Jeremy egy New York-i kávéház tulajdonosa, az egyik vendége, Elizabeth tőle tudja meg, hogy a barátja ott járt egy másik lánnyal. Az összetört szívű, megcsalt lány estéről estére betér a kávézóba, remélve, hogy volt barátja eljön az otthagyott lakáskulcsáért. Éjjelente sokat beszélgetnek Jeremyvel, kiderül, hogy a fiú azért nem ment még el a városból, mert azt reméli, hogy volt barátnője egyszer visszatér hozzá. Egy nap Elizabeth váratlanul elhagyja New Yorkot, Memphisbe, majd Las Vegas-ba költözik. Szeretné újra megtalálni régi önmagát, és eltávolodni volt barátja emlékétől. De Jeremytől nem akar elszakadni, képeslapokat küld a fiúnak, és beszámol azokról az emberekről, akikkel a sors összehozza. Jeremynek egyre jobban hiányzik a lány, de mivel a képeslapokon nincsen cím, nem tudja megtalálni... (port.hu)
Ismert, divatos színészek, szép zene, egy szerelmes történet és egy
távol-keleti rendező - naná, hogy ezekből a hozzávalókból ezúttal valami teljesen váratlan születik. Imádom a távol-keleti filmeket, amelyek leginkább a
hangulatuk miatt ragadnak magukkal: olyan egyedi színeket, fényeket, zenéket alkalmaznak és olyan
gyengédséget sugároznak, hogy a kellően érzékeny nézőt könnyűszerrel leveszik lábáról - még akkor is, ha épp haldokolnak szereplői, a lelkünk nem marad simogatás nélkül. Pont emiatt kell is egy hangulat, egy megfelelő lelkiállapot ezekhez a lassú sodrású drámákhoz. De ha ez megvan, a hatás garantált.
Az ismertetőben leírt történetbe beleépül néhány mellékszál - ezek önmagukban is érdekesek, de a főszereplők útkeresésének is fontos állomásai. Egyszerű, hétköznapi történetek, átlagemberek, megszokott problémákkal, álarcok mögé bújva, melyekről már önmaguk is elfeledkeztek. De épp attól kezdve lesz érdekes, ha valaki, például egy szótlan, magának való lány felfigyel ránk és szép csendesen tükröt tartva elénk emlékeztet igazi arcunkra. Az a szemét ribanc. Az a bájos angyal.
Azért tartom nagyon jónak a filmet, mert kis életünkben pont ezek a találkozások és ezek a tükrök azok, amik felbecsülhetetlen értékűek, mégis, olyan nehéz elfogadni őket. Pedig minden olyan könnyű lenne... mint ahogy a fiú is, akinek vállán a másik elvesztése miatt sírunk, végig egy karnyújtásnyira van tőlünk és csak ránk vár...
Igen, kellenek az ilyen giccsmentes, egyszerű eszközökkel emelkedetté váló romantikus filmek, tiszta és őszinte érzésekkel, hiszen lelkünknek mindig jól esik a simogatás.
5/5
