Camille ismétel

Camille tizenhat évesen ismerkedik meg Eric-kel. Szenvedélyes szerelmükből kislányuk születik. Huszonöt évvel később a férfi elhagyja Camille-t egy fiatalabb nőért. Egy szilveszter éjszakán Camille hirtelen a múltban találja magát. Visszatér egész fiatalkora, szülei, barátnői és persze Eric. Mit tehet ebben a helyzetben? Változtassa meg mindkettejük sorsát vagy pedig - bár ismeri kapcsolatuk végkifejletét - megint szeressen bele a fiúba? (port.hu)

Az a nagyszerű a frankofón filmnapokban, hogy egy csokorba gyűjtik az elmúlt időszak francia/franciául beszélő filmjeit, így nem nekem kell egyesével levadásznom őket a moziműsorból. Mellesleg meg premier előtt nézhetünk filmeket, tehát nem tud mindenféle hatásvadász kritika befolyásolni mozizás és filmválasztás előtt.

Mégis kicsit félve ültem be erre a filmre: a rövid ismertető ígéretesen hangzott, a kérdés csak az volt számomra, hogy be tudja-e tartani az ígéretét, vagy megreked az időutazós, fiatalságot újra átélős filmek unásig ismételt kliséinél? Szerencsére azonban nem kellett csalódnom, Camille története friss volt és jópofa, ugyanakkor komoly és (engem) megérintő epizódokat is magába rejtett, gondos, észrevétlen adagolásban. Mást kaptam ugyan, mint amire vártam, de ezúttal ez nem vált az élmény kárára.

Eleinte ugyan nehézkesen indult, de aztán pikk-pakk, magával ragadott a tinikor forgataga. A barátnőket egyszerűen imádtam, főleg, mivel 24 évvel idősebb kiadásban is találkozhattunk velük a film elején. A szerelmi szálat is inkább mint jó ismerőst, várt fordulatot köszöntöttem, Camille szüleivel való újratalálkozásától viszont összeszorult a torkom.

A befejezésnek azonban mégis sikerült meglepnie és kizökkentenie. Nem, nem vártam amerikai stílusú happy endet, azonban annyira beleéltem magam a történetbe, hogy azért a bizonyos utolsó mondatért kimondottan haragudtam és szívem szerint visszatekertem volna a filmet, hogy még egyszer kielemezzem az utolsó jelenetet, hátha félre értettem valamit. Kellett pár óra, némi séta és beszélgetés a kellemes tavaszi estében ahhoz, hogy el tudjam fogadni, helyén tudjam kezelni a befejezést és a végső mondanivalót. Sőt, most már úgy érzem, talán pont ez az, ami különlegessé tette a filmet. Hiszen a fent feltett kérdés örök érvényű, de a film által megfogalmazott választ inkább őszintének és igaznak érzem, mint romantikusnak.

4,5/5