Furcsa dolog, hogy egy kis költségvetésű és egyetlen este alatt, egyetlen szobában, egyetlen díszlettel, no meg egy maroknyi szereplővel megalkotott filmecske olykor több mondanivalót hordoz magában és jobban leköt, mint némelyik top mozifilm... Pedig itt ám "csak" beszélgetnek a szereplők.
Furcsa történetet hallunk és furcsa kérdéseket követnek még furcsább válaszok. Ráadásul igen okos emberekről van szó, mégis, nagy részük meglepően rugalmasan tud gondolkozni. Vajon az egyetemi profok is ilyen párbeszédeket folytatnak az ebédszünetekben? :)
Néha próbálok ellenállni, máskor szinte kívánom, hogy sikerüljön engem is megingathatatlanul meggyőzni. Néha felkavar a hallgatóság reakciója, máskor meg ki akarom tiltani a filmből némelyik szereplőt. Mindenesetre az nagy pozitívum, hogy értelmesen, odafigyelve, intelligensen képesek végighallgatni egymást, még akkor is, ha tökéletesen ellentmond a történet mindazzal, amiben igazán hisznek és amiben élik életüket. Az viszont meglepett, hogy mennyire másképp gondolkozom, mint ők. Engem biztosan nem a nagy tudományos érdeklődés hajtott volna előre a kérdezgetésben, hanem inkább a személyes sors. Szerintem legalább ennyire sokkoló lett volna, ha a történelem és a nagyvilág helyett (vagy inkább mellett) saját (magán)életéről, érzéseiről is (többet) mesél a főszereplő.
A film vége ugyanakkor kicsit összecsapottnak tűnik. Meglepő, gyors fordulattal zárul, ám szinte rezzenéstelenül megyünk tovább mellette. Bár, ki tudja, talán pont úgy történik ez, ahogy az elvárható, ahogy történnie kell. Talán ez is egy üzenet, ami éppenséggel független is a sci-fitől, a fantáziától, de még attól is, hogy huszonéves vagy, vagy pedig tizennégyezer.
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése