Ollie Trinke-nek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak mindene megvan az életben. Remek karrier, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel (Raquel Castro). Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából. Mivel nincs más választása visszaköltözik apjához (George Calin), a nyugis New Jersey-be. Unalmas és kilátástalan új munkahelyén töltve napjait, nem látja helyzetéből a kiutat. Gertie viszont nagyon jól érzi magát a kisvárosi élet körülményei között. Az ő számára Jersey maga a paradicsom. Ollie egy rutin videókölcsönzés alkalmával megismerkedik Mayával (Liv Tyler), a gyönyörű vidéki lánnyal. (port.hu)
Valamikor, sok-sok éve már láttam ezt a filmet, de hogy őszinte legyek, nem nagyon emlékeztem rá - kivéve persze azt az egyetlen, édes-aranyos-humoros mondatot: "Mik a szándékaid az apukámmal?"
Így sok év után újranézve rá is jöttem, mi volt feledékenységem oka: ez a film sajnos annyira "tucat" és annyira tv-film kategória, hogy nincs is olyan benne, ami igazán megfoghatna.
A történet persze megható, de sok helyen csupán a kislány csinos kis pofijára építenek, no meg az élet kegyetlenségére... Minden együtt van ugyan: a szépséges anyuka tragikus halála, a sármos apa karrierjének gyors összeomlása, a morcosnak-darabosnak tűnő, ám csupaszív nagyapó, a Jennifer Lopezre hihetetlenül hasonlító cserfes leányka édes mosolya, a nagydumás és szuperlaza szexbarátnőből lett jóbarát-barátnő, sziporkák, beszólások, humor, jellempróbáló- és fejlesztő élethelyzetek... és mégsem működik! Mert mindezt már láttuk, mert mindez valahogy szétesik, nem tud igazán meghatni. Hiába vannak benne felröhögős poénok és beszólások, hiába szerepelteti Ben Affleck egy jelenet idejére haverját, Matt Damont és a nagy mumus Will Smith-t is, hiába sajnáljuk őszintén a feleségét elvesztő férjet és az anyját elvesztett gyermeket, mégis valahogy távoli marad az egész és túlzottan megjátszottak maradnak a képernyőn felvonuló zokogások és nevetések.
Egyszer nézhető, könnyed, mégsem bárgyú délutáni családi mozinak mondanám a filmet, ha kevesebb szexes és maszturbálós utalás lenne benne, így azonban egyszerűen csak a "jópofa, de felejthető" kategóriába sorolom.
3/5
A film egy egyéjszakás kaland története. Clara és Nikolai egy partin találkoznak és végül a férfi lakásán kötnek ki. Hajnalban, mikor Clara megpróbál köszönés nélkül lelépni, beszélgetni kezdenek - ettől kezdve pedig történetük már nem csupán egyszeri kaland. Két idegen őszinte vallomása egymásnak, akik mindketten átlagon felüli érzelmi intelligenciával rendelkeznek és mégsem találják a helyüket a világban. Az egész cselekmény egyetlen éjszaka néhány óráját öleli fel, és szinte valós időben látjuk a főszereplő páros között lezajló eseménysorozatot. (port.hu)
Van az úgy, hogy az ember lánya olvas egy filmajánlót és arról azonnal az egyik kedvenc filmje, a Mielőtt felkel a nap jut eszébe. Hát még ha azt is látja, hogy francia('ul beszélő) filmről van szó! Nosza, össze is kapja magát, no meg szintén francia-fan barátnőjét, és elrobog a moziba megnézni, persze rögtön a magyar premier napján...
... és természetesen jó nagyot is csalódik. Persze, hiba volt várni a megszokott közvetlenséget, kedves humort, beszélgetést, két rokon lélek egymásra találását. Hiba volt elfelejteni, hogy a franciák nem nyugszanak, míg legalább egy húszperces szexjelenetet meg nem mutatnak a kedves nézőnek. Hiba volt elfelejteni, hogy ők a világot is másképp látják, a mély is mélyebb, a sötét is sötétebb, a kiúttalanság is kiúttalanabb.
Nem is ragozom tovább, egyszerűen csak nem tetszett a film. Pedig állítom, hogy én voltam a leglelkesebb néző! Sokan már kb. a film felénél kimentek ugyanis a moziból. Én egészen az utolsó jelenetig reménykedtem, hogy valami történik, eljutunk valahová, valami megváltozhat, valamit tudnak, ha nem is nekünk, de egymásnak adni a szereplők. De csak annyit tudtunk meg, amennyit már amúgy is sejtettünk: az emberek egyre jobban eltávolodnak egymástól, próbálnak így-úgy boldogulni, az ürességük és magányuk fájdalmát csillapítani - mindegy hogyan. És természetesen a fő mondanivaló itt is csak az, milyen szar az élet, legjobb lenne eldobni, megszabadulni ettől az örök szenvedéstől...
Hát én erre most nagyon nem voltam befogadóképes. Nem értettem a szereplőket, nem értettem a beszélgetésük közbeni ki- és visszarohanásaikat. Igen, az élet szar, ha hagyjuk neki. Mindenki vadul keresi azt, akitől/amitől megszűnik a magányosság érzése, azt, aki megérti, vagy legalább nyitott arra, hogy meghallgassa. Igen, fájdalmat csillapítani sokféleképpen lehet: droggal, itallal, egyéjszakás kalandokkal. De hiába rendelkezel olyan "átlagon felüli érzelmi intelligenciával" (legalábbis az ajánló szerint), hogy felismered a céltalanságot és a magányt, egészen addig, míg azt hiszed, hogy majd fájdalomcsillapító sebtapaszaid fogják meggyógyítani töréseidet, csak saját kínjaidat fokozod. Szerintem ezek a szereplők az ő "átlagon felüli érzelmi intelligenciájukkal" együtt egész egyszerűen csak feladták az életet.
Szinte már haragszom erre a filmre. Nem kaptam tőle semmit. Próbálom mentegetni, hiszen régen szinte faltam ezeket a sötét, elmerengős művészfilmeket, de úgy tűnik, azóta sokat változott az ízlésem - vagy, az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak telítődtem már ezekkel az érzésekkel.
2/5
