Napfivér, Holdnővér

Pietro Bernardone gazdag itáliai kereskedő, szép feleségével és egy minden jóval elhalmozott fiúval, Francis-al. Francis sokáig él léhűtő módjára Assisben, sokat iszik és nem veti meg az asszonyokat sem. Barátaival együtt eléggé hírhedté válik az ott élő emberek között. Amikor háború tör ki Perugia és Assisi között Francis és barátai bevonulnak a hadseregbe, ahol nem sokkal később fogágba esnek. Egyedül Francis-nak sikerül megszöknie. Mire betegen hazatér, hatalmas változásokon megy keresztül. Elkezd örülni az élet apró dolgainak, a madarak csicsergésének és megveti azt az életet, amit korábban élt. Története akkor kezdődik el igazán. Otthagyja apját és elhatározza, hogy koldulásból élve, saját kezével fog templomot emelni Istennek... (port.hu)

Végre egy klasszikus! Végre egy Zeffirelli! - nagy lelkesedéssel vártam hát a filmet, de, sajnos, úgy gondolom, akkor épp nem voltam a megfelelő lelkiállapotban... Így aztán azóta is gondolkozok, gondolkozok, be-be villan egy-egy dolog, és természetesen a film zenéje, folyamatosan a fülemben cseng.

Mert az alapgondolat kiváló. A kivitelezés is szuper. A zene is nagyszerű. Valami miatt mégis, bevallom, végigdumáltam ezt a filmet.

Na kezdjük elölről. Az alapgondolat. A mondanivaló. Még szép, hogy itt a lényeg! Ne az anyagi javakat hajszoljuk. Ne a tárgyakban keressük az élet értelmét. Lássunk is, ne csak nézzünk. - de számomra valahogy "ez az alap" (még ha el is felejtem néha), nem kell magyarázniuk. Viszont... a filmben valahogy pont ennek a kifejezése nem tetszett. Mert értem én, milyen jó jelenet már az, ahol a fiú, mintegy jelképesen, kidobálja a családi vagyont az ablakon. Arról nem is beszélve, hogy később még ruháit is leveszi és a ráaggatott palástot is egy nincstelen vállára teríti. De mindeközben olyasmikről beszél, hogy úgy akar élni, mint a madár, meg a pipacs, meg mittudomén, mi. És számomra itt válik értelmetlenné, amit mond.

Szeretem az élet apró dolgait, szeretem az élet apró szépségeit. Szeretek gyönyörködni a madarakban vagy a mezei virágokban. De nem hiszem, hogy ha CSAK ezzel foglalkoznék, két nap alatt nem unnám halálra magam. És valljuk be, bármennyire is csodálatos dolgok ezek, ez mégis csak egy tök fölösleges, haszontalan időtöltés. Sokkal hasznosabb az, amit a film vége felé láthattunk, bár egy szó sem esett róla: betegeket gondoztak Francisco követői. Puszta kézzel építkeztek. Arattak. Betakarták a fázó koldust. Megosztották a nekik szánt pár falat kenyeret. És erre már én is azt mondom: ez igen! Ezen a ponton már én is tudok lelkesedni a filmért.

Mert értem én a mondanivalót, persze, hogy értem. Az a film végi, mellbevágóan éles ellentét a vatikáni pompa és a mezítlábas, rongyokba öltözött zarándokok között pedig igazán szívemből "szólt". Egyedül csak az a bajom és azért kötözködök, mert a fiú nem azt mondja: "Ejj már apám, ne a szolgáidon élősködj, ne a vagyont hajszold, ne zsákmányold ki a többi embert csak azért, hogy te ilyen nevetséges, szkafander-szerű piros ruhában járhass, hanem tégy már végre valami hasznosat is!", hanem inkább eljátssza a bolondot, magában énekel (mentségéül szolgáljon, hogy kiváló a hangja ;) ) és arról elmélkedik, hogy koldus akar lenni, kéregetésből akar élni és naphosszat madarakat meg virágokat akar lesni.

Még egyszer mondom, ez utóbbiak is szép dolgok, de én valami aktívabb, hasznosabb időtöltésre vágyom. Úgy tudom, a ferences rend egyébként is "dolgozó rend" volt. (Ha csak koldulásból éltek volna, mégis, mi különböztetné meg őket az egyháztól? ... maximum a pompa mértéke...)

A sok kötözködés és udvariatlan beszólás ellenére, azért mégis azt mondom: szép film. Főleg a zene és a mondanivaló miatt. A részleteket meg úgyis elfelejtjük idővel.

4/5