Ausztrália

Azt hiszem, rá fogok szokni arra, hogy bemásolok egy "hivatalos" ajánlót is a filmről, mielőtt leírnám a saját véleményem. Szóval, tessék:

A II. világháború felhői még csak gyülekeznek Ausztrália felett, amikor egy angol arisztokrata nő érkezik a hatalmas kontinensre. Lady Ashley (Nicole Kidman) azért jött, hogy segítsen férjének birtokaik eladásában. Ám férje váratlanul meghal, és ő egy idegen országban ragad; öröksége egy akkora legelő, mint Belgium és kétezer marha. Vagyona védelmében kénytelen egy helyi cowboy (Hugh Jackman) segítségét kérni, hogy az isten háta mögül eljuttassa a csordát Ausztrália túlsó felére. Együtt teszik meg a lehetetlennek tűnő, kétezer mérföldes utat a lenyűgöző, félelmetes és ismeretlen vidéken. Együtt élik át a japánok orvtámadását, együtt mentenek meg egy elhagyott bennszülött fiút, és együtt találnak rá a szerelem addig nem ismert ízére... (port.hu)

Múlt hétvégén láttuk ezt a filmet a Kedvessel, igazság szerint csak "véletlenül". Moziba akartunk menni, de nem is néztünk műsort, csak ott a pénztárnál döntöttük el, mit nézzünk meg. Nem tudom, valahogy az ilyen nemrákészülős, spontán mozizások nálam végül mindig nagyon jól sülnek el és nagy élménnyel távozom a teremből. Nem volt ez másképp most sem. annak ellenére, hogy:
- Nicole Kidmant utálom. (Azt hiszem, minden akkor kezdődött, mikor megtudtam tinikoromban, hogy "elvette előlem" Tom Cruise-t, akkori nagy férfiideálomat...;) )
- Nicole Kidman hajszálra ugyanazt alakítja, mint a Hideghegyben (amit mellesleg szintén végigizgultam és imádtam, mikor láttam anno a moziban).
- a kisfiú, aki egyben a narrátor is... háááát tudjátok... negyed óra után azt mondtam, lenne egy két keresetlen szavam ahhoz az idiótához, aki a szinkront készítette... Ugyanis ez a pici fiú, aki mellesleg tündéri és gyönyörű, anélkül, hogy egy picit is nyálas lenne, valami iszonyúan beszélt. Tudjátok, ez a jönni eső, látni "miszöszfőnök", stb... (Egyébként egy nap kellett, mire rájöttem, mi a "szösz" az a miszöszfőnök...) Szóval, kíváncsi lennék, eredetiben hogy hangzottak ezek a mondatok, amiknek a magyar ferdítése (és azok értelmének megfejtése) negyed óra alatt úgy lefárasztott, hogy máris kezdtem bánni, hogy ott ülök.

De akkor, szerencsére, megjelent a színen Hugh Jackman... Áhhh, azt hiszem, a Drover szó új jelentést nyert akkor számomra. Ahhoz képest, hogy eddig azt sem tudtam, ki ő, most eléggé odáig vagyok. Valami iszonyúan helyes. Meg aztán, szerepe szerint olyan kis beszólós, laza, magának való cowboyféle ő... naná hogy egyből belopja a női nézők szívébe magát. És naná hogy gyorsan egymásba is szeretnek a mi kis szőke Nicole-unkkal. (a céda!!)

Na, de a film nem(csak) emiatt jó. Tetszett az, hogy Ausztráliából végre valami olyat láttam, ami nem a megszokott a filmekben. Tetszettek a képek, a tájak, a monumentális jelenetek. És igencsak meglepett a történet, nem gondoltam volna, hogy több csavar is lesz benne. És igen, izgultam is.

UGYANIS: a film kb. 2/3ánál, amikor a marhaterelgetős szál véget ér és a főszereplők is összejönnek (és legnagyobb sajnálatomra Hugh leborotválja a szakállát, lenyalja a haját és hófehér szmokingba öltözik), hát én meg voltam győződve, hogy itt a vége és persze a happy ending. Hát nem!! Még csavartak egyet a dolgokon, a rózsaszín felhőket jól szétkergették, és úgy mellesleg, odaért a világháború. A hatalmi harcos, gyilkolászós, no meg a szakítós részről nem is beszélve.

Hát én a film végét olyan izgulva-félve ültem végig, hogy el sem hiszitek. Én sem hiszem el. Attól tartok, öreg vagyok én már a legkisebb izgalmakhoz is. Pedig tinikoromban a háborús drámák tették ki a filmjeim felét...
Na, azért mentségemül szolgáljon, hogy a filmkészítők meg nagyon kiélezték a dolgokat: pl. látsz egy puskát elsülni, ott áll szinte az összes főbb szereplő és percekig csak a lassított felvételeket meg a rémült arcokat mutatnak, nehogy már a hülye néző megtudja, kit talált el...

Azt hiszem mindent leírtam, ami a filmről eszembe jutott. Egyébként kicsit hosszabb volt, mint az átlag, kb. hárman fel is álltak a moziban és otthagyták a filmet a közepén, de nekem nagyon tetszett (minden kötözködésem ellenére is). Idén eddig két nagy filmélményem volt: az Ellenséges vágyak és ez a film. De ezek tényleg nagy élmények; olyannyira, hogy ha minden hónapra csak egy ilyen jut, máris jó év elébe nézek.

4/5