Szökőhév

A fiatal Anna (Amy Adams) kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a sors egészen mást tartogat számára. Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Anna-nak nem is kell több, elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül.
A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbetesz Anna-nak, így Írország másik felén ragad, messze párjától. A váratlan helyzetben kénytelen egy igen jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan (Matthew Goode) segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját. A kalandos utazás alatt az alkalmi páros azonban rádöbben, hogy a szerelem felé vezető út nem mindig egyenes. (port.hu)

Eleinte szidtam magam ezért a filmválasztásért, hiszen annyira szokványosnak tűnt a történet: lány szeret fiút, lány fiú után megy, másik fiúval találkozik, eleinte utálják egymást, majd szerelmesek lesznek, lány dilemmázik egy sort, de naná, hogy végül lecseréli a régi fiút az új fiúra, happy end. Aztán ehhez még adjuk azt is hozzá, hogy az első fél órában kitartóan két kérdés is kergette egymást a fejemben: Miért akarnak a nők MINDEN ÁRON férjhez menni? és Úristen, hogy lehet valaki ennyire hülye, mint ez a nő?.

A következő emlékképem viszont kicsit későbbről van, akkor vettem ugyanis észre, hogy most már kimondottan tetszik a film. Már kevésbé zavart a csetlés-botlás, sőt, inkább humoros volt az utazás, szép lassan a szereplők is hagyták magukat jobban megismerni, az ír tájba meg egyenesen beleszerettem. Persze, a vége ugyanúgy kiszámítható volt, mint az ezernyi hasonló romantikus vígjátéknak, de valahogy megvolt benne az a kis plusz, ami például a Miért éppen Minnesota?-ból hiányzott. Kedves kis vidéki emberek, távol a nagyvárostól, úgy élnek, mint egy nagy család, kissé mindenki bogaras, mégis többet élnek meg az életből, mint a folyton nyüzsgő-rohanó-teperő, őket természetesen lenéző amerikaiak.

Szóval kellemesen csalódtam, jó kis kikapcsolódás volt a film, sok mosollyal. A végét jól elnyújtották, szinte olyan érzésem volt, mintha listát készítettek volna a lehetséges poénokról, amiket még bele kell pakolni, csak hogy minden biztosan a helyére kerüljön a néző számára is. Kár ezért az ír rétesért, mert bármennyire is kedves-humoros jelenetek voltak ezek, mind olyan kis ráadásnak tűntek, mint a színházban az ötödik visszatapsolás, ami már nemcsak a színészeknek, hanem nekünk, a kitartóan tapsikoló közönségnek is fárasztó.

3,5/5