Szökőhév

A fiatal Anna (Amy Adams) kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a sors egészen mást tartogat számára. Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Anna-nak nem is kell több, elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül.
A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbetesz Anna-nak, így Írország másik felén ragad, messze párjától. A váratlan helyzetben kénytelen egy igen jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan (Matthew Goode) segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját. A kalandos utazás alatt az alkalmi páros azonban rádöbben, hogy a szerelem felé vezető út nem mindig egyenes. (port.hu)

Eleinte szidtam magam ezért a filmválasztásért, hiszen annyira szokványosnak tűnt a történet: lány szeret fiút, lány fiú után megy, másik fiúval találkozik, eleinte utálják egymást, majd szerelmesek lesznek, lány dilemmázik egy sort, de naná, hogy végül lecseréli a régi fiút az új fiúra, happy end. Aztán ehhez még adjuk azt is hozzá, hogy az első fél órában kitartóan két kérdés is kergette egymást a fejemben: Miért akarnak a nők MINDEN ÁRON férjhez menni? és Úristen, hogy lehet valaki ennyire hülye, mint ez a nő?.

A következő emlékképem viszont kicsit későbbről van, akkor vettem ugyanis észre, hogy most már kimondottan tetszik a film. Már kevésbé zavart a csetlés-botlás, sőt, inkább humoros volt az utazás, szép lassan a szereplők is hagyták magukat jobban megismerni, az ír tájba meg egyenesen beleszerettem. Persze, a vége ugyanúgy kiszámítható volt, mint az ezernyi hasonló romantikus vígjátéknak, de valahogy megvolt benne az a kis plusz, ami például a Miért éppen Minnesota?-ból hiányzott. Kedves kis vidéki emberek, távol a nagyvárostól, úgy élnek, mint egy nagy család, kissé mindenki bogaras, mégis többet élnek meg az életből, mint a folyton nyüzsgő-rohanó-teperő, őket természetesen lenéző amerikaiak.

Szóval kellemesen csalódtam, jó kis kikapcsolódás volt a film, sok mosollyal. A végét jól elnyújtották, szinte olyan érzésem volt, mintha listát készítettek volna a lehetséges poénokról, amiket még bele kell pakolni, csak hogy minden biztosan a helyére kerüljön a néző számára is. Kár ezért az ír rétesért, mert bármennyire is kedves-humoros jelenetek voltak ezek, mind olyan kis ráadásnak tűntek, mint a színházban az ötödik visszatapsolás, ami már nemcsak a színészeknek, hanem nekünk, a kitartóan tapsikoló közönségnek is fárasztó.

3,5/5

Mary Shelley: Frankenstein

A fiatal Victor,édesanyja halála után elhagyja a családját és megkezdi tanulmányait az orvosi egyetemen. Waldman professzor előadásaitól elragadtatva, aki mesterséges élet előállításán dolgozik, Victor maga is elkezd kísérletezni. Egy viharos éjjel sikerül életre keltenie egy lényt, akit halott emberek testrészeiből állított elő. A fiatal tudóst lenyűgözi a "találmánya", ugyanakkor elszörnyed az általa létrehozott monstrumtól. Egy nap a szörnyeteg elszökik. (port.hu)

Teljesen tudatlanul ültem le megnézni ezt a filmet, összesen annyit sejtettem, hogy húha, ettől aztán biztosan félni fogok. Na, így aztán teli volt meglepetésekkel, kezdjük rögtön ott, hogy igazából félni nem is féltem, csak izgultam. ;) Két dolgot viszont álmomban sem gondoltam volna: 1, hogy a teremtményt nem más, mint Robert De Niro, 2, hogy Kenneth Branagh ilyen filmet tud csinálni! Még mindig ámulok és bámulok, mert ez kérem nem holmi huszonötezredik Shakespeare feldolgozás.

És akkor most gyorsan jöjjön egy éles váltás: a film elejét untam. Nyilván tudtam, hova vezetnek a szálak, de a sok tétovázás miatt alig akart beindulni a történet. Igazából maga a "mű" készítése enyhén szólva is nevetséges: réges-rég bomlásnak indult hullákból egy fürdőkádban magzatvízzel és elektromos árammal embert teremteni elég buta elgondolás, de amint a teremtmény saját útjára indult, rögtön el is felejtettem születésének körülményeit, annyira érdekessé vált a történet. Igen, hátborzongatóvá is, de valami hihetetlenül páratlan és zseniális módon. Olyan alapvető kérdéseket boncolgat és olyan egyedien, hogy az ember nagy izgalmában el is feledkezik arról, hogy mennyire lehetetlen az, amit lát. Helena Bonham Cartert pedig még sosem láttam olyan filmben, amiben végig "normális" marad (a szónak hol ilyen, hol amolyan értelmében), szóval benne aztán most sem kellett csalódnom. Azt viszont, hogy egy rémisztgető horrorfilmnek gondolt alkotás ennyi mondanivalót és ennyi érzelmet hordozhat magában, tényleg álmomban sem gondoltam volna.

4/5

A boldogság nyomában

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy bróker cég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek. Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek. (port.hu)

A fenti ajánlót szívem szerint így írnám át: Eszes, ám tanulatlan pasi a feleségével tartatja el magát, majd miután az elhagyja, a gyerekkel felszerelkezve belekezd egy fél éves képzésbe, ami alatt nyilván nem dolgozik, így nyilván nincs pénze. Keresi a boldoKságot és valami miatt azt gondolja, attól lesz boldoK, ha felveszik brókernek. Igaz, hogy nincs hol lakniuk, de az egész fél éves cuccot végigcsinálja. Tény, hogy kihajtja magát, de sokszor csak szimplán szerencséje van. Végül persze bróker lesz, happy end, stb, de szegény kiskölök nem kap új babát az elvesztett helyett, ami azért szerintem gonoszság.

Ebből gondolom kitűnik, hogy nem igazán tetszett a film. Sőt, ritka esemény történt velem: egy vagon zsebkendővel felszerelkezve ültem le megnézni, mégsem volt szükségem a készletekre. Arra számítottam, hogy megható és könnyes történetet fogok látni, de valójában csak idegesített ez az egész. Igaz, hogy Will Smith őrült módon loholta végig a filmet miközben itt-ott elpotyogtatott pár orvosi segédeszközt, folyamatosan kihangsúlyozva, hogy ő ám mindent a fiáért tesz, mégis, szerintem inkább a saját boldoKságát hajszolta. Oké, hogy nem egyszerű dolog totál pénz nélkül tengődni, de ha a gyerekemnek van lehetősége valami jobbra, hát nem kényszerítem bele őt is egy ilyen életbe. Mellesleg ha meg annyira fontos nekem a gyerekkel együtt töltött idő, hát nem cibálom szegénykét magammal, mint egy zsák krumplit, hanem inkább próbálok az ő kedvére tenni. És még sorolhatnám... Végig az járt az eszemben, hogy nem tudok teljes szívemből izgulni érte és szurkolni, mert hiába elszánt és kitartó, valójában önzőség vezérli és minden rosszat, ami történik, csak magának köszönhet.

Csalódás ért tehát. De nem baj, legalább spóroltam pár pzs-t.

3/5

A másik Boleyn lány

A másik Boleyn lány érzelmes történet intrikáról, romantikáról és árulásról. Két nővér, Anne (Natalie Portman) és Mary (Scarlett Johansson) teljes mértékben ambiciózus apjuk és nagybátyjuk irányítása alatt állnak, akik minden eszközzel a család hatalmának növelésén és státuszának megerősítésén munkálkodnak. Céljukat Anglia királyának (Eric Bana) kegyeit keresve próbálják elérni. A lányok, maguk mögött hagyva a békés vidéki életet, bekerülnek az udvari élet veszedelmes és izgalmas világába. Nem sokkal később pedig már azon kapják magukat, hogy egymás könyörtelen riválisai lettek, hiszen mindketten a király szerelméért küzdenek. (port.hu)

Be kell vallanom, sosem rajongtam a történelemért, így néha még a magyar királyok megfelelő sorrendje sem megy kapásból, nemhogy angol királyok feleségeié. Na jó, azt azért persze vágom, hogy ez a Henrik gyerek nagy kujon volt, de hát ez a film mégis kisebb sokként ért most. Eddig azt hittem, az angol nemesek lánykáinak élete olyan volt, mint a Büszkeség és balítéletben: varrogatunk, dalolgatunk, szomszédolunk, bálokba járunk, levélkéket írogatunk, közben meg non stop Mr. Darcyról álmodozunk. Igen ám, de mi van, ha az örök központi kérdést jelentő férjkereső hadműveletünk célpontjába egyszer csak beüget fehér lován Anglia királya, aki elé mellesleg saját családunk dob oda minket prédául?

Durva, ez a legelső szó, ami eszembe jut a filmről. Durva az egész helyzet, durva a család hozzáállása, durva a testvérek egymás elleni taktikázása, durva, hogy Henrik mit meg nem tesz, csak mert a kis Henriknek nem tud parancsolni, durva, amit Anna (meg persze a pereputty) nagyra törése okoz, elsősorban persze saját magának (de az öccsét talán még jobban sajnáltam!) és durva, hogy mindezt a többiek csak úgy eltűrik. Mélyen felháborít az egész, de közben meg annyira izgalmas és felkavaró, hogy nagyra nyílt szemekkel nézem végig, még arról is megfeledkezve, hogy tulajdonképpen úgyis tudom a végét... Lekötnek a karakterek és az, hogy az emberek milyen változásokon képesek átmenni: van, aki a másikért, és van, aki saját magáért. Ilyen tekintetben az érdeklődésem máris függetlenné vált a történelemtől, de ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy nincs kéznél most egy töri könyv: kíváncsi lennék Mária későbbi sorsára is, mert a film végéről ezt sajnos kifelejtették.

4/5

Ha igaz volna

Amikor David kibérel egy varázslatos lakást San Franciscóban, amire a legkevésbé számít - és vágyik -, az egy lakótárs. Még alig kezdett bele, hogy totális kuplerájt csináljon új lakhelyén, amikor hirtelen felbukkan egy csinos, ámde kifejezetten dirigálós kedvű fiatal nő, akit Elizabethnek hívnak, és aki váltig állítja, hogy ez az ő lakása. David meg van győződve róla, hogy valami kapitális félreértés történt, mígnem a helyes szőkeség ugyanolyan titokzatosan eltűnik, mint ahogy feltűnt. A zárak kicserélése cseppet sem zavarja Elizabethet, aki akkor bukkan fel, amikor kedve szottyan, többnyire azért, hogy megdorgálja Davidet különféle szokásai miatt, melyeknek az ő lakása látja kárát. David meg van győződve róla, hogy a lány egy kísértet, és megpróbálja átsegíteni Elizabethet a "másik oldalra". Ugyanakkor a lány - noha tagadhatatlanul van néhány légies vonása, például keresztül tud menni a falakon - teljesen bizonyos benne, hogy mégis él, és nem akar átmenni sehová. Ahogy Elizabeth és David megpróbálják kideríteni, hogy ki is a lány, és hogyan került jelenlegi állapotába, kapcsolatuk lassacskán szerelemmé alakul át. Sajnos nagyon kevés idejük marad, mert a közös jövő reménye egyre gyorsabban kezd köddé válni. (port.hu)

Mesebeli Csipkerózsika történet modern köntösben, egy kis szellemes kísértősdivel fűszerezve. Plusz pont, amiért a főszereplő orvos. Egyébként a történet egy igényesebb love story, izgalmakkal és romantikával, no meg lelki sérült, magányos főszereplőkkel. Nekem tetszett, de a legtöbbet az mondja róla, hogy egyszer régen moziban már láttam és most újra nézve is élveztem a filmet. Azért nem kiemelkedő és nem kedvenc, de az "egynek jó lesz" típusú romantikus vígjátékok közül mindenképp kitűnik kicsit.

4/5

Itália csókja

Az idősödő Miss Bentley (Vanessa Redgrave) minden nyáron egy vadregényes olasz tó melletti villában tölti vakációját. A mindig életvidám hölgy számára ez a nyár alapvető változásokat hoz a II. világháború előtti utolsó, igazán békés évben. A villába ugyanis új nyaraló érkezik egy sármos úriember, Wilshaw (Edward Fox) őrnagy személyében. A nyugdíjas katonatiszt eleinte nem tanúsít különösebb érdeklődést Miss Bentley iránt. Annál inkább leköti a figyelmét egy fiatal nevelőnő, Miss Beaumont (Uma Thurman), aki némi bizsergető kalandot keresve flörtölni kezd a női nemmel általában nehezen boldoguló Wilshaw-val. (port.hu)

Vannak ezek a filmek, középkorúak love storyjáról. Érettebb karakterek, kevesebb csacskaság, kevesebb egymásnak esés és vad ágyjelenet (kivétel a Szerelem a kolera idején végén, ami sajnos néha még azóta is kísért...). Viszont ott az áhított remény, hogy talán húszon túl is lehet társra lelni - ez pedig nem semmi ám, hiszen én is egy magányos macskás vénlány vagyok, még pedig a rosszabbik fajtából, a macska nélküliből. Ott volt például a Szerelem második látásra (aminek mellesleg ugyanolyan idióta magyar címet választottak, mint ennek a mostaninak: lehet, hogy hangzatos, de semmi köze a filmhez), amiben Dustin Hoffmann és Emma Thompson olyan szép lassan, kedvesen egymásra talál, hogy öröm volt nézni. Ebben a filmben viszont pont ez az egymásra találás volt kicsit kevés... Nem tudom, lehet, hogy csak az a gond, hogy nem ismerem a főszereplőket, hiszen nem épp mai filmről van szó, de tény, hogy sajnos nem tudott magával ragadni. A főszereplőnő hiába is tagadja, de maga is egy magányos macskátlan vénlány, igaz, örökké pörgő, hyperaktív kiadásban; a pasi pedig egy morcos kiskakas bájgúnár, hatalmas egóval - jaj annak, aki meg meri sérteni! Persze a vége tetszett, és tetszettek az állomásai is a történetnek, hiszen sokat mondó a két "fiatal csábító" főszereplőinkre gyakorolt hatása, de csak véletlenül arra járó kívülállóként tudtam szemlélni az eseményeket, magamban kitartóan kritizálva a szereplőket.

Azt viszont nem vitatom, hogy abban, ahogy főhőseink végül nagy nehezen egymásra találnak, van valami olyan báj, aminek emlékét mindenképp megőrzöm majd a filmből. Itáliából viszont szívesen láttam volna kicsit többet, úgy hallottam, gyönyörű hely a Comói-tó környéke.

3/5