2011. március 14.

Változások kora

A fiatal, tehetséges orvos, Merivel (Robert Downey Jr.) őfelsége, II. Károly (Sam Neill) kívánságára a londoni udvarba tart. Ott tartózkodása során csakhamar kivívja az uralkodó elismerését, aki rangot és vagyont ajánl neki, ha egyik ágyasával, Celiával látszatházasságot köt. Merivel elfogadja az ajánlatot és nőül veszi Celiát. Ám a terv további végrehajtásába hiba csúszik: Robert túlságosan is közel szeretné érezni magához saját hitvesét, s ennek híre az uralkodóhoz is eljut. Az ifjú orvos fényes karrierjének vége szakad, száműzik az udvarból. Merivel barátjánál, egy vidéki kórházban folytatja a praktizálást, de itt sem maradhat sokáig. (port.hu)

Az az igazság, hogy nem is rossz ez a film! Van története, van mondanivalója, van benne egy erős-ütős jellemfejlődés is, a főszereplőnknek ugyanis a szemünk előtt nő be a feje lágya és válik idétlen léhűtőből önzetlen, felelősség teli emberré. Na meg még orvos is, szóval nekem nem is kell több. :)

Két problémám van csak a filmmel. Az egyik az, hogy Robert Downey Jr.-t sajnos még sosem sikerült komolyan vennem. Ráadásul a film elején most is mindent megtesz azért, hogy esélyem se legyen rá: antipatikus karaktert alakít, idióta ruhákban és parókákban járkál, egy szál piros pávatollban való futkározásáról nem is beszélve. Kitartóan győzködnöm kell magam, hogy a film végén mindettől el tudjak vonatkoztatni. A történet és a többi szereplő egyébként rendben van, bár azt még feltétlen meg kell említenem, hogy Hugh Grantet ilyen rusnyának még sosem láttam. :) De a készítők tudtak vinni a sztoriba humort és drámát egyaránt, így tényleg minden adott nemcsak a kikapcsolódáshoz, hanem érdeklődésünk folyamatos fenntartásához is. A végén pedig még az is megeshet, hogy csillogó szemmel sóhajt fel az ember: hát, ez egy szép film volt!

Igen ám, de itt jön a második problémám, ami valószínűleg genetikai defektus lehet nálam: nem tehetek róla, de a kosztümös filmek valahogy nem tudnak annyira magukkal ragadni... Olyan távoli az a világ, amiben játszódnak, hogy nehezen tudom beleélni magam. Például a legutóbbi hasonlónál (A másik Boleyn lány) is úgy éreztem, hogy bármennyire is nyelem a könnyeimet, egy hatalmas fal van köztem és a bemutatott világ között. Vagy legalábbis többszáz év.

De persze így is értékelem a látottakat. Szóval: "hát, ez egy szép film volt.", stb, stb.

4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése