2011. január 28.

Suzanne naplója

Már csak a szerelem hiányzik ahhoz, hogy könyvkiadó Kate élete teljes legyen. A probléma megoldódni látszik, amikor találkozik a jó képű íróval, Matt-tel. Amikor azonban komolyra fordulna a kapcsolatuk, Matt kurtán-furcsán véget vet neki. A szakítástól feldúlt Kate hamarosan csomagot kap Matt-től, benne a férfi volt feleségének, Suzanne-nak a naplójával. Ebben egy fiatal nő, Martha románcát írja le, kapcsolatát a fiatal szobafestővel, aki arról álmodozott, hogy író lesz, és a doktornővel, akinek minden vágya, hogy anya legyen. Mindez arra készteti Kate-et, hogy átgondolja a Matt iránt érzett érzelmeit. (port.hu)

Szomorú film, olyannyira, hogy még meg is könnyeztem. Ez önmagában nem is lenne nagy szó, de növeli jelentőségét, hogy tettem ezt annak ellenére, hogy nem is igazán tetszett a film. Biztos gonosz vagyok, de valami már az elejétől fogva irritált. A történet persze szép, romantikus, és nagyon is érdekessé teszi, hogy a két szerelmi szálat felváltva adagolja. Az első probléma viszont pont itt kezdődik: a második nő és a második viszony kimondottan idegesít! Nem érzem őszintének, sőt, egyenesen hiteltelen, ezért is használtam a kapcsolat helyett a viszony szót. Persze, megértettem ám, hamarabb is, mint ez a barna liba, akinek a szája úgy jár, mint a kacsa segge, hogy szegény megtört pasi miért olyan, amilyen, de attól még, hogy a nő nagyon akarja, nem lesz őszintébb kapcsolat belőle... Aztán, ott van még a színész, aki a mi hőszerelmesünket játssza... biztos jó pasi, ha már egyszer színészkedésre adta a fejét, de ebben a filmben kimondottan rusnya szegény. Az első történetben még ki is néz valahogy, de nagyon irritáló, hogy tízpercenként fogja magát és belevigyorog a kamerába. Az összetört szívű, fakó pasi meg annyira boldogtalannak és mogorvának tűnik, hogy egyszerűen nincs ép eszű nő, aki képes lenne beleszeretni. Az egyetlen alakítás, amit jól esett látnom, Christina Applegate-é volt. Végre-végre nem Al Bundy buta lánya és nem is a csacska Samantha Who! Egyszerre volt félénk és határozott, gyengén is erős, önálló nő - szinte még akkor is, amikor néha béna párbeszédek béna mondatait tömték a szájába. Nagy kár volt viszont ostoba, szokványos jelenetekkel, unalmas klisékkel felturbózni a filmet: sokkal több lehetett volna, ha helyenként kicsit kevesebb.

Persze attól még megsirattam... de nem őrzök majd olyan emlékeket róla, mint például a Love Storyról vagy A szív hídjairól, amik sokkal magukkal ragadóbb filmek. Itt sajnos a befejezés sem kavar fel túlzottan, pont amiatt, amit fent írtam: hiteltelennek érzem. Persze, a véleményemmel meg én vagyok hiteltelen, hiszen épp az előző posztban taglaltam, hogy mennyire nehezen megy nekem a továbblépés, de itt most nem is erről van szó. Még ha kicsit csiklandozza is lelkem romantikusabb felét a kérdés: hogy vagy képes ilyen hamar, néhány hónap alatt feledni életed szerelmét?, azt azért belátom, hogy vele együtt eltemetkezni sem épp megoldás. De ha már elvárják, hogy boldog elégedettséggel hagyjam jóvá az új esélyt és a továbblépést, akkor ahhoz egy sokkal meggyőzőbb új kapcsolatot kell felvonultatni előttem. És ebben még csak nem is érzem, hogy szigorú lennék.

3/5

2011. január 10.

Eredet

A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.
(port.hu)


Érdekes film és ez a jelző azt hiszem, mindent magába is foglal. A történet már az első pillanattól leköt és végig koncentrálnom kell, hogy követni tudjam az eseményeket, de bevallom, egy-két helyen azért így is sikerült kicsit lemaradnom. Olyan az egész, mintha az Ocean-filmeket kereszteznénk a Mátrix-filmekkel, aztán pedig jól felturbóznánk az egészet lövöldözős-menekülős akciójelenetekkel, de ez utóbbiakból szerintem azért kicsit vissza lehetett volna venni, nekem ez így már sok volt; például az autós üldözést, a liftben kúszást és a hóban kergetőzést már kifejezetten untam is. Persze ezt leszámítva tényleg elégedett voltam a filmmel, még a technikában sem kételkedtem, érzelmileg meg irtó gyorsan sikerült becserkészniük, igen, újra 14 voltam és szerelmes tekintettel bámultam Leonardo diCapriot. A szereplők közül még Ellen Page az, aki kellemes meglepetést okozott, a Juno után jó volt kiskosztümben és egy fokkal érettebben, komolyabb szerepben viszontlátni. A csapat meg szintén olyan, mint Clooney-é: így együtt kerek egész.

Hatásos film, látványos, ötletes, leköti a nézőt és midezek mellett még arra is képes, hogy szóljon valamiről. A vége meg felteszi az i-re a pontot, no meg eldönti, hogy az ember csak nézett-e, vagy pedig látott is. Be kell valljam, nekem a leges-legjobban az az érzés tetszett, amivel felálltam az utolsó képkocka után, még akkor is, ha közben leesett, hogy megint jól rá lettem szedve. Nem baj, pont ezt az érzést keresem mozizáskor. ;)

4,5/5 - ha kivágnánk néhány akciójelenetet, tökéletes lenne

2011. január 1.

Minden kút Rómába vezet

Beth, az ambiciózus, fiatal New York-i nő (Kristen Bell) egy ideje már kiábrándult a szerelemből, azonban egy viharos római kirándulás teljesen megváltoztatja az életét. Mikor Rómában a szerelmesek kútjából érmét lop, egy sereg furcsa férfi szegődik a nyomába, hogy szerelmével ostromolja. Egy kolbászgyáros (Danny DeVito), egy utcai bűvész (Jon Heder), egy festő (Will Arnett), egy önimádó modell (Dax Shepard) és egy elbűvölő riporter (Josh Duhamel) mind töretlen lelkesedéssel üldözi a lányt, hogy elnyerje kegyeit. De vajon melyik férfi szerelme valódi? (port.hu)

Most őszintén, egy ilyen filmtől mit várhat az ember lánya? Némi kacagást, némi romantikát, jó pasikat és egy csomó előre kiszámítható fordulatot - csak hogy ne kelljen lerágnunk a körmünket az izgalomtól.

Hát, ez esetben meg is kapjuk a magunk szórakozását, meg nem is. Van ugyan egy-két poén, de hogy őszinte legyek, most épp egy sem jut az eszembe, a történet pedig annyira nagyon kiszámítható, hogy kacagás híján az elnyomott ásítozástól fájdult meg a hasam. A mellékszereplők engem kimondottan idegesítettek, egyedül Danny DeVito tudott a sok, hozzá egész egyszerűen méltatlan epizód után egy ici-picit javítani a helyzeten és némi értelmet, no meg érzelemhez hasonló dolgot csempészni a kalamajkába és az ide-oda futkározós, kapkodós őrületbe. Pedig Kristen Bellt Veronica Marsként annak idején nagyon szerettem, de most pont az a vagányság hiányzik belőle, ami a nyomozócsajban megfogott. Egy darabig csetlés-botlása még Bridget Jones-osnak tűnt, de utána már csak idegesítő, céltalan totyorgásnak... sajnos.

Szóval összefoglalva: nagy-nagy csalódás ért most. Lehetett volna egy könnyed, humoros romantikus komédia is, de helyette felszínes, sablonos és fárasztó mese ez, halovány mosolyokkal. Egyszer viszont tényleg el kell jutnom Rómába, de persze nem a film miatt, csak úgy mondom, mert eszembe jutott.

2/5