Ízek, imák, szerelmek

Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: férj, ház, karrier, belátható távlatok - ám Liz Gilbert (Julia Roberts) rájön, hogy egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy teste és lelke is megkapja, amire igazán vágyik.
Utazásai során Olaszországban felfedezi az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó kiegyensúlyozottságot. (port.hu)

Julia Roberts felett már kissé eljárt az idő. Jó, hát szeretnék én ennyi idősen úgy kinézni, mint ő, de kicsit rossz érzés őt így viszontlátni. Az emlékeimben mindig is a nagyszájú, életerős, karakán kis nő marad, nem pedig ilyen lelassult, fakó, trottyos ruhákba bújtatott középkorú, távolságtartó tekintetű asszonyság. A nagy nevetései sem a régiek már: néhány jelenetben szinte már természetellenesnek is éreztem.

Ettől függetlenül amúgy többnyire tetszett a film. Lizzel nem tudtam ugyan azonosulni, de tetszett az "önkeresése" és egy-egy ponton olyan dolgokat fogalmazott meg, amik elgondolkoztattak. De csupán ennyi, nem több. És sajnos túl hosszú a film... jó dolog átérezni a különböző tájak hangulatát és érdekes a lelkekbe, múltakba belelátni, de nincs meg az az átütő erő, ami egy-egy üzenetet igazán emlékezetessé tudna tenni. A végén a házépítős projekt pikk-pakk bedobott problémája és annak azonnali megoldása túl "amerikaifilmes", a naplementében való elhajózásról már nem is beszélve. Most úgy érzem, hogy mivel a központban az ön- és útkeresés áll, talán nem is lenne szükség ütősnek szánt befejezésre, hiszen ami érdekes, azt már úgyis előtte végigkövettük. De gondolom a készítők nem vállaltak volna be egy művészfilmekre jellemző, "nincs már mit kimondanunk vagy hozzátennünk, hiszen a lényeg már majd' kiveri a szemedet" típusú befejezést.

3,5/5