Pippa Lee négy élete

Pippa Lee élete fenékig tejfel. A férje nagyszerű és elismert kiadó, igaz, 30 évvel idősebb nála. Már felnőtt és sikeres gyermekek büszke anyukája, valamint egy megbízható szomszéd legjobb barátja és bizalmasa. Ám, ahogy Pippa követi férjét egy új életbe - egy connecticuti nyugalmazott közösség berkeibe - eddigi idilli élete felborul egy szempillantás alatt. Ez az új élethelyzet ismét önismereti utazásra kényszeríti hősnőnket, amely során társra talál egy új, különös és lelkes barát személyében. (port.hu)

Vannak dolgok, amik irtó könnyen a szívügyemmé tudnak válni, és még ha csak pár órája/napja ismerem is, akkor is annyira bezsongok és odáig leszek, hogy hosszú ideig nem ereszt, nem eresztem, szóval egymáséi leszünk, na.

Így volt ez Pippa Leevel is. De nem ám a filmmel, nem-nem, hanem a könyvvel! Még csak pár napja hallottam róla először, akkor is csak keveset, de nagyon érdekelni kezdett és már alig vártam, hogy hétfőn kinyisson a könyvtár és kikölcsönözhessem. Aztán elkezdtem olvasni és eleinte nem éreztem semmi különöset, kicsit már szinte unalmas is volt a történet, míg végre Pippa bele nem lendült a mesélésbe - és onnantól kezdve furcsa kötődést kezdtem érezni hozzá. Nem egyszerre olvastam végig (pedig nem is olyan hosszú könyv!), mégis valahogy végig "jelen volt" minden napomban, vártam a folytatást, de ugyanakkor közben időt is adtam, hogy ülepedjenek az események.

Igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy mi tetszett meg ennyire benne. Talán azok a részek, amik egyes

szám első személyben íródtak, amik Pippa brutálisan őszinte, metszően éles önvallomásai, és az, ahogyan a múltjáról mesél. Pontosan, egyszerűen, minden "csicsa" nélkül fogalmazza meg érzéseit és sodródását sok-sok év távlatából visszanézve. Igen, azt hiszem ez a stílus volt az, ami olyan sokat számított és ami igazán eredetivé tette őt, így nem csupán a lázadó kamaszt, a lezüllött, gyökértelen, sodródó drogost, a fiatal szeretőt vagy épp a gondos családanyát látjuk benne, hanem az egyéniséget, a folyamatosan útját kereső nőt.

Ugyanakkor a könyv nagy része szinte már forgatókönyvszerűen aprólékos, így folyamatosan pergett szemem előtt a film is olvasás közben. Így nem is meglepő, hogy amint tudtam, lecsaptam a filmre, már csak azért is, mert nagy örömmel láttam: maga az írónő rendezte! Szinte biztos voltam benne, hogy ugyanazokat a kockákat álmodta vászonra, mint amiket én is tettem a könyv alapján.

És itt jött a csalódás, meg az értetlenség. A film, bár bizonyos részleteiben, apró rezdüléseiben tényleg a könyvet követi, más helyeken azonban nagyon eltér tőle! Elsősorban: rövidebb, és ezt nagyon bánom. Kimarad például Pippa első szerelme, Mr. Brown, akinek bár nem lett volna hosszú szerepe, mégis úgy érzem, Pippáról nagyon sokat mesélt volna, ha kapcsolatuk apró mozzanatait láthatjuk. Az anyjával is sokkal ellentmondásosabb, bonyolultabb a viszonya, érzésem szerint sokkal összetettebben kellett volna filmre vinniük ezt is. Ugyanígy, a felnőtt Pippa kapcsolata a lányával, szintén sokkal több magyarázatra szorulna, de még Chris karakterét sem találtam teljesen kidolgozottnak, pedig neki aztán tényleg sok szerepet adtak - gondolom ebben nagy szerepe volt az őt megformáló világsztárnak is.

És ha már a nagy színészekről beszélünk: azokból aztán bőven akad ebben a filmben! Robin Wright Pennt például nagyon sokat dicsérik alakításáért, nyilván jogosan, hiszen tökéletesen formálta meg a felnőtt Pippát, sőt, szinte a könyvben részletezett őszinte érzéseit is zseniálisan tükrözni tudja még a legkisebb mozdulataival, arcrándulásaival is. Ugyanakkor szerintem a fiatal Pippát alakító Blake Livelynek is kijárna némi elismerés, hiszen csak rajta keresztül érthetjük meg a felnőtt nő lelkének zavartságát, majd megnyugvását. A kisebb szerepekben is láthatunk nagy neveket, régi ismerősöket; én személy szerint például mindig örülök Winona Rydernek - még akkor is, ha csak egy ilyen kicsi és nem túl szimpi szerepe van. De hát itt van még Keanu Reevs, Monica Bellucci, Maria Bello és Julianne Moore is, akik közül e két utolsót én kimondottan szívesen láttam volna sok más, a könyvből ismerős, sokat elképzelt, ám a filmből kihagyott jelenetben is.

Szóval csalódásom azt hiszem, ezúttal némiképp jogos. azon töröm most a fejem, hogy ha nem olvastam volna a könyvet, vagy, csak a film után olvasom a könyvet, akkor vajon most mit írnék. Nem hiszem, hogy rosszat. Így viszont most nem tudok annyira jót sem, amit megelőlegeztem annak, ami lehetett volna belőle.

és még egy dolog: a magyar címválasztás. egy nagy hülyeség. félrevezető is, hiszen várhatunk akár egy tudathasadásos nőt és négy párhuzamos életet is egy ilyen cím után, meg nem is teljesen helytálló, hiszen Pippának valójában nem is négy élete volt, ha jobban belegondolunk. de a múlt idő egyébként sem alkalmazható, ha róla beszélünk...

4/5 - ami valójában elég rossz eredmény, hiszen ha a könyvet pontoznám, az csillagos ötös lenne.