Az amerikai Sarah Londonban él a gyáros férjével. Az asszony egy jótékonysági gálán vesz részt, amelyet megzavar Dr. Nick Callahan felbukkanása. A férfi szenvedélyes szónoklattal hívja fel az iparmágnások figyelmét a harmadik világ országaiban élő gyermekek borzasztó sorsára. Sarah-t magával ragadja a beszéd. Feladva korábbi életét Nick mellé áll, hogy segítse az egyik afrikai menekülttáborban végzett munkáját. A szörnyűségek láttán Sarah egyre nagyobb elszántsággal dolgozik, miközben mind erősebb vonzalom fűzi a férfihoz. (port.hu)
Épphogy a film végére értem, úgy éreztem, írni akarok róla... most meg azt sem tudom, hol kezdjem el.
Jó volt végre már valami ilyet nézni, komolyat és elgondolkozósat. Ugyanakkor, bár tudom, minden filmet csak kritizálok, ez is valahogy felemás érzéseket hagyott bennem. Vagy inkább: nem is tetszett. :(
De nem értem én ezt! Pár éve még biztos, hogy lelkesedtem volna, gimis koromban meg tuti kijelentem, hogy én is ilyet akarok csinálni, mint az Angelina Jolie. Vagy inkább mint a fickó, az orvos. Most meg annyira nem hatott rám a film, hogy az már meglepő.
Jó, az túlzás, hogy nem hatott. Az eleje még nagyon tetszett. Még Afrika is elég "jó" volt. Afrikába még mindig változatlanul elmennék (tudjuk jól, éhező, beteg gyerekek, Médecins Sans Frontieres, stb.), de ilyen két front közé, bombázós övezetbe szorulni, csak passzióból odamenni, ahol a seggembe lőnek... hát nem is tudom. Egyáltalán, mi a francért kellett otthagyni Etiópiát, aztán Kambodzsát, aztán elmenni Csecsenföldre? Etiópiában már mindenki jól lakott és meggyógyult, vagy mi van???
Oké, nem mondom, hogy nem hatott rám a film, mert tényleg felkavaró, elszomorító, tettre buzdító a sok szerencsétlen, menekült, éhező, beteg. És kifordul a számból a muffin, mikor arról beszélnek, hogy Afrikában 400 kalória jut egy embernek naponta. De ugyanakkor úgy vártam már, hogy segítsenek szegényeken, ne csak beszéljenek róla! És oké, jó pasi a főszereplő, de csak beszél és káromkodik és beszél és káromkodik és beszél és végül fegyverkereskedelembe bonyolódik aztán emiatt jól kinyírat egy csomó embert. Wáá, engem már a sok dumálásnál túlzottan idegesített az egész.
Meg ugye itt ez a nagy lángoló szerelmi szál. :/ Engem nem ragadott magával. Mert oké, igen, szenvedély, évek, távolság, meg ugye a sok éhezőn is segíteni kell... de milyen dolog otthagyni a pici gyerekedet és ellófrálni a világba? (Ez amúgy a véleményem IRL Angelina Jolie nagy "fogadjunk örökbe ezeregy afrikai árvát" kampányáról is. Mert értited, tök gáz már... össze-vissza utazik meg forgat, mennyi ideje jut már szerencsétlen gyerekre? Semennyi. Jó, oké, nem éhezik, de talán némi törődésre is szüksége lenne...)
És végül elmaradt a katarzisélmény. Persze lehet, hogy csak rossz passzban láttam a filmet. Azért vannak ám emlékezetes részek is. pl. mikor kiderül, hogy a nagy "jótékonysági" alapítvány vagy mi, tulajdonképpen lenyúlja az összes pénzt és egy fityinget sem ad az afrikai menekülttábornak. Vagy, a másik véglet: hogy hány ilyen igazi önkéntes lehet vajon, akik ott élnek a táborok lakóival együtt, hányan kockáztatják életüket másokért. Minden tiszteletem az övék.
Az utolsó gondolatom mégis az a filmről, hogy azon a pénzen, amit az elkészítésére szántak, inkább vehettek volna kaját és odaadhatták volna az afrikai éhezőknek. Mármint a kezükbe. Nem ám holmi alapítványnak... Mert összességében nem az elv, a szemlélet, az értékrend, az alapgondolat, a segíteni akarás az, ami ellen kifogásom van ebben a filmben, mert nem. Ezekkel én is maximálisan egyet értek. Én is segíteni akarok (de még kicsi vagyok, és csak kicsiben tudom megvalósítani). Sokkal inkább a mód, ez a sok kavarás... A megvalósítás módja és a lényeg elsikkadása nem tetszett és/vagy akasztott ki a filmben.
2/5 - jó téma, sok lehetőség, rossz megvalósítás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése