Tükröm, tükröm...

"A Columbia egyetem professzora (férfi) keresi azt a 35 év feletti, doktorátussal rendelkező nőt, aki megosztaná vele céljait és társaságát. Külső nem számít." Ezzel a szöveggel jelenik meg az elkeseredett tudós hirdetése az újságban. Larkin professzornak elege van a zaklatott, szenvedélyes viszonyokból, szexualitástól mentes, intellektuális kapcsolatra vágyik. A hirdetésre fölfigyel Rose. A nő a romantika korának irodalmát tanítja az egyetemen, de az életéből éppen a romantika hiányzik. A két ember személyisége különbözik, a kapcsolat mégis izgalmasnak ígérkezik. (port.hu)

Először is, le kell szögeznem, hogy Barbara Streisand szerintem egy nagyon-nagyon szép nő. El lehet szürke egérkésíteni azzal, hogy összekócoljuk a haját és trottyos ruhákat adunk rá, de tény, hogy attól még szép marad. Rose karaktere pedig annyira kedves, humoros, szókimondó és jó fej, hogy azonnal elveszünk, egyszerűen nincs mese: szeretnünk kell!

Szíve választottjával csak egyetlen nagy probléma van: hogy egy idióta. De ő legalább tudja magáról, hogy ha feltűnik egy nő a színen, csekélyke öt literes vértérfogata vagy az agyába tódul, vagy pedig a... szóval értitek. Ráadásul szegénykém olyan konok és olyan makacsul ragaszkodik korábbi, önvédelemből tett elhatározásához, hogy akkor sem ismeri fel álmai nőjét, ha az előtte álldogál epekedő szemekkel. Nagy szerencséje, hogy olyan kedvesen esetlen ő is, hogy sokáig nem tudunk rá haragudni.

Két szimpatikus karakter talál hát egymásra ebben a filmben, természetesen kellően túlbonyolítva saját maguk számára(!!!) boldogságuk beteljesülését. Tényleg kezdem elhinni, hogy az élet olyan egyszerű - csak mi gyártunk hozzá problémákat, ráadásul nagy tételben. És ebben a filmben is, pont úgy, mint a hétköznapokban, a legnagyobb akadályt csakis saját félelmeink leküzdése jelenti. Az egyik amiatt sérült, mert összetörték a szívét és annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg újra, inkább úgy dönt, soha többé nem enged közel magához senkit sem. A másik számára sem ismeretlen a fájdalmas csalódás, de ő oly mértékű önbizalomhiánnyal is küzd, ami párja félelmeit azonnal megsemmisítő erejűvé alakítja - természetesen saját maga számára.

Végigkísérjük tehát boldogtalanságukat, velük szenvedünk, sírunk és epekedünk - pedig miközben olyan nagyon szeretnénk megrázni mindkettőjüket, hogy meglássák, csak egy lépésnyire van tőlük az értük sóvárgó nagy ő! Ez azonban teljesen hiábavaló is lenne, hiszen saját magukat kell először legyőzniük, hogy visszatalálhassanak egymáshoz.

Jópofa történet, melyből megtudjuk, hogy a baseball is csak matematika; nagyon kedves és nagyon szerethető karakterekkel, finom humorral és rengeteg szeretettel! Külsejükkel elégedetlen és emiatt tartós önbizalomhiányban szenvedő nők számára egyenesen kötelező!

5/5