Legbelső félelem

A tárgyalótermi légkörben játszódó filmek holtbiztos ismertetőjegye a mesterien adagolt feszültség és a kikezdhetetlen logika. Az alapanyagokból e történetben sincs hiány. Martin sikeres, arrogáns és jóképű ügyvéd, aki bármikor vállalja a harcot, ha annak elég hangos médiavisszhangot lehet teremteni. Elvállalja egy vad utcagyerek képviseletét, akit Chicago egyik legbefolyásosabb emberének meggyilkolásával gyanúsítanak. Nem humanitárius szempontok vezérlik, nem is az igazság keresése: ő saját verzióját szeretné előadni az igazságról. Volt főnökén is bosszút szeretne állni, ráadásul a vád képviselője sem közömbös számára érzelmileg: Janet és Martin korábban szenvedélyes szeretők voltak. A sokfelé aprózott feszült figyelem megtéveszti Martin érzékeit: nem veszi észre a számára készített csapdát. (port.hu)

"Átverős"-ügyvédes-nyomozós film, kicsi izgalommal, kicsi flörttel, nagyon sármos Richard Gere-rel és nagyon fiatal Edward Nortonnal. Sem több, sem kevesebb ennél, de igazán érdekessé a színészi játékok teszik, nem pedig a történet. Bár ez utóbbi lehet, hogy az én hibám: túl sok krimit láttam talán már életemben? (Nem.) De sebaj, legalább megtudtuk, hogy Richard Gere-nek minden jól áll - sokszor hangzott el ugyanis tőlem ez a mondat filmnézés közben. Talán ha nem egy fiúnak kellett volna ezeket végighallgatnia, nagyobb megértésre találok.

3/5