A tizenhét éves Griet (Scarlett Johansson) édesapja megvakul egy kemence felrobbanásánál, ezért a lány kénytelen cselédnek szegődni a festő, Johannes Vermeer (Colin Firth) családjához. A lány kortalan szépsége felkelti a festőművész érdeklődését, és bár neveltetésük és társadalmi helyzetük gyökeresen más, a mester észreveszi Griet ösztönös tehetségét, és fokozatosan beavatja őt művészetének titokzatos világába. Amikor anyósa, Maria Thins (Judy Parfitt) észreveszi, hogy Griet lett Vermeer múzsája, veszedelmes döntést hoz. (port.hu)
Olyan ez a film, mintha
Johannes Vermeer festményeibe lépnénk be és ebben a világban tennénk lassú, ráérős sétát másfél órán keresztül. De annál, hogy a szereplők tökéletesen hasonlítanak a sok évvel ezelőtti művészettörténet óráimról ismerős portrék alanyaira, sokkal többet jelent az, hogy ugyanúgy látunk most is mindent, mint amikor egy képet nézünk, vizsgálgatunk: apró részletekből, finom ecsetvonásokból, egymást tökéletesítő árnyalatokból áll össze egésszé. És mint ahogy a festmény is csak némán közvetít hangulatokat és mondanivalót az értő szemek számára, úgy a film is konokul hallgat az érzelmekről, hogy ezzel aztán még erősebb és még emlékezetesebb hatást tudjon elérni a nézőnél. Előfordul, hogy egy képet csak egy kis részlet vagy árnyalat miatt őrzünk meg emlékezetünkben, de ugyanígy megeshet az is, hogy egy film a hangulata és a ki nem mondott szavak miatt ragad meg minket.
Sokan dicsérik ezt a filmet, hát most én is beállok a sorba, mivel ugyanolyan észrevétlenül olvadtam be a festmény színeibe, mint amilyen észrevétlenül bontakozott ki annak több tucat rózsacsokornál és könnyes vallomásnál is romantikusabb világa.
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése