üresebb. Persze eddig sem ebben a sorozatban kerestem az élet értelmét és a filmtől sem épp a mélyenszántó gondolatokat vártam, de valljuk be, az eddigi epizódok mind sokkal több érzelmet és megkockáztatom, időnként mondanivalót  is tartalmaztak, mint ez a közel-keleti giccsparádé. Tény, hogy lélegzetelállítóan gyönyörű helyeken forgattak, de ennyi, kész, ebben ki is merül a nagy költségvetésű "filmcsoda". Még a szereplők is valahogy unják magukat és többnyire csak idegesítőek. Charlotte-ot sosem csíptem (mint ezt már korábban kifejtettem), de most már Samantha is kicsit sok volt nekem - na nehogy már az ő klimaxra és férfiéhségre kiélezett poénjainak kelljen elvinni a sztorit! Miranda meg egyszerűen hiányzott... nekem ő volt mindig is a kedvencem, de hogy ebben a filmben miféle agymosáson eshetett át a karaktere, arról fogalmam sincs. Ugyanígy, Carrie-ből is hiányolok valamit, de hát még így is az ő szájából hangzik el a film egyetlen értékes gondolata, ott, a végén, a színekről tartott monológjában. Ja, és persze itt volt még Big meg Aiden... :) Jó volt látni őket, bár sajnos ők sem lettek fiatalabbak. :/

Szóval, röviden: sok sivatag és homok, távoli luxusszálloda, pompa, ruhák, cipők, klimax és egy kiéhezett ötvenes nő, beszólás a másik kultúrának, no meg sok hiszti. Semmi romantika, semmi szerelem, (majdnem) semmi dráma, semmi önelemző filozofálgatás, ami anno a sorozatot olyan egyedivé tette. Így hát nem több, mint pipa, kész, ezt is láttam, de hamarosan úgyis elfelejtem.

3/5

2010. július 27.

Az időutazó felesége


A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen. (port.hu)

Szép, kedves, kellemes szerelmi történet, sírós is, nevetős is. Olyan szívet melengető fajta, de mégsem túl rózsaszín. Mondhatnánk, hogy semmi extra, de hát mégis extra az időutazós dolog miatt. Egyébként talán ez az első film, amiben nem zavarnak az időutazás miatt fellépő logikai bukfencek - naná, hiszen leköt az egész történet érzésvilága és jól érzem magam közben. Nem értem, miért írják sokan, hogy nehéz követni a szálakat, amikor szerintem meg minden olyan természetes, hiszen ez a két ember igazán összetartozik, az összes, sorsukat megnehezítő körülmény ellenére is. Mindig jól esik ilyet látni.

Rachel McAdams törékeny bája jól ellensúlyozza karakterének erős akaratú kitartását, Eric Bana pedig ismét megdobogtatja a női szíveket. De ne feledkezzünk meg a gyerekszínészekről is, szerintem nagyon ügyesek és igazi átéléssel játszanak.

Sajnálom, hogy nem olvastam a regényt, aminek alapján a film készült, de ezt majd igyekszem pótolni. Az alapötlet mindenképp nagyon eredeti, de az írott változat állítólag jobb, alaposabb, részletesebb, mint a film, s mivel a film nagyon tetszett, ennél jobb ajánlólevél nem is kell hozzá.

4/5

2010. július 23.

Hirtelen 30

1987-et írunk, Jenna 13 éves lány, aki épp kezd tiniből nővé érni. A probléma az, hogy nem tud olyan gyorsan felnőni, amennyire szeretne. Szüleivel él együtt, akiktől a falra mászik, a menő srácok keresztülnéznek rajta a suliban, különösen az az egy, akibe halálosan bele van esve.
Eddig boldogan töltötte minden idejét legjobb barátjával és szomszédjával, Matt-tel, de már sokkal inkább szeretne a suli legmenőbb társaságához tartozni, semmint hogy örökké Matt-tel legyen, ezért 13. szülinapján bulit rendez, ahova meghívja a suli trendi arcait. Csakhogy a buli nagyon rosszul sül el számára. Jennát egy játék kedvéért bezárják a szekrénybe, majd mindenki megfeledkezik róla, ezért az egész éjszakát bezárva tölti, miközben odakint mindenki remekül mulat. Porig alázva, megszégyenülten, egyedül kuksolva, komoly fogadalmat tesz: ha most egy csapásra felnőtt lehetne, olyan élete lenne, amilyet mindig is szeretett volna. Csodával határos módon vágya valóra válik. Másnap, amikor felébred, 2004-et írunk és Jenna 30 éves. Mi több, elképesztően sikeres nő, egy divatmagazin vezetője és van egy csodálatos lakása a Fifth Avenue legmenőbb részén.
Álma valóra vált: nem a kamaszkor nehézségeivel és komplexusaival küzdő kislány többé, hanem népszerű és sikeres felnőtt nő, aki maga irányítja az életét. Csakhogy van egy apró probléma: halvány fogalma sincs, hogy mit csinált a közbeeső években, és hogy érte el mindazt, ami a jelenlegi élete.
(port.hu)


Syerekkorom egyik kedvenc filmje volt a Segítség, felnőttem! Tom Hanks-szel a főszerepben. A részletekre annyira már nem is emlékszem, viszont annyi idősen egészen viccesnek találtam és ez elég is volt akkor. De valahogy ez az "a gyerekek felnőttek akarnak lenni, a felnőttek meg a gyerekkorba vágynak vissza" téma láthatóan sokkal többet tartogat magában annál, hogy ne dolgozzák fel mindig újra és újra.

Az az igazság, hogy az ilyen történeteknek általában már 1 perc után meg lehet jósolni a végét, de be kell vallanom, ezúttal most nem is zavart. Az útra voltam kíváncsi és a kis humoros meglepetésekre, amiket Jennifer Garner bája és csillogó szeme, no meg Mark Ruffalo sármja valahogy még kedvessé is tudott varázsolni. A thrilleres táncos jelenetet én például végigmosolyogtam. :)

Szóval, lehet, hogy sokszor feldolgozott és ezért lerágott csont már ez a történet, de nekem most valahogy mégis jól esett. A vége azért kissé tündérmesés és rózsaszín, talán még össze is van csapva, de ezt könnyen elfelejtem, mert maga a film kellemes kikapcsolódást nyújtott így a forró nyári délutánban.

4/5