2011. március 4.

Gettó milliomos


A Legyen Ön is milliomos! tévévetélkedő indiai változatában egy fiatal fiú a milliós kérdéseket ostromolja és mindegyikre tudja a helyes választ. Jamal gyanúsan éles elméje mögött a műsor készítői csalást sejtenek, így – a kényszervallatás brutális eszköztárát sem nélkülözve – részletes magyarázatot követelnek a versenyzőtől. A kérdések közbeni visszaemlékezésekben feltárul a mai India nyomorúsága és egy testvérpár emberi küzdelme az életben maradásért. (Wikipédia)

Ellentmondásos érzések kavarognak most bennem a film után, úgyhogy emiatt gondolom az én listámon nem is kap majd 5 pontot. Maximum 4-et viszont mindenképp, viszont leginkább csak illendőségből, mivel nem olyan ez, mint amikor áradozok egy limonádé romantikus filmecskéről, amin egész kellemesen elszórakoztam, feldobódtam és belelkesedtem. Most ilyesmiről szó sem volt, helyette inkább szorongtam kitartóan. Rég láttam már ennyi borzalmat egy rakáson. Gyönyörű, mosolygós kisgyerekek nyakig szutykosan játszanak a lakhelyükként szolgáló szeméttelepen - és még ez a legvidámabb része a történetnek, innen csak lefelé visz az út. Engem az ilyen felkavar és kiakaszt, úgyhogy ezután a mesebeli happy endet túlzónak érzem, bármennyire is megérdemli már a jobb életet főhősünk. Végig a kőkemény, gonosz valóságot látjuk, aztán egyszer csak varázsütésre fordul minden jóra. Tudom, hogy így ad hitet és reményt az embereknek, de nekem sajnos valahogy most nem jutott belőle.

3,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése