Ez a film már akkor felkeltette az érdeklődésemet, amikor először olvastam a forgatásáról. Az alapötlet ugyanis remek! A gondolat, hogy mire lenne képes felpörgetett önmagunk, hihetetlenül izgalmas és hátborzongató is egyben. Csak épp kár, hogy ennyire elrontották...
Főhősünk ugyanis (az én szememben legalábbis) szinte semmit sem kezd a "szuper-képességével". Oké, csinál x millió dollárt. És? Ennyi a boldogság titka, ez az élet értelme? És akkor még a nagy ellentmondásokról nem is beszéltünk... ha valóban olyan szuperül felturbózta az agyát, akkor miért vét olyan béna kis bakikat, amik aztán majdnem a vesztéhez vezetnek?
Azt persze hozzá kell tennem, hogy bár a film közben kitartóan várakoztam a "valamire", mégis csak sikerült lekötnie az eseményeknek. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a fő probléma az orosz maffiózó lesz, aki természetesen, jó amerikai filmhez híven, negatív IQ-val és különös kegyetlenséggel rendelkezik - ez a pont megint csak azt a véleményemet támasztja alá, hogy Mr. Szuperagy talán mégis csak hiteltelen és annyira nem is szuper...
A film végén azért van ugyan egy meglepő(nek szánt) fordulat, de ez mégsem vezet katarzis élményhez. Egyik szereplővel sem tudok ugyanis azonosulni, az a kép pedig, amit a végén bemutatnak, sokkal inkább keserű, kiábrándult és kiábrándító, mint felkavaró vagy katartikus.
Végül pedig pár szó a színészekről. Bradley Cooper szerintem egy valószínűtlenül kék szemű, alig-vonzó, sőt, kissé unalmas szépfiú, egyedül az az érdekes benne, hogy néha-néha kísértetiesen hasonlít Ralph Fienneshoz. (Vagy csak nekem tűnt így?) Abbie Cornish meglepően semmilyen, de róla már legutóbb is ez volt a véleményem. És sajnos még Robert De Niro is valahogy csekélykének tűnik, bár esetében könnyen lehet, hogy csak maga a szerep volt ilyen felszínesen összedobott és jelentéktelen, mint ahogyan végül maga a film is bevonult emlékezetembe...
2,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése