A kegyetlen bánásmódról elsőre nem egy romantikus vígjáték jut eszembe, de nem baj, nem is romantikus vígjátékot kaptam. Legalábbis szerintem.
A történet: Miles Massey nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvéd. Sikerei csúcsán van: lenyűgöző az ügyfélköre, a pereit nagy arányban nyeri, a szakmában tisztelik, sőt, még egy kikezdhetetlen házasság előtti szerződést is elneveztek róla. Az élete mégis üres és unalmas. Miles ezért új kihívásokat keres. Ez pedig a gyönyörű Marylin Rexroth személyében érkezik, aki Miles egyik ügyfelének leendő ex-felesége, és egy magánnyomozó segítségével ki akarja forgatni a dúsgazdag férjét a vagyonából. Miles meghiúsítja az akciót, ám a nő nem hagyja annyiban a dolgot, ráadásul veszedelmesen csinos is. (port.hu)
Ez a film lehetett volna akár egész jó is. Tényleg. És hinni is akartam, hogy jó lesz. De az utolsó reményem is elszállt, mikor George Clooney a film vége felé előadta a kis monológjában, hogy: "A szerelem jó." Azta!!! És ha itt még nem fordult fel teljesen a gyomrunk, hát a következőkben, amikor a sok arrogáns, vérszívó, "nekem semmi sem szent" válóperes ügyvéd feláll és elkezdi megtapsolni, biztosan. Hát szóval...
És akkor még arról nem szóltam, hogy a mi egykori Ross dokink olyan gügye alakítást nyújt, olyan gügye szerepben, hogy... nem is találok rá szót. Ez a sok bárgyú vigyorgás, meg minden túljátszott vígjátéki "ugye milyen vicces vagyok" nézés... :/
Pedig úgy sajnálom, mert egész jól indul. A közepénél meg már minden előre kitalálható, de akkor már a sztori laposságáról a sok bárgyú alakítás eltereli a figyelmet.
Vígjátéknak oké, vígjáték, de romantikusnak annyira nem romantikus... Mitől lenne romantikus? Mert Clooney első látásra beleszeret a nőbe? És utána "úgy" néznek egymásra? Háát... ennél azért többre számítottam.
1/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése