A szív bajnokai

Michael Oher (Quinton Aaron) nem igazán tudja, mi az a család, és még kevésbé tudja, mi az a sport. A hajléktalan tizenéves a memphisi utcákat és lakótelepeket ismeri. A tehetős Leigh Anne Tuohynak (Sandra Bullock) nem sok fogalma van a fiú világáról. Mégis: találkozásukkal Michael otthonra lel, a Tuohy család pedig egy szeretett új fiúra és testvérre. Ez az igaz történet nemcsak annak krónikája, hogyan lett Michael az amerikai futball csillaga, de a szereteté és az önzetlenségé is, miközben mindvégig elsöprő erővel hat a nézőre - akárcsak Bullock kivételes alakítása, amellyel a színésznő a legjobb női főszereplőnek járó Arany Glóbusz- és Oscar-díjat is elnyerte. Kövesse végig egy semmiből induló srác rendkívüli útját, aki már akkor győztes volt, mielőtt még a pályára lépett volna. (port.hu)

Szinte semmit sem tudok az amerikai fociról, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel, mert durva, idióta sportnak tűnik már első pillantásra. A sportról (is!) szóló filmekben viszont mindig találok valami izgalmasat: tetszik az összefogás, a lelkesedés, a drukkolás és a kitartás. Ebben a filmben pedig az amerikai foci mellett mindez együtt volt, így hát még a sportos részeket is élveztem - annak ellenére, hogy közben halvány sejtésem sem volt arról, mi történik a pályán.

De persze a történet lényege korántsem a foci. Nagyon-nagyon szeretnék hinni benne, hogy létezik ilyen önzetlen szeretet és törődés, mint amit itt bemutattak. Számomra csak a film végén derült ki, hogy igaz történetről van szó, így gondolom, kissé kikozmetikázták az eseményeket. Ez kicsit kár, mivel "nincsen mosogatás tányér csörgés nélkül" és érdekesebb lett volna több vívódást is belecsempészni, hiszen természetes, hogy vannak ilyenek, ha egy idegent fogad be az ember a házába és az életébe - emiatt így kicsit túl egyszerű a történet, túl álomszerű, túl cukormázas. Az viszont nagy előnye, hogy mellőzi a krokodilkönnyes jeleneteket. Sőt, Sandra Bullock olyan kemény, olyan erős nőt játszik, hogy még én sem mertem pityeregni a film közben.

Szóval megható és szép történet, de ugyanakkor kicsit sem "csöpögős" (bármennyire is ezt gondolja az ember a béna magyar cím hallatán), sőt, még a komoly szituációkban is mosolyt tud csalni a néző arcára. A kisfiú, SJ pedig felteszi a pontot az i-re. :)

4/5