2014. június 20.

Anasztázia

Volt egyszer, nem is olyan régen egy Anasztázia nevű ifjú hercegnő, aki a pompás paloták és fényes estélyek varázslatos világában élt. 1916-ot írtak, s a legendás Romanov család a dinasztia uralkodásának háromszázadik évfordulóját ünnepelte. Az ünnepi esemény tiszteletére a cár nagyszabású fogadást rendezett, s a bál legfényesebb csillaga éppen Anasztázia volt. Az estélyen a hercegnő Párizsban élő nagyanyja, Mária is részt vett. Anasztázia kérlelte őt, hogy ne utazzon vissza Franciaországba, maradjon a családdal. Mária, hogy megvigasztalja unokáját, megajándékozta őt egy zenélő dobozzal, amely kettejük titkát, közösen énekelt altatódalukat játszotta. A dobozka kulcsára vésett felirat azt ígérte, hogy Anasztázia és nagyanyja hamarosan találkoznak Párizsban. A cári palota fölött azonban sötét felhők gyülekeztek. A száműzetéséből Szentpétervárra visszatért Raszputyin bosszút forralt. Gyűlölettől megmérgezett lelkét eladta a sötétség erőinek, s cserébe hatalmat kapott rá, hogy elátkozza a cári famíliát. Az országban nemsokára kitört a forradalom, és pusztító tüzének áldozatul estek a Romanov család tagjai is. Csak Anasztázia és nagyanyja menekültek meg - őket ugyanis egy Dimitrij nevű bátor konyhás fiú az utolsó pillanatban kiszöktette a palotából. (port.hu)

Bevallom, sok klasszikus rajzfilm kimaradt a gyerekkoromból, ezért mindig zavarban érzem magam, ha ezek kerülnek szóba és rajtam kívül mindenki ismeri őket. Tervben van, hogy majd szépen lassan pótolom a hiányosságaimat, de lehet, hogy be kell látnom: már késő ehhez. Felnőttem és már nem kötnek le úgy a rajzfilmek, mint célközönségüket, a gyerekeket.

Talán az Anasztázia is tetszett volna, ha kislányként látom először. Naná, hiszen melyik kislánynak ne tetszene a mostoha körülmények közé került bátor és karakán hercegkisasszony, aki mindenféle kalandokon megy keresztül és még a hercegére is rátalál?

Igen ám, de felnőtt szemmel nézve mindez már inkább fárasztó, mint izgalmas. Legjobb bizonyítéka ennek, hogy velem szinte soha nem fordul elő, hogy egy filmet nem állítok le, miközben akár csak egy pillanatra is kiszaladok a szobából, de ezúttal örömmel megtettem. Sőt, az énekelgetős részeket még át is tekertem. Az, hogy történelmi köntösbe volt öltöztetve a történet, csak még jobban felébresztette kritikus énemet, hiszen lehetetlen volt nem azon gondolkozni, mennyit ferdítettek itt a valóságon a mese kedvéért.

Ezt a rajzfilmet tehát már kipipálhatom a megnézendők listáján, mégsem örülök neki, hiszen keserű szájízt hagyott maga után. Félve gondolok arra, hogy talán gyerekkorom kedvenc meséit is hasonló szenvedéssel nézném végig, ha most látnám őket először...

2/5