Gran Torino

Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a féri féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét. (port.hu)

Lassan folydogáló film ez egy morcos öregemberrel, akinek a haja mellesleg pont úgy őszül, mint az apukámé. Kezdetben nem szimpatikus, mégis tudjuk, hogy meg kell majd szeretnünk, mert a résnyire összehúzott szemek, az összeszorított ajkak és a mereven, dühösen összeráncolt homlok mögött rengeteg mélyen eltemetett, sosem kimondott érzelem és fájdalom bujkál.

Persze a magának való főszereplőnk időnként megtalálja azokat a beszédpartnereket, akikkel a maga módján humoros, sziporkázó szópárbajokat vívhat, máskor pedig saját szigorú értékrendjét bátran megmutatva kel a gyengébbek védelmére. Nem várhatunk könnyes összeborulásokat, de ez az öregúr észrevétlenül és ismételten csak a maga módján megnyílik és szemmel láthatóan őt is meglepi, hogy mennyire tetszik neki ez az új felállás. Sőt, a legnagyobb áldozatot is képes meghozni, méltóságát végig megőrizve.

A felszínen sokat káromkodós, komor és a maga évődő módján időnként még meg is mosolyogtató film ez, de ha meglátjuk a mélyebb réteget, igazán megrendítő témába ütközünk.

4/5