Dűne

A távoli jövőben a világokat egy császárság alatt egyesítik. A hatalmas birodalom legfőbb ékköve a Dűne, vagyis az Arrakis bolygó, melyen mérföldeken át tartó homokbuckák őrzik a legértékesebb kincset, a civilizációkat működtető új erőforrást, a csupán korlátozott mennyiségben hozzáférhető Fűszert. Megszerzése miatt csapnak magasra az uralkodó-házak között a gyűlölet lángjai. Amikor a császár parancsára az Atreides uralkodóház népe a nemes Leto Atreides herceg vezetésével átveszi az uralmat a Dűne bolygó felett, a rivális Harkonnen ház bosszúra készül. (port.hu)

Imádom, imádom, és még egyszer: imádom. A könyvsorozatot ugyan nem olvastam, de a történetnek már gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok, pedig először csak a játékprogramokon keresztül ismertem meg. Sokkal később láttam a régi filmet, amitől a szüleim óva intettek, mondván, hogy sok benne a kegyetlenkedés, de őszintén szólva semmire sem emlékszem már belőle, annyira nem sikerült megfognia. A 2000-ben készült 3 részes minisorozatnak viszont annál inkább! Olyasmi, mint a régi Star Wars filmek, csak kevesebb jedivel és űrhajós csihi-puhival, helyette viszont egy másfajta erővel, sok fűszerrel és világító, türkizkék szempárral. És bár számomra örökre a Star Wars marad az etalon, a Dűnét most újranézve is ugyanúgy végig tudtam izgulni, mint legelőször. Ugyan a második rész végén már kezdett kicsit sok lenni a kegyetlen gyilkolászás és vallási misztikum, de ezeken nagyvonalúan felül tudtam lépni. Sőt, külön piros pontot érdemelnek a készítők, amiért a hangsúlyt nem a hyper-szuper technikai megoldásokra helyezték - ebben az állításomban pedig egy kis irónia is bujkál, mert valljuk be őszintén: a technikai megoldások egész egyszerűen gagyik, alulmúlják még a régi Star Wars epizódokat is, pedig majdnem 30 év telt el a két film készítése között. No nem mondom, hogy ez baj, de valószínűleg magyarázat arra, miért nem vált népszerűbbé a Dűne-trilógia.

Pedig a története alapján már eleve megérdemelné a népszerűséget. Csupa, apránként megvilágosodó misztikum, titokzatos erő, jóslatok és boszorkányok, politikai intrika, háború, romantika, Robin Hood-os harcos mese, mindez egy messzi-messzi galaxisba, de legalábbis annak több bolygójára helyezve. A csúcs persze a Dűne, a kies homoksivatag, ahol az egyszerű lakosok számára legnagyobb érték a víz, míg mindenki más számára a fűszer a világ legnagyobb kincse, amiért élet-halál harcot folytat minden uralkodóház.

Izgalomban tehát nincs hiány, de az egész történet hangulata is jócskán magával tudja ám ragadni a nézőt. Ott van például Paul "imája" is, ami mindig újra és újra felhangzik: Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy átfolyjon rajtam. És amikor már mögöttem van, nem marad semmi. Csak én.

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok, de ez igazán nem számít, ha az egyik kedvenc gyerekkori "mesémről" van szó. Mivel azonban azóta már felnőttem és egy-két hibát is felfedeztem a filmben, szigorúan levonok egy fél pontot az osztályozáskor. ;)

4,5/5