Oly sokáig szerettelek

Francia film, amelyet Kristin Scott Thomas zseniális alakítása emel magas szintre és amiről még egy épkézláb leírást sem ad a port.hu. De talán nem is olyan könnyű a tartalmáról írni, hiszen ez tipikusan olyan film, aminél nem a cselekmény a fontos, hanem az, amit elhallgatnak.

Az egykor orvosként praktizáló Juliette 15 év után szabadul a börtönből. Próbálja újrakezdeni az életét, ebben pedig nagy segítséget jelent húga, akit kislányként látott utoljára. Hozzá és családjához költözik a szótlan, zárkózott és szomorú szemű nő, aki 15 év alatt senkivel sem váltott egy árva szót sem arról, miért követte el tettét.

Való igaz, ez így nem sok izgalmat ígér. Annál izgalmasabb viszont a nővérek egymásra találása, Juliette beilleszkedése, kapcsolata unokahúgaival, lassú-lassú feloldódása. Kristin Scott Thomas, akiért egyébként eddig nem különösebben rajongtam, ezúttal minden elismerésemet kivívta, hiszen olyan mesterien formálta meg Juliette karakterét, hogy a legkisebb rezdülései is hatalmas jelentőséggel bírtak és tökéletesen át tudta adni mardosó érzéseit, belső feszültségét. Mindezt ellensúlyozandó, kaptunk mellé családi idillt, bűbájos nagyapóval és kotnyeles kislányokkal, bús képű lovagokat, vidám baráti társaságot és igazi francia kisvárosi hangulatot.

A film végén persze fény derült a nagy titokra, amit egyébként már sejthetett is a rafinált néző. Igen ám, de számít ez egyáltalán? Nem ez volt a történet lényege. Megsirattam ugyan, de nem emiatt. Sokkal inkább a sok év után felszínre törő, mélyen eltemetett érzések miatt. Mert nem a börtönbüntetés volt a legszörnyűbb, ami ezt a nőt érte...

4/5