Charlie Wilson háborúja

Charlie Wilson texasi kongresszusi képviselő volt, egy agglegény, akinek "Mulatozós Charlie" álarca mögött ott lapult a ravasz politikusi elme, a mély hazaszeretet, és az elnyomottak iránti részvét. A '80-as évek elején az egyre terjeszkedő szovjet megszállás nyomán ez az elnyomott Afganisztán volt. Charlie régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretője volt Joanne Herring, Texas egyik leggazdagabb asszonya, a szenvedélyes antikommunista. Mivel úgy gondolta, hogy az Afganisztán megszállására adott amerikai válasz igencsak vérszegény, arra ösztökélte Charlie-t, hogy tegye meg a szabadságharcosokért azt, amire más nem képes: biztosítson pénzt és fegyvert a szovjet agresszorok kiűzéséhez. Charlie segítőtársa a hadműveletben Gust Avrakotos CIA ügynök, akit nem kellett nagyon biztatni, ha arról volt szó, hogy keresztbe tegyen a főnökeinek, akik nem ismerték el a munkáját. A hihetetlen akció eredményeképpen az Egyesült Államok a kezdeti 5 millió dollár helyett végül már egy milliárd dollárral támogatta évente az afgánokat, és ennek köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg végül kivonult Afganisztánból. (port.hu)

Mindig félni szoktam az ilyen politikai sztoris, szenátoros, kongresszusos, FBI-os, CIA-s, fondorlatos és sok-sok háttérből mozgatott szállal teli filmektől, mert nagyon kell figyelnem, hogy értsem az eseményeket és a legfontosabb kapaszkodók általában csak egy-egy elhadart mellékmondatban hangzanak el. Viszont mindezek mellett is, ez a film most nagyon érdekes volt! Egyrészt azért, mert azt hiszem, most értettem meg igazán, hogy mi is az a hidegháború, másrészt meg azért, mert nagyon furcsa, rémisztő és bosszantó volt az a világ, amit elénk tártak. Nem is csak konkrétan a bemutatott képkockák miatt, hanem inkább azért, mert félelmetes belegondolni, hogy valószínűleg én sohasem fogom megtudni, mindez vajon mennyire hasonlíthat a valós politikai világhoz...

Fontos kritikai észrevételem csak egy van: szerintem a szinkron elég vacakul sikerült, úgyhogy jó lenne egyszer később majd eredetiben is megnézni a filmet, már csak a nagy nevű színészek miatt is. És ha már színészekről van szó: Julia Roberts furán néz ki szőkén, Tom Hanks furán néz ki ennyi idősen fél-pucéran, Philip Seymour Hoffman pedig szerintem alapból furán néz ki, de itt ráadásul először még szinte rá sem ismertem, hiszen sok-sok jó kis szerepe ellenére ő valahogy még mindig Patch Adams úúútálatos szobatársaként maradt meg a fejemben. :) Persze azért mindhárman jók voltak, mint azt már eddig is megszokhattuk, de hármójuk közül nekem mégis ez utóbbi alakítás marad majd a legemlékezetesebb.

Nem is nagyon tudok ennél többet mondani a filmről, hiszen nem is nagyon értek hozzá, de az biztos, hogy a témaválasztást még így is izgalmasnak találtam, a kivitelezés meg nyilván pont ebből adódóan csak korlátozott keretek között mozoghatott és elkerülhetetlen volt, hogy mindenféle tankokat meg bombázásokat mutogassanak nekünk. Ugyanakkor a figyelemfelkeltés mindenképpen dicsérendő, mint ahogy az önirónia is, amivel az amerikaiak saját magukat mutatják be. Helyenként persze jön ám azért a jól ismert hősködős, szirupos, a nézőt hú-de-nagyon meghatni vágyó vonulat is, de szerencsére sosem közelíti meg az elviselhetetlenség határát, maximum egy ici-picit bizsergeti a tenyeremet. A vége pedig... hát, az volt a legnagyobb meglepetés! Ha nem így fejezik be, ha más lenne az utolsó egy-két jelenet, akkor most lehet, hogy csupa csúnya, gúnyos mondat állna csak itt.

4/5

Nász-ajánlat

Amikor a sikeres és rettegett Margaret-nek azzal kell szembenéznie, hogy a bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni Kanadába, hirtelen ötlettől vezérelve azzal rukkol elő, hogy épp házasodni készül, így semmiképp nem küldhetik vissza hazájába. Jegyese gyanútlan asszisztense, Andrew, akit éveken át gyötört és ugráltatott munkahelyén. Szerencséjére Andrew beleegyezik, hogy részt vegyen a különös játékban, de csak bizonyos feltételek mellett. A szedett-vedett páros Alaszka felé veszi az irányt az újdonsült vőlegény családjához, ahol a mindig talpraesett, magabiztos nagyvárosi lány egyik lehetetlen helyzetből a másikba csöppen. Bár nyakukban a bevándorlási hivatal, Margaret és Andrew kitartóan ragaszkodik a rögtönzött esküvőhöz még akkor is, ha nem minden alakul úgy, ahogy eltervezték. (port.hu)

Ma reggel úgy ébredtem, hogy utálom a világot és nyilván a világ is utál engem, úgyhogy arra jutottam, ilyen felállás mellett igazán megérdemlem, hogy visszabújjak az ágyba, előkapjak egy filmet, lehetőleg angolul beszélőt, lehetőleg vidámat és lehetőleg azért egy jó pasi is legyen benne. ;)

Végül a Nász-ajánlatot választottam és nem bántam meg. Pedig hallottam/olvastam már mindenfélét róla, hogy így rossz, úgy szokványos, Sandra Bullock öreg hozzá, Ryan Reynolds meg fiatal, a sztori kiszámítható, a romantikus szál lapos, stb., stb., de hát megint csak az derült ki, hogy kár bedőlni az ilyen előítéleteknek! Én ugyanis remekül elszórakoztam rajta. Még olyan is volt, hogy itt kacagtam félhangosan magamban. :)

Jó, oké, szokványos... de hát ha az ember sok romantikus vígjátékot látott már életében, akkor nehéz valami gigantikus újítással levenni a lábáról, hiszen mégsem lehet túlságosan eltérni attól az alapfelállástól, hogy: "a lány és a fiú szeretik egymást, de ezt nem tudják ám egyből, ezért csetlenek-botlanak egy sort, majd végül mégis boldogan egymáséi lesznek". Viszont nekem tetszett, hogy nem ment minden túlságosan könnyen, igenis, a szereplők változtak, fejlődtek és hagytak lehetőséget arra, hogy mi is megismerjük őket. Ja, és Sandra Bullock szerintem egyáltalán nem "öreg" ehhez a szerephez, aki pedig ezt mondja róla, az sürgősen nézze meg abban a bizonyos jelenetben, ahol egyetlen szál fürdőkesztyűben mászkál és szégyellje össze magát! Lehet, hogy elfogult vagyok, mert még mindig előttem van az Aludj csak, én álmodom félénk kis pénztáros kisasszonya, amint Bill Pullman oldalán oly sok megmosolyogtató bonyodalom után végül elmetrózik Velencébe, de szerintem ehhez a mostani szerephez is kitűnően passzolt... Főleg, mert nem is volt feltétel, hogy egyidős legyen a partnerével, hiszen ő a beosztottja. És szerintem még illik is hozzá a laza, de még gúnyolódás közben is kedves és helyes Ryan Reynolds - őt már amúgy is megszerettük a Mindenképpen talán tripla csavaros love storyjában. A mellékszerepekben feltűnő karakterek pedig szintén szerethetővé és érdekessé, helyenként érzelmessé tudják kanyarítani a történetet.

Szóval nekem ez a film most "jól esett", pont ilyen élményre volt szükségem. Lehet, hogy nincs benne olyan nagyon-nagyon sok, de vidám is, kedves is, kicsit még talán sírós is. Az élmény meg most mindenképpen 5 pontos.

5/5

Friss levegő

Viola még mindig nagyon szép nő. Angéla szégyelli Violát. A kommunikáció közöttük már szinte lehetetlenné vált. Csak a kedvenc sorozatukat nézik mindig együtt, soha nem mulasztanak el egy részt sem. Valószínűleg titkon mindketten szerelmesek a főszereplőbe. Viola ott dolgozik, ahol senki sem akar dolgozni. Keresi az igazi férfit, akit szeretni tudna. Angéla szép ruhákat szeretne tervezni. Valami másra vágyik. Egy másik életre. Friss levegőre. (port.hu)

Igazából nem tudom eldönteni, hogy mi volt a legnagyobb probléma: a, Az, hogy ez a film, hm, hogy is fogalmazzak? Szóval: nem jó, b, Az, hogy későn vetítették, én pedig nagyon fáradt voltam hozzá, viszont feltétlenül meg akartam nézni, c, Az, hogy én nem is szeretem a művészfilmeket (ez utóbbi a legkevésbé valószínű, mert igenis, régebben sok ehhez hasonlót néztem és szerettem).

Tudom én, hogy egy ilyen filmmel kapcsolatban sok elvárás van (például a jeleneteket egészen az ember tűréshatáráig kell nyújtani, a párbeszédnek lehetőleg minimálisnak kell lennie, a látványvilágnak pedig egysíkúnak - hiszen a mondanivaló másban van és más úton jut el a nézőhöz) és még az a néhány évvel ezelőtt hallott mondat is kísért, hogy: "egy művészfilmben csak maga a rendező tudja, hogy mi miért történik, bár néha még ő sem." :) Ezekkel, amiket kicsit ironikusan most felsoroltam, még ki is lennék békülve, de itt valahogy minden olyan furcsán van összehozva. Mintha Kocsis Ágnesnek lett volna egy csomó-csomó ötlete, amit most mind belepakolt az első(?) filmjébe, még akkor is, ha igazából fölösleges vagy egymással össze nem illő elemek voltak. De ami számomra még ennél is zavaróbb, az a szereplők hiteltelensége. Vesszek meg, ha egy 17 éves "divattervező" lány ilyen, mint Angéla. Az anyjával való viszonya és az, hogy az anyja ezt szó nélkül elfogadja és például nem is kezd aggódni az eltűnéskor, számomra szintén valótlannak tűnt. A párbeszédeket én tényleg nem hiányoltam, de úgy tűnik, a készítők igen, mivel helyenként totál fölösleges dialógusokat is belepakoltak. A látványban viszont kicsit többet igényeltem volna, mert mondjuk amit egy koreai filmben a gyönyörű tájképekkel és azok színpompás bemutatásával érzékeltet aprócska adagokban a készítő, itt az a szereplők ruhájában nyilvánult meg. Igen ám, de ez valahogy nálam már a nevetségesség határát kezdte súrolni.

Jó-jó, értem ám a mondanivalót (tényleg, a színekét is), még ha az előző kritizálás után most felszínesnek is tűnök. Tényleg fejbeverő az egész, ezt egy percig sem tagadnám, főleg, ha az ember belegondol, vajon hányunknak van hasonló élete, hányan vágynak friss levegőre, hányan keresik a kitörés lehetőségét és végül hányan zárják valamilyen okból mégis saját kezűleg magukra az ablakokat. Ez így szép és jó és persze értékes gondolat, csak az a baj vele, hogy a tálalással nem vagyok elégedett... Pedig az alap elgondolás, a helyzet, amiben a szereplők vannak és maga a téma is nekem nagyon érdekesnek tűnt, épp azért is sajnálom, hogy a végén csak ennyi lett belőle. De az is lehet, hogy tényleg csak az időzítés volt most rossz, a kritikák ugyanis nagyon szépen nyilatkoznak róla. Talán túl szépen is...

3/5

Next - A holnap a múlté

Cris "Frank Cadillac" Johnson (Nicolas Cage) ismer egy trükköt, amit senki sem tud utánacsinálni: Cris képes megmondani, mi fog következni a közeljövőben, pontosabban az elkövetkezendő két percben. Eme tulajdonságára építi azt a showműsort, amivel Las Vegasban lép fel nap mint nap, ugyanakkor a jövőbelátás jól jön a kártyaasztalnál is, ha épp egy kis pénzre van szüksége. Különleges képességére azonban hamarosan fény derül, s Cris a figyelem központjába kerül: a kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris (Julianne Moore) egyre csak győzködi, hogy állítsa adottságát a globális terrorizmus ellen folytatott küzdelem szolgálatába. Kitartása érthető, hisz Cris jelenthetné a leghatásosabb fegyvert a terror ellen. Nem csoda hát, hogy egy terrorszervezet szívesen kiiktatná Crist az élők sorából, mielőtt még meghiúsíthatná nagyszabású terveiket. A helyzetet bonyolítja Liz Cooper (Jessica Biel), az ártatlan szépség, akiről Cris azonnal tudja, hogy bele fog szeretni, s alig várja, hogy találkozzanak. Mikor ez bekövetkezik, hihetetlen dolog történik: Cris most már nem csak a közvetlen jövőbe lát, hanem messzebb. Sokkal-sokkal messzebb. Cris tudja, hogy hamarosan eljön az a kritikus pillanat, amikor az idő, a terror és a szenvedély találkozik, és ekkor döntenie kell, hogy kit ment meg: akit szeret, vagy mindenkit a világon. A választ csak a jövő és ő tudja. (port.hu)

Kezdjük ott, hogy igazából nem is szeretem az akciófilmeket... De történt, hogy egyedül voltam, este unatkoztam és épp ez a film ment a tévében, hát leültem és megnéztem. Mellesleg hozzáteszem, hogy a teletexten olvasott tartalom sokkal érdekesebb volt, mint a port.hu-s, de természetesen csak azért, mert helyszűkében sokkal tömörebben fogalmazott és egy szót sem szólt például a terroristákról...

Viszont igazság szerint annyira nem is volt rossz, mert az alapötletben azért volt némi eredetiség, no meg valljuk be, előre sejthető volt egy kis romantikus szálacska is; de sajnos ettől még végül csak egy szokványos menekülős, lövöldözős, világmegmentős akciófilm kerekedett ki belőle. Nicolas Cage a furcsa haját leszámítva most is csak ugyanolyan, mint mindig; Jessica Biel ebben a filmben egyszerűen csak a "szép szőke", de mindenesetre jó őt nézve felidézni a Hetedik mennyország egy-egy emlékezetesebb jelenetét; Julianne Mooret pedig még nem láttam ehhez hasonló szerepben, de nem baj, mert így legalább megtudtam tőle, hogy hosszú, leengedett hajjal is lehet úgy szaladgálni, hogy még egy ici-picikét sem leszünk kócosak a nagy, világrengető akciók végeztével sem. :) Peter Falk megjelenése is nagy meglepetés, de hát olyan kis nyúlfarknyi szerepe van csak, hogy majdnem meg is feledkeztem róla.

Szóval ugyan nem az én műfajom, de azért minden kritikám ellenére is elég jó időtöltésnek bizonyult a film, sőt, a vége még meglepetést is tudott okozni. De csak ennyi, semmi több.

3/5