Simon István erdész a Bükk egyik magaslati erdészházában él várandós feleségével. Tél van, az előrejelzés szerint nagy hóesés várható. Éva tapasztalatlanságból elmulasztja az utolsó alkalmat, hogy lejusson Egerbe, a kórházba. Megkezdődnek a szülési fájdalmak. Simon felkészül a szülés levezetésére. Bonta, a párttitkár irányításával megmozdul az egész Bükkalja: fel kell vinni az orvost és a bábát a nehéz szülés előtt álló fiatalasszonyhoz. A hó borította természetben óriási küzdelmet folytat erdész, favágó, vasutas, ló, ember és állat, hogy a kis Simon Menyhért biztonságosan megszülethessék. (port.hu)
Először nagyon nem értettem, hogy a fenébe lehet filmet készíteni arról, hogy esik a hó, szerencsétlen asszony meg másfél órán át vajúdik. Komolyan fontolgattam, hogy ha nagyon unom majd a családi mozizást, tetszhalottnak tettem magam, csak hogy menekülhessek. Tény, hogy nem sok fekete-fehér, ráadásul a szüleimmel egykorú filmet néztem eddig életemben. Azonban olyan gyorsan magával tudott ragadni, hogy észre sem vettem és már vége is lett: egészségesen megszületett a kisfiú.
Maga a film tiszta Ryan közlegény megmentése! Közeli és távoli ismerősök, sőt, ismeretlenek dolgoznak azért, hogy eljuttassák az orvost és a bábaasszonyt a faluból a csurgói erdészházhoz. Megható ez az összefogás és emberség, főleg, mert olyan szépen, csendben mutatják be, hogy az szinte már ismeretlen is a mai filmeken edződött néző számára: semmi szájbarágás, semmi nyáladzás. A szereplők is csak egyszerű emberek, akikkel együtt aggódhatunk a természet vad erőivel szemben vívott küzdelemben. Párbeszédeik is egyszerűek, mégis humorosak: pont olyan, mintha a saját nagyszüleim szerető évődését hallgatnám.
Bár a film fekete-fehér, a táj bemutatása még így is gyönyörű. Szeretnék egyszer ekkora havat látni én is! A Bükk-fennsíknak ezt a vidékét egy kicsit már ismerem ugyan, de (a kijelölt sípályákat leszámítva) eddig mindig csak nyáron túráztam arra. Ezentúl viszont másképpen gondolok Bánkútra, Csurgóra, Hármaskútra, Csipkéskútra, Ómassára, a régi kisvonat- és siklópályára.
5/5
A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. Ahogy telik-múlik az idő a Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják. A rendőrség kinyomozza, hogy Susie gyilkosság áldozata lett, ám a tettest nem sikerül elfogni. Közben kiderül, hogy a kislány a föld és a mennyország között van, onnan tekint le a családjára, melyben mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a tragédiát. Jól ismeri a gyilkosát is, aki sokkal közelebb van hozzájuk, mint azt bárki gondolná. (port.hu)
Régóta terveztem már megnézni ezt a filmet, és ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, nagyot csalódtam benne.
Két óra nagyon hosszú idő ahhoz, hogy meggyőzzük magunkat az elengedés szükségességéről - főleg, hogy ez a meggyőzés nem is igazán következik be, inkább csak az idő és a várakozás feleslegessége ütközött ki. Jaj, nagyon hiányzott nekem az a kis plusz, ami pl. a Csodás álmok jönnek-ben olyan szépen benne van...
Persze attól még szép, bár kevéske a történet és gyönyörű a látvány. De ennyi, engem sajnos nem tudott igazán magával ragadni. Sajnos a legemlékezetesebb momentumok (pl. amikor Stanley Tucciban nagy meglepetésemre felismertem Stanley Tuccit; vagy annak a jelenetnek az izgalma, amikor a fiatalabb lány betörése után hajszál híján megmenekülve bizonyítékhoz jut) is csak csüngenek a levegőben anélkül, hogy a filmet kerek egésszé téve nagy élményként tudnám megőrizni az emlékezetemben.
3/5
Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: férj, ház, karrier, belátható távlatok - ám Liz Gilbert (Julia Roberts) rájön, hogy egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy teste és lelke is megkapja, amire igazán vágyik.
Utazásai során Olaszországban felfedezi az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó kiegyensúlyozottságot. (port.hu)
Julia Roberts felett már kissé eljárt az idő. Jó, hát szeretnék én ennyi idősen úgy kinézni, mint ő, de kicsit rossz érzés őt így viszontlátni. Az emlékeimben mindig is a nagyszájú, életerős, karakán kis nő marad, nem pedig ilyen lelassult, fakó, trottyos ruhákba bújtatott középkorú, távolságtartó tekintetű asszonyság. A nagy nevetései sem a régiek már: néhány jelenetben szinte már természetellenesnek is éreztem.
Ettől függetlenül amúgy többnyire tetszett a film. Lizzel nem tudtam ugyan azonosulni, de tetszett az "önkeresése" és egy-egy ponton olyan dolgokat fogalmazott meg, amik elgondolkoztattak. De csupán ennyi, nem több. És sajnos túl hosszú a film... jó dolog átérezni a különböző tájak hangulatát és érdekes a lelkekbe, múltakba belelátni, de nincs meg az az átütő erő, ami egy-egy üzenetet igazán emlékezetessé tudna tenni. A végén a házépítős projekt pikk-pakk bedobott problémája és annak azonnali megoldása túl "amerikaifilmes", a naplementében való elhajózásról már nem is beszélve. Most úgy érzem, hogy mivel a központban az ön- és útkeresés áll, talán nem is lenne szükség ütősnek szánt befejezésre, hiszen ami érdekes, azt már úgyis előtte végigkövettük. De gondolom a készítők nem vállaltak volna be egy művészfilmekre jellemző, "nincs már mit kimondanunk vagy hozzátennünk, hiszen a lényeg már majd' kiveri a szemedet" típusú befejezést.
3,5/5
1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyikük illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtár fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba.
A film Stephen King kisregénye alapján készült. (port.hu)
A film megkapó és sokkoló, de anélkül, hogy giccsbe és nyáladzásba menne át - nyilván ezért került az IMDB listáján minden idők legjobb filmjeinek élére.
Tudtam, hogy Morgan Freeman-re kell majd különösen odafigyelnem, hiszen minden korábbi beszámolóban kivétel nélkül csak szuperlatívuszokban beszélnek róla, de miatta nem is kellett aggódnom, hiszen sosem okozott még csalódást. Viszont Tim Robbins karaktere sokáig ellentmondásos volt a szememben, de végül persze beadtam a derekam és megszerettem, így még nagyobb meglepetést tudott okozni a befejezéssel.
A film a hosszú (több, mint 2 órás) játékidő ellenére is folyamatosan fent tudta tartani az érdeklődésemet: viszolygás, félelem, bánat, megrendültség, düh, elégedettség és öröm váltakozott bennem egészen az utolsó percig. De ami a legjobban tetszett és amit üzenetként is továbbviszek, az a kitartás és a törekvés a méltóságunk megőrzésére minden körülmény között.
5/5
Vannak, akik azt állítják, kiismerik magukat a világban - ez legalább egy biztos pont, ők nyilván vagy buták, vagy hazudnak. De minden más bizonytalan. Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Miért nem hív vissza? Miért tagadtatja le magát? Miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak: az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora. Ez a film végre megmutatja, hányféleképpen nem értjük egymást. (port.hu)
Annyi helyről hallottam, hogy ez a film alapmű, hogy nagy elvárásokkal ültem le most megnézni. Sajnos megint csak csalódnom kellett: nincs benne eget rengető mondanivaló vagy tanulság, és nincs benne recept sem a kapcsolatokhoz. Öt nő és négy férfi botladozik, talál egymásra vagy épp távolodik el egymástól. Természetes, hogy néha sorsukban, elvárásaikban, álmaikban és hibáikban magunkra is ismerhetünk: ez hol fájó, hol pedig ironikus. De sajnos a film túlzottan be van szórva rózsaszín csillámos-flitteres kis valamikkel, amik oké, arra hivatottak, hogy adjanak egy kis reményt a szingliség végeláthatatlan tengerén hánykódó hajótörötteknek, de valójában csak aláássák a "nagy egész" hitelességét. Igazán kár érte.
3/5
