Álmodozók

Ezt írja a port.hu: Párizs, 1968. májusa. A diákok az utcára vonulnak, hogy a francia oktatási rendszer ellen tiltakozzanak. A munkások hamarosan követik őket és néhány nap leforgása alatt az elégedetlenkedők száma akkorára dagad, hogy kezdi komolyan veszélyeztetni a fennálló politikai rendszert. Isabelle és testvére, Theo egyedül maradnak szüleik tágas, belvárosi lakásában. Az utcán találkoznak Matthew-val, az amerikai diákkal, aki néhány napja érkezett csak meg Párizsba. A testvérek meghívják magukhoz. Ők hárman határozzák meg az együttélés játékszabályait, amelynek segítségével felfedezik saját érzelmi és szexuális identitásukat. Az Álmodozók beavatási út: a három fiatal a közös élet során szerzett tapasztalataikból próbálja megismerni önmagát.
Az Álmodozók az első film, melyet az 1968 májusában történt forradalomról készítettek. Bertolucci célja nem az események pontos és történelemhű ábrázolása és nem is a nosztalgikus visszaemlékezés. A rendező sokkal eredetibb módot választ: egy intim, zárt helyet használ színtérül, hogy megpróbálja megragadni ennek a gyönyörű időszaknak a szellemiségét. Bertolucci azt állítja, hogy '68 tavaszának gyökerei visszanyúlnak egy másik eseményhez, amely ugyanebben az évben, februárban történt, amikor André Malraux elbocsátotta Henri Langois-t a mozi éléről. Állítása szerint tehát a mozi lehetett az eredete ennek az intellektuális és szexuális forradalomnak, a fiatalok szabadságvágyának és a polgári értékek és a polgári erkölcs visszautasításának.

Elöljáróban csak annyit, hogy nem is terveztem írni a filmről. Sőt, megnézni sem nagyon terveztem, teljesen véletlenül került a kezembe, semmit sem tudtam róla. Most viszont olvastam róla egy-két dolgot, amin megérte elgondolkozni...

Amúgy vicc, hogy mindig kifogom az ilyen erősen szexuális tartalmú filmeket. Az a helyzet, hogy míg az Ellenséges vágyakról azt írtam, hogy nagyon-nagyon tetszett és nem találtam (nagyon) durvának azokat a bizonyos jeleneteket sem, amik miatt tizennyolcas karikát kapott, addig az Álmodozókról azt kell mondanom, hogy helyenként viszolyogtam tőle és hálát adtam a véletlennek, hogy egyedül nézem, mert máskülönben iszonyú zavarban lennék.

Mert hát mi is van ebben a filmben? Mindenféle lázadás, leginkább minden ellen. Szabadság. Fiatalság. Igazán remek. De a testvérek közti pucéran hempergőzés nálam már messze túlmegy ezen. (Konkrétan a biztosítékot is kiveri.) Szerencsére "direktben" nem mutatnak semmit, de sejtetik, a főszereplők pedig a fél filmet alulöltözötten töltik. És nem, nem csak a bokájuk villan ki...
(Amúgy tök nehéz volt "normális" plakátot találnom, amit ide kitehetek.)

Szóval, tényleg keserű szájízzel állítottam le a lejátszót. Nem tetszett, ez van. Miért is akarok mégis írni róla? Hát,

1, mert a '68-as párizsi események adják a sztori hátterét, és véletlenül épp erről kuksol itt a polcomon egy kis iromány, csak még nem volt türelmem átrágni. Egyébként kár, hogy csak háttérként szolgál...

2, mert a zenéje nagyon tetszik. Sok szép dalt és sok jó számot válogattak hozzá össze, például ezt az Edith Piaf dalt is.

3, mert így kicsit átgondolva a dolgot... nem olyan rossz a történet, csak hát azt a fent említett testvérek közti intim szálat kellett volna nemkicsit visszavenni. Itt viszont most szeretnék idézni egy imént olvasott kritikát: "ez egy művészfilm, sokszor még maga a rendező sem érti, mit miért tesz bele." :) 

Ami tetszett nekem, az az volt, mikor rájöttem, a testvérpár tulajdonképpen egy álomvilágban, a filmek világában él. Sajnos azokat a fekete-fehér filmeket, amiket bevágtak, nem ismerem, de az egy nagyon szép megoldás volt annak bemutatására, hogy ők ketten tulajdonképpen ezeket a jeleneteket "játsszák el". A kedvencem a futkározás a Louvre-ban (innen a lenti kép is).

És kivételesen most az amerikai srácnak szurkoltam. :) Próbálta szétzúzni ezt az aberrált kapcsolatot a testvérpár között. Szerette ő mindkettőjüket, de... a lányba szerelmes volt. Mikor az mégis a hülye bátyját választja, annyira érezhető és annyira elszomorító az amerikai srác fájdalma. Tudja jól, hogy ez egy abnormális kapcsolat, amiben ő csak harmadik lehet és ilyen szerepet senki nem kívánna magának... de akkor is, mit számít mindez, mikor ő szereti a lányt és nehéz elengednie.

Szerencsére nincs semmi nyálas lezáró jelenet. A befejezés úgy tökéletes, ahogy van: vive la révolution!

3/5