2010. augusztus 22.

A szabadság útjai

Frank és April mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám a kertvárosi környezetben, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, Frank és April pánikba esik. Az egyik mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másik ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes. (port.hu)

Igazuk van azoknak, akik szerint ez a film nagyon hasonlít az Amerikai szépségre - és természetesen itt nem csak a rendezőre, mint közös pontra gondolok. Nagy különbség viszont, hogy A szabadság útjai a leges-legutolsó képkockák fricskáját leszámítva nem alkalmazza azt az ironikus, szatirikus hangnemet, amit Lesteréktől megszoktunk, illetve sokkal húsba-markolóbb és szomorúbb. Mondanám, hogy a kettő közül azért nekem csak a régi kedvencem marad a kedvenc, de azt hiszem ez pontosan az a típusú film, ami még a ma délután után is sokáig élni, és merem remélni, dolgozni is fog bennem.

Ismételten szeretnék Leonardo DiCaprio védelmére kelni, ugyanis a sok skatulya és előítélet ellenére ő igenis, jó színész. Időnként volt az arcán egy pimasz, kisfiús grimasz, ami eleinte kicsit zavart, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon is illik a karakteréhez. Az, hogy még mindig túlzottan emlékeztet a Titanic fedélközi utasára, no meg egyéb kisfiús szerepeire, egyszerűen csak pech -- na de arról igazán nem tehet, hogy még nem annyira idős, hogy ráncok takarják el a hasonlóságot. ;) Partnere, Kate Winslet is igazán tökéleteset alakít; sőt, ha lehetne fokozni a jelzőt, akkor ő biztosan kiérdemelné azt is. Pedig nem vagyok hű-de-nagy rajongója, de néha a képernyőre nézve azt éreztem, hogy szívesen odamennék hozzá, mellé ülnék és azt mondanám neki: Hello April, leszünk barátok? (Brr... most is beleborzongok néhány jelenet hangulatába.)

Maga a film szerintem remekül össze van rakva. A mellékszereplők viszonyulása a párhoz, a szerepek váltakozása, a várakozás és a belenyugvás... mind-mind remekül, szinte már fájón hűen a valósághoz lett bemutatva. És igen, itt a befejezés még talán valóságosabb is, mint Lester sorsa.

Többet most igazán nem tudok mondani, de talán nem is kell, az üzenetet mindenkinek saját magában kell megtalálnia.

5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése