Tüskevár

Tutajos vézna városi fiú, akit szülei még a széltől is óvnak, ezért még a nyári úttörőtáborba sem engedik. A fiú egyetlen lehetősége, hogy a rokonainál nyaraljon, a Kis-Balatonnál. Tutajos nagyon szeretne elutazni, bár szülei feltételhez kötik az utazást. A jó bizonyítvány az alapkövetelmény, és ezt tutajos teljesíti is. Így nyár elején boldogan utazik Sármellékre, rokonlátogatóba. (port.hu)

Fekete István regénye igazi örökzöld - ezt támasztja alá az is, hogy én is csak húsz évesen találkoztam vele, na de akkor viszont szerelem volt első olvasásra. Hiszen ki ne vágyna egy olyan nyári vakációra, mint amiről ez a történet szól? Vadászat, halászat, önállóság, tutajozás, egész nap kinn a természet lágy ölén, a felnőttek folyamatos abajgatása nélkül, mégis pótapánk oltalma és okítása alatt...

A filmfeldolgozás is remekül sikerült, sokat visszaad a könyvből és páratlan hangulatot tud teremteni. Matula bácsi bár keveset szól, de azt olyan üdítő őszinteséggel és akkora jóakarattal, hogy rögtön szívünkbe zárjuk. Tutajos bár kezdetben nyegle és önfejű, mégis megvan benne a két legfontosabb dolog: az akarat és saját hibái belátásának képessége. Bütyökkel kevésbé voltam kibékülve: érthetetlen okból őt egy másik kisfiú szinkronizálja, de fogalmam sincs, a színész fiúcskának milyen lehetett a hangja, ha ez a pocsék szinkron jobb választásnak tűnt helyette. De természetesen idővel ő is belopta magát a szívembe - főleg miután olyan édes gyerekkori szerelmet lopott a filmbe, hogy attól még a DVD lejátszó is majdnem elolvadt.

Jó volt újra gyereknek lenni és kicsit bekukkantani ebbe az álom-vakációba. Egy egész nyár a berekben! Hihetetlenül izgalmas lehet... Arról nem is beszélve, mennyit fejlődik az ember személyisége, mennyit tanul észrevétlenül az életről.

Csak a színeket hiányoltam... Ahhoz képest, hogy 1967-es a film, szuper felvételeket tudtak csinálni a természetről és kicsit bántam, hogy mindezt csak fekete-fehérben élvezhetem. No meg, időnként túl sok is volt a természetfilmes átvezető rész egy-egy kaland között, ezért a 8 epizódot nem is egyhuzamban néztük meg. De ez talán nem is olyan nagy hiba, így legalább az én balatoni vakációm is több napon át tarthatott.

4,5/5

Oly sokáig szerettelek

Francia film, amelyet Kristin Scott Thomas zseniális alakítása emel magas szintre és amiről még egy épkézláb leírást sem ad a port.hu. De talán nem is olyan könnyű a tartalmáról írni, hiszen ez tipikusan olyan film, aminél nem a cselekmény a fontos, hanem az, amit elhallgatnak.

Az egykor orvosként praktizáló Juliette 15 év után szabadul a börtönből. Próbálja újrakezdeni az életét, ebben pedig nagy segítséget jelent húga, akit kislányként látott utoljára. Hozzá és családjához költözik a szótlan, zárkózott és szomorú szemű nő, aki 15 év alatt senkivel sem váltott egy árva szót sem arról, miért követte el tettét.

Való igaz, ez így nem sok izgalmat ígér. Annál izgalmasabb viszont a nővérek egymásra találása, Juliette beilleszkedése, kapcsolata unokahúgaival, lassú-lassú feloldódása. Kristin Scott Thomas, akiért egyébként eddig nem különösebben rajongtam, ezúttal minden elismerésemet kivívta, hiszen olyan mesterien formálta meg Juliette karakterét, hogy a legkisebb rezdülései is hatalmas jelentőséggel bírtak és tökéletesen át tudta adni mardosó érzéseit, belső feszültségét. Mindezt ellensúlyozandó, kaptunk mellé családi idillt, bűbájos nagyapóval és kotnyeles kislányokkal, bús képű lovagokat, vidám baráti társaságot és igazi francia kisvárosi hangulatot.

A film végén persze fény derült a nagy titokra, amit egyébként már sejthetett is a rafinált néző. Igen ám, de számít ez egyáltalán? Nem ez volt a történet lényege. Megsirattam ugyan, de nem emiatt. Sokkal inkább a sok év után felszínre törő, mélyen eltemetett érzések miatt. Mert nem a börtönbüntetés volt a legszörnyűbb, ami ezt a nőt érte...

4/5

A John Malkovich menet

Craig tehetséges bábművész volt. Mára viszont senki sem kíváncsi a művészetére, a házassága pedig romokban hever. A kényszerű helyzetben a férfi iratrendezői állást vállal a cégnél, melynek irodája az egyik manhattani felhőkarcolóban van. Egy napon különös rejtekajtóra bukkan az egyik szekrény mögött. A sötét alagút valósággal magába szippantja. Craig megdöbbenve tapasztalja, hogy az alagúton keresztül a hollywoodi sztár, John Malkovich agyába jutott. Mindezt elmondja a kolléganőjének is, aki üzletet lát a dologban. Kétszáz dollárért árulnak egy John Malkovich menetet. (port.hu)

Hú, milyen furcsa egy film ez! Próbálhatjuk megmagyarázni, próbálhatunk belemagyarázni, de az igazság az, hogy ez nagyon nem való azoknak, akik minden kis apró részletet meg akarnak érteni, ok-okozati összefüggésbe akarnak hozni. Mert vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen csak el kell fogadni. Nem is tehetünk másként, hiszen a film már az elejétől fogva egy furcsa, kifordított világba vezet minket, már az "átjáró" megtalálása előtt is. A főszereplők élete már akkor is kicsúszott a medréből, mielőtt ők kezdenének csuszikálni John Malkovich tudatába és tudatalattijába.

Persze vannak általános érvényű szabályok, amik mindegy, hogy a való világban járunk-e vagy épp valaki más agyában, egyformán uralkodnak. Írhatnám, hogy elsősorban ilyen a szerelem, hiszen ez a történet nem más, mint egy szerelmi háromszög (vagy inkább négyszög?) John Malkovich testén kívül és belül. De sajnos ezt meg kell cáfolnom, mivel a szereplőket itt nem a tiszta érzések vezetik, hanem saját önzőségük. Egy percig sem haboznak, ha saját ál-boldogságuk valaki más életébe/öntudatába kerül. És pontosan ezért, nincsenek jó és rossz karakterek, mindenki egyformán önző és mindenki csak a saját beteljesülését keresi. Az egyedüli kivétel talán a film végén a két nő élete. Szeretném hinni, hogy ők végre megváltoztak és talán pont a kislányuk az, aki miatt erre képesek voltak. Ez egy elég szimpatikus variáció lenne a film üzenetéről, de azt hiszem, ez csak az én belemagyarázásom. :)

A színészekről is ejtenék pár szót. Először is: Cameron Diazra alig ismertem rá. Nagy szerencséje, hogy jó a fodrásza, mert nehéz elhinni, hogy ilyen hajzattal valaha is olyan szexszimbólummá vált volna, mint később tette. Catherine Keener szép és igen-igen gonosz, szóval remek választás volt erre a szerepre. John Cusack kiválóan alakítja a béna, folyamatosan szerencsétlenkedő pasit, néha már szinte sajnáltam is, de később pont az ő önzősége, bár szerelmi csalódásából táplálkozott, mégis olyan mértéket öltött, hogy képtelen voltam szimpatizálni vele. Orson Bean, akit eddig csak a Született feleségekből ismertem, ezúttal is a jóságos, ám meglehetősen perverz és emiatt mulatságos nagyapót alakította. Végül pedig: John Malkovich. Imádom John Malkovichot. Nemcsak azért, mert jó színész és remek filmekben játszott, és nem is csak azért, mert Valmont vicomte megformálása óta valami hihetetlen vonzerővel bír számomra, hanem azért is, mert belement egy olyan film elkészítésébe, aminek jelentős része az ő agyában játszódik és amivel kicsit önmagát is kikarikírozza. Ez azért nem kevés jófejségre vall!

4/5