Fekete hattyú

A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulája a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, azonban mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. Leroy úgy véli egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes megformálni a hattyú fekete énjét. (port.hu)

Már régóta terveztem megnézni ezt a filmet, de nem bántam meg, hogy egészen mostanáig vártam vele, ugyanis ez is egy olyan típusú történet, amihez bizony kell a megfelelő hangulat. Ebben a hangulatban azonban maga a film hatalmas élmény!!!

Nem rajongok különösebben Natalie Portmanért, de ezért az alakításért minden díjat és elismerést megérdemel! Hihetetlenül jól megformálta a törékeny, légiesen könnyed, finom mozgású, kecses balerinát, akinek púderrózsaszín világa fokozatosan hullik szét és alakul át valami mássá, sötétté, az ellentétes végletté, hogy a kettő együtt végül kiadhassa az áhított tökéletességet...

Hátborzongató film, amiben ijedelmeinket nem is igazán a fel-feltűnő vércseppek és sebek, vagy az ezekből felszínre törő fekete hattyútollak okozzák, hanem a kegyetlenül brutális átalakulás belső gyötrelmei.

Bár a lényeg itt balerinánk belső világában játszódik, mégis, a külső környezet elemei is tökéletesen összeillenek és a színészi alakítások, a látvány, no és legfőképp a zene mind-mind fokozzák és a legmagasabb szintre emelik az élményt.

5/5