Már csak a szerelem hiányzik ahhoz, hogy könyvkiadó Kate élete teljes legyen. A probléma megoldódni látszik, amikor találkozik a jó képű íróval, Matt-tel. Amikor azonban komolyra fordulna a kapcsolatuk, Matt kurtán-furcsán véget vet neki. A szakítástól feldúlt Kate hamarosan csomagot kap Matt-től, benne a férfi volt feleségének, Suzanne-nak a naplójával. Ebben egy fiatal nő, Martha románcát írja le, kapcsolatát a fiatal szobafestővel, aki arról álmodozott, hogy író lesz, és a doktornővel, akinek minden vágya, hogy anya legyen. Mindez arra készteti Kate-et, hogy átgondolja a Matt iránt érzett érzelmeit. (port.hu)
Szomorú film, olyannyira, hogy még meg is könnyeztem. Ez önmagában nem is lenne nagy szó, de növeli jelentőségét, hogy tettem ezt annak ellenére, hogy nem is igazán tetszett a film. Biztos gonosz vagyok, de valami már az elejétől fogva irritált. A történet persze szép, romantikus, és nagyon is érdekessé teszi, hogy a két szerelmi szálat felváltva adagolja. Az első probléma viszont pont itt kezdődik: a második nő és a második viszony kimondottan idegesít! Nem érzem őszintének, sőt, egyenesen hiteltelen, ezért is használtam a kapcsolat helyett a viszony szót. Persze, megértettem ám, hamarabb is, mint ez a barna liba, akinek a szája úgy jár, mint a kacsa segge, hogy szegény megtört pasi miért olyan, amilyen, de attól még, hogy a nő nagyon akarja, nem lesz őszintébb kapcsolat belőle... Aztán, ott van még a színész, aki a mi hőszerelmesünket játssza... biztos jó pasi, ha már egyszer színészkedésre adta a fejét, de ebben a filmben kimondottan rusnya szegény. Az első történetben még ki is néz valahogy, de nagyon irritáló, hogy tízpercenként fogja magát és belevigyorog a kamerába. Az összetört szívű, fakó pasi meg annyira boldogtalannak és mogorvának tűnik, hogy egyszerűen nincs ép eszű nő, aki képes lenne beleszeretni. Az egyetlen alakítás, amit jól esett látnom,
Christina Applegate-é volt. Végre-végre nem Al Bundy buta lánya és nem is a csacska Samantha Who! Egyszerre volt félénk és határozott, gyengén is erős, önálló nő - szinte még akkor is, amikor néha béna párbeszédek béna mondatait tömték a szájába. Nagy kár volt viszont ostoba, szokványos jelenetekkel, unalmas klisékkel felturbózni a filmet: sokkal több lehetett volna, ha helyenként kicsit kevesebb.
Persze attól még megsirattam... de nem őrzök majd olyan emlékeket róla, mint például a
Love Storyról vagy
A szív hídjairól, amik sokkal magukkal ragadóbb filmek. Itt sajnos a befejezés sem kavar fel túlzottan, pont amiatt, amit fent írtam: hiteltelennek érzem. Persze, a véleményemmel meg én vagyok hiteltelen, hiszen épp az előző posztban taglaltam, hogy mennyire nehezen megy nekem a továbblépés, de itt most nem is erről van szó. Még ha kicsit csiklandozza is lelkem romantikusabb felét a kérdés: hogy vagy képes ilyen hamar, néhány hónap alatt feledni életed szerelmét?, azt azért belátom, hogy vele együtt eltemetkezni sem épp megoldás. De ha már elvárják, hogy boldog elégedettséggel hagyjam jóvá az új esélyt és a továbblépést, akkor ahhoz egy sokkal meggyőzőbb új kapcsolatot kell felvonultatni előttem. És ebben még csak nem is érzem, hogy szigorú lennék.
3/5