Vicky Cristina Barcelona

A két amerikai barátnő - Vicky és Cristina - Barcelonába érkeznek egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val. (port.hu)

Furcsa film, igazán furcsa film. Egyelőre még magam sem tudom, tetszett-e. Egy biztos: a magyar szinkron csapnivaló és idegesítő. És mióta a trailert megnéztem, látom, hogy a fordítás is kívánnivalókat hagy maga után. Ugyanakkor áthatja valami az egész filmet. Valami spanyol... valami izgalmas...

Tetszik a narrátoros szerkezet, tetszenek a meglepetések a történetben, tetszik a pasi, aki inkább érdekes, mint helyes, tetszik a zene, tetszik a katalán gitár hangja és az az újra és újra felcsendülő gyönyörű dal.

Érdemes a szereplőkről is megemlékezni: Rebecca Hall alakítja a számomra legkevésbé szimpatikus, legkevésbé izgalmas, önszántából besavanyodó, globálisan szemlélve talán még taszítónak is tartható Vickyt; a vele való azonosulástól, hozzá hasonlóvá válástól félek a legjobban, tuti kis elrendezett élet, friss, szerető férj, előre legyártott "boldog" élet ide vagy oda. Az ezúttal szőke Scarlett Johansson alakítja Cristinát, aki még nem tudja, mit akar csinálni, és meddig akarja csinálni, és miért akarja csinálni, de két dolog biztos: csinálni akarja, és azt nagyon tudja, hogy mit nem akar. Keresi önmagát mindenfelé és mindenhogyan, bemagyarázza magának, hogy az úgy jó, ha hagyja magát sodorni az események által, de utólag rájön, hogy már megint nem tudja, mit csinál. Fájdalmas életű művészlélek, de inkább csak akar az lenni, szándékosan csinálja vagy szándékosan fogadja el, nem pedig azért teszi, mert ez lenne életének természetes medre. Javier Bardem (Juan Antonio) karaktere a legtutibb: ő a spanyol tenyészbika, aki mindhárom nőt ágyba viszi, hol együtt, hol felváltva. Bravo! Penélope Cruz (Maria Elena) pedig érthetetlenül üvöltözik spanyolul, máskor meg hadovál és verekszik, megint máskor meg nőkkel hentereg.
Szabadelvű társaság, annyi szent. Állítják, hogy boldogok, pedig nem. Eltöltenek együtt két hónapot Barcelonában, megváltoztatják egymást, majd mindannyian meggyőzik magukat arról, hogy egyszerűbb és könnyebb lesz, ha nem is változnak. És ezzel a gondolattal hirtelen vége is szakad a filmnek.

A spanyol fílingen, az irigylésre méltó nyarukon és a külön-külön igen tetszetős, ugyanakkor összemosva már érthetetlen szerelmeken kívül számomra egy gondolat maradt meg "üzenetként" a filmből: legyél bár bohém, legyél bár bevállalós, legyél bár neurotikus és szuicid hajlamú művészlélek, legyél bár elkötelezett, jövő-tervezgető, boldogság-színlelő menyasszony; utazz bárhova, beszélj bármely nyelven; tegyél akármit -- a végén, hosszú távon boldog akkor sem lehetsz, ha nem tudod, mit akarsz (Cristina), vagy ha nem vagy elég bátor ahhoz, hogy legalább magadnak bevalljad, változtatni akarsz, mert már másról szólnak az álmaid (Vicky).

4/5